Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)

A Váralja északi végén kelet-nyugati irányban húzódó sekély völgy neve, amely nagyjából a mai Varsányi Irén utca - Csapláros utca vonalában vezette le a városfal előtt található mocsaras tó (Lövőház és Kisrókus utcák közén) vizét a Duna felé. Nevét viselte a váralja városfalának egyik kapuja. (1497) A kezdetben feltehetően gyéren települt területen alapította 1372-ben Nagy Lajos király és anyja, Erzsébet királyné a karmeliták Irgalmasság Anyjáról nevezett kolostorát, amelyet a Jogkönyv a Taschentalban lévőnek mondott. A kolostor környékén feltehetően a 16. század elején alapította Olvasógyártó Mihály budai polgár a Szt. Anna kápolnát. Ekkorra már megnövekedett a lakosság száma is a területen. Az 1505-ben készült dézsmajegyzék szerint Váci András, Váci Márton, Pór Simon, Tót János és Fekete Orbán laktak a Taschentalban, a Szt. Anna kápolna környékén pedig Olvasógyártó Mihály, Takács János és Salétromgyártó (Pattantyús) Miklós. Váci András és Fekete Orbán kivételével mindannyian megtalál­hatók az 1510 körül készült jegyzékben is (Fekete Orbán helyett Fekete György szerepel). Rajtuk kívül feljegyezték ekkor még Pór János, Bíró Miklós, Német András, Mátyusvölgyi Pál, Pádimentumgyártó Farkas, Kartos Ambrus, Kapás Illés (a nyitrai püspök majorságában) és Tót Antal nevét. 315 Az egyszerű nevek mellett feltűnik két olyan foglalkozás is (salétromgyártó, pádimentumgyártó), amely tűzveszé­lyessége miatt nyilván nem véletlenül kapott helyet a ritkásan lakott külvárosban. Nem ismerjük a Taschental /Tassontal név jelentését és eredetét, ám a német kifejezés nyilvánva­lóan csak a város alapítása után keletkezhetett, és úgy tűnik, át ment a magyar használatba is. Magyar nyelvi megfelelőjére nem maradt fenn adat, és az egyébként a neveket magyaros formájukban megőrző dézsmajegyzékek is csak ezt a nevet ismerik. Az előtag 'Tasche' zseb, zsák értelmű, a völgy szóval alkotott összetétele nem igazán érthető. Felmerült, hogy az előtagot a középkori bajor 'dascha' = mar­hatrágya szóval lehet magyarázni, mintha a völgy marhahajtó útként szolgált volna. 316 Ez a megfejtés meglehetősen erőltetett, feltételezve, - ám források által nem támogatva - hogy a marhahajtó utat éppen Trágyavölgynek nevezték volna. Korábban a vízivárosi kapucinus kolostor mellett keresték a városrészt, a karmelita kolostor téves helyhez kötéséből kiindulva. Taschental azonosítását a patakvölggyel Kubinyi András végezte el az 1441-es határjárás adataira támaszkodva. 317 A karmelita kolostor maradványait a Csapláros utcában tár­ták fel 2002-ben. 318 A Szt. Mária Magdolna és Szt. Péter mártír plébániák határvonalának pontos meg­határozása azonban még nem teljesen tisztázott kérdés. (Ld. A plébánia határjárások elemzését) Annyi azonban bizonyosan állítható, hogy a Taschental egy része a karmelita kolostorral együtt a Szt. Péter mártír plébániához, míg másik része a Szt. Anna kápolnával a Szt. Mária Magdolna plébániához tarto­zott. A határvonal a két egyház épülete között húzódott. (Ld. Szt. Anna kápolna) Taschental középkori úthálózata nagyjából megfelel a terület mai úthálózatának, bár az utak egykori neveit nem ismerjük. A városrészt ábrázoló legkorábbi térképen (de la Vigne, 1686) már megfigyelhetjük a mai Csalogány utca ősét, amely a városfal kapujához vezetett, továbbá a mai Battyhány utca csonkját (a térképen az ostrom dúlta fel ennek nyugati szakaszát), amely a Tótfalu kapun át a fehérvári országútra vitt. Láthatjuk a szintén a városfal kapujához tartó mai Varsányi Irén utcát, a Kapás, az Erőd és a Jurányi 315 1505: „Andreas Vaczy in Tassontal ... Martinus Vacy in Thassuntal ... Simon Poor in Tassontal ... Iohannes Thoth in Tassontal... Iohannes Por ... Urbanus Fekethe in Thasuntal... Farkas Pagimonthomgyartho ... Michael Olwasogyartho hospitalis sancte Anne ... Joannes Thakacz prope sanctam Annám ... Nicolaus Saretromgyartho prope beatam Annám" (MOL Dl 38568); 151 Ok: „Martinus Wachy circa sanctam Annám ... Simon Por in Tassontal prope sanctam Annám ... Iohannes Thot in Tassontal aput Iohannem Por ... Iohannes Por in Tassontal ... Nicolaus Biro in Tassontal ... Paulus Mathwswelgy in Tassontal aput Nicolaum Biro ... Andreas Németh in Tassontal penes sanctam Annám ... Farkas Pagimonthomgyartho in Tassontal... Elias Kapás in allodio episcopi Nitriensis in Tassontal... Antonius Thoth in Tassontal aput Georgium Fekethe ... Michael Olwasogyartho ad sanctam Annám ... relicta Iohannis Thakacz ... Ambrosius Kartos in Tassontal penes Iohannem Takach ... Nicolaus Pattanchyws in Tasontal... " (Veszprémi k. m. lt. Budai bortizedjegyzék, MOL Df 200608) 316 NAGY 1964.201. 317 KUBINYI 1964. 142-143; KUBINYI 1965. 146-147. 318 BENDA 2003a; BENDA 2003b; BENDA 2004.

Next

/
Thumbnails
Contents