Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

III. fejezet. Eljárásjog

szerint — a római, természeti és isteni jog szerint sem teljes bizonyíték. Danninger azt a kifogást is felhozta a tanúk ellen, hogy nincsenek megesketve, a serfőzőlegény pedig domesticus, akit tanúnak elfogadni nem lehet ; így csak egy kifogástalan tanú marad.

278 A tanúk kifogásolásának okait az osztrák gyakorlat részletesen felsorolta, azt azonban megengedte, hogy a háztartásban élő személy ténykérdésben tanúskodjék.

279 Egyébként kifogást lehetett tenni az ellen a tanúsítvány ellen, amelybe a hatóság az eskü alatt kihallgatott tanúk vallomásait a legkorábbi időktől kezdve belefoglalta és velük aláíratta.

280 Egy ilyen attestatum sikeres megtámadásának esetét egy pesti becsületsértési per tartotta fenn számunkra.

281 d) Okirati bizonyítás A pesti javaslatban felsorolt bizonyítási eszközök sorában az okiratok érdemelnek különös figyelmet. Mosel javaslata a hiteles helyen készült okiratokon kívül (nyilván a városi hatóság kiadványait is ide érti) a magánokiratot is bizonyítéknak tekinti, ha az alperes a bíróság előtt a magáénak ismeri el; ez azonban csak írója ellen bizonyít, mellette nem. Kivételt tesz mégis a hitelt érdemlő és szabályszerűen vezetett kereskedői könyvekkel, amelyek pótló esküvel (iuramentum suppletorium) vagy egy tanú eskü alatt tett vallomásával együtt kereskedelmi ügyekben bizonyító erejűek az üzletember javára is.

282 A magánokiratra vonatkozó szabály teljesen megegyezik az osztrák joggyakorlattal, mely már 1589-ben így foglalt állást: „Scriptura privata non probat, nisi iuramento confirmetur, neque probat, nisi contra scribentem."

283 A váltó sem érte el a polgári korban ismert bizonyító erejét; jogalap, év és nap megjelölése nélkül egyszerűen „probirt nichts" az osztrák jogtudósok szerint. Aki kötelezvényből formált jogot, igazolnia kellett magát, és kimutatnia az okirat megszerzésének jogcímét. A kereskedői könyveket — mint Moselnél — esküvel kellett megerősíteni, s ugyanazzal a hozzáadással ismerték el a könyvkivonat (Auszug) bizonyító erejét.

284 A pest-budai gyakorlatban gyakran előfordult a kötelezvény, melyet az adós a kölcsönvett összegről a hitelezőnek adott; már sokkal ritkábban a váltó, egyelőre inkább a külföldi üzletemberek fizetési eszköze. Ezeknek a sajátos problémáiról a kötelmi jog tárgyalásánál emlékezünk meg.

285 De a perbeli bizonyítás körébe kívánkozik a kereskedő és iparos üzleti könyveiből készült kivonat (Auszug, Auszügel) kérdése. Későfeudális jogunk ismerte az üzleti könyvekbe feljegyzett, s innen szabályszerűen kivonatolt tartozást (debitum Auszugale), melyet az áru vagy munka ellenértékét hitelező 278 Acta iud. 1705. márc. 30, Ptjkv. 1707. ápr. 16,111. 415,1. V. fej. 128, 192. jz. 279 Suttinger i. m. 920. 280 Corr. mag. 1688. júl. 7, a tanúk közül az írni tudó két rác pap aláírásával és pecsétjével. 281 Ptjkv. 1696. nov. 6, I. 409. vö. V. fej. 440. jz. 282 Pars II. tit. I. art. 3. 283 Suttinger i. m. 626. 284 Uo. 26, 88, 329, 443. 286 L. az V. fej. c) és e) pontjában.