Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

III. fejezet. Eljárásjog

kereskedő vagy iparos az 1723: 53. te. módján hajthatott be. Ha hiteles személy (pl. a városi jegyző) igazolta, vagy a könyv vezetője letette rá a pótló esküt, teljes bizonyító erőhöz jutott, s a számlán alapuló követelés „világos adóssággá" (liquidum débitum) fordult át.

286 A két városban elsősorban a vállalkozási szerződésnél jutott szerephez. A könyvkivonatot — mondhatjuk számlát — a polgárok majdnem olyan értéknek tartották, mint a pénzt. Pesten pl. Suchentrunkh panaszt tett Kreuzer Domokos, a domonkosrendiek megbízottja ellen, aki hatáskörét túllépve elszakított egy kivonatot, mely a rendet illette meg; ugyanitt a Wagner-családban kitört viszály rendezésekor az apóst követelése fejében kivonatokkal elégítették ki. 287 A perben felhasznált könyvkivonatokat az iratokhoz mellékelték. A jezsuitáknak férje lopása következtében adós Freymuethné férje könyvkivonataival igazolta ellenkövetelését, de a budai tanács nem engedett beszámítást, mert a lakatosmunka a rend terhére, nem a felperes Linzinger superior számlájára ment.

288 Röckh pesti lakatos és Irackh budai asztalos özvegye között a kiküldött bizottság kölcsönösen bemutatott kivonatok és üzleti könyvek (Register) alapján beszámítást engedett; a tárgyalás során még a munka minősége elleni kifogásokat is megvitatták.

289 Azt azonban, hogy a számla bizonyítja az elvégzett munkát, a hatóság nem vonta kétségbe. A bizonyító erő körül Krempl és Rost perében zajlott le érdekes vita. Rost bognár, az alperes, Auszigl alapján 16 forint ellenkövetelést támasztott, s a felperessel, Krempllel hosszas iratváltásba bonyolódott. Beadványa szerint — mely bizonyosan ügyvéd műve — ellenfelét semmiképpen nem szabad esküre bocsátani, mert ezt a bírósági gyakorlat a félig (semiplene) bizonyító félnek juttatja. Az ő számlái bizonyítják 16 forintos követelését; üzleti könyvének (Handtregister) jóhiszeműségét vélelmezni kell, hiszen felének anélkül hitelez, hogy amaz aláírna valamit (sine chirographo); Carpzov tekintélye alapján tehát ő teheti a kiegészítő esküt. Kész hitet tenni rá, hogy nem kapta meg a lisztet, amelynek árát Krempl követeli tőle. A pék válasziratában azzal érvelt, hogy ellenfele züllött és iszákos ember, istenkáromló, családját elhanyagolja, tehát azt sem tudja, kitől mit kapott meg. Carpzov sohasem tanította, hogy a kézműves könyve és saját kezeírása akárcsak félbizonyíték is lenne. Az alperes Wolff ezredessel szemben is szégyenben maradt kivonataival; ezek tehát nem bizonyítanak semmit.

290 A Krempl—Rost perben nem ismerjük az ítéletet; ezt nyilván a felperes tanácsosi minősége is befolyásolta. De azt a pesti javaslat és az osztrák gyakorlat egybehangzóan tanúsítja, hogy elvileg Rostnak volt igaza. A könyvkivonat félbizonyítékot képviselt, melyet a pótló eskü teljessé egészített ki. Az üzleti élet felvirágzása pedig csak növelte az üzleti könyveknek és számláknak súlyát, a polgári perekben való felhasználásuk gyakoriságát. 286 Kelemen i. m. II. 594—599. 287 Ptjkv. 1701. jan. 21, H. 469; uo. 1704. márc. 27, jún. 17, Hl. 235, 244. 288 Acta adm. cam. 1695. jún. 30. a mellékletekkel; az ügyre 1. rV. fej. 164. jz. 289 Acta iud. 1704. szept. 11, 1. V. fej. 233. jz. 290 A per iratai Acta iud. 1706. máj. 31; egyes szakaszok Btjkv. 1706. márc. 24, ápr. 30, máj. 14, 31, jún. 11, aug. 4, 16, 1707. jún. 8, VI. 276—277, 293, 301, 310, 313, 338, 342—343, 491, VII. 57, 81, 93, 103, 108, 137, 144, 310.