Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)

(a mai Alkotás út - Budaörsi út) ért véget, vagyis Kispest és Sasad határa a mai Sas-hegy táján kereshető. (Ld. Buda város határai) Kispest örökén Sasad keleti határosa Buda városa lett a 15. század második feléig, amikor Mátyás király Sasadot Budának adományozta, ezután már budai területnek számított. A falu fekvésének szabatosabb meghatározását a feltehetően Sasad területéből kiszakított Nevegy határjárásában olvashatjuk, és ennek helyes elemzésével végezhetjük el. (Ld. Nevegy) A nevegyi határ keleti oldalán egy hegyről leereszkedve a Sasadra vezető úthoz mentek, és az úton továbbhaladva a sasadi Szt. András egyház előtt haladtak el. Az út keleti oldala Sasadhoz, nyugati oldala pedig Nevegyhez tartozott. Ez a határvonal véleményünk szerint a mai Sasadi út környékén haladt, a falut a hegy lábánál, a mai Budaörsi út fölött kell keresni. Sasad királyi birtokban lévő szőlőtermelő település volt, a késő középkorban egyik utolsó maradványa az egykori kiterjedt budai királyi birtoktestnek, a budai clitium-nak. 1411-ben a sasadi birtokon élőket hominibus nostris nevezte a király, 1390-ben is királyi birtoknak mondták. (1390, 1411) Mint királyi birtokot adományozta Mátyás király 1469 után, pontosabban meg nem határozható időben Buda városának.

180 Ezidő előtt a visegrádi vár uradalmához tartozott. A gazdag szőlőtermelő birtokból azonban már korábban is elkülönítettek egyes részeket. Nem tudjuk pontosan mikor, de biztosan 1228 előtt adományozta el a király Sasad területéből Nevegy falut a pécsváradi bencés monostornak. (Ld. Nevegy) 1256-ban a Nánabeszter nembéli Nána fia Nána egy sasadi lihertinus-áX adta Berki Chom fiainak. (1256) A magtalanul elhalt Berki Tamás birtokrészeit 1323-ban Szécsényi Tamás erdélyi vajda kapta adományba a királytól. (1323) A birtok királyi tulajdonát és korai eredetét bizonyítja egyházi jogállása is. Területe a szomszédos Örssel és Kispesttel együtt ki volt véve az illetékes veszprémi püspök joghatósága alól és közvetlenül az esztergomi érsekhez tartozott, amely királyi alapításra vall.

181 A falu legelső említése idején, 1236-ban a sasadi Szt. András egyházat a kispesti Szt. Gellért plébániaegyház kápolnájának mondták, ugyanígy nevezték 1243-ban is. (1236, 1243) Az alávetettség jeleként a kispesti plébánost illette a sasadi pap dézsma jövedelmének negyed része (quarta pars magistralis), amelyet IV. Béla király 1236-ban a kispesti egyház kegyuraságával (ius patronatus) és egyházi jövedelmeivel együtt adományozott el az általa alapított péterváradi ciszterci monostornak. A 13. század második felében a kispesti plébánia egyházi jogainak megszerzése érdekében a veszprémi püspök folyamatosan perelte a sasadi dézsmából származó negyed részt is, amelyet 1302-ben meg is kapott. Sőt a 14. század folyamán a Sasad feletti iurisdictio-t is igyekezett megszerezni. (1320, 1322, 1327) A sasadi plébános azonban a szomszédos hasonló jogállású plébánosokkal együtt sikeresen védelmezte különállását Lodomér érsek mára elveszett privilégiumára hivatkozva. (1296,1352, 1382) Eszerint a sasadi plébánia, mint királyi egyház visitatio-]át az esztergomi érsek végzi, dézsmája az érseket illeti, a plébános pedig az esztergomi érsek zsinatát köteles látogatni. Végül a 15. század elején külön pápai megerősítés tette megkérdőjelezhetetlenné az egyház exempt státuszát. (1400/1513) Zsigmond király 1390-ben a sasadi egyház feletti királyi kegyúri jogot és a hozzátartozó összes jövedelmet (Örssel együtt) eladományozta az esztergomi káptalannak (a pápa jóváhagyását 1391-ben nyerte el), amely azután a középkor végéig háborítatlanul birtokolta azt. (1390, 1391) Ekkor már nincs szó a tized negyed részéről, a veszprémi püspökség 1302-ben szerzett jogáról, ennek sorsa források hiányában nem ismert. A hosszantartó pereskedések, mint láttuk, az egyházi hatalom egymásnak ellentmondó értelmezése körül folytak a területileg illetékes veszprémi püspök, valamint a királyi magánegyház jogaira hivatkozó plébánosok és az esztergomi érsek között. A háttérben azonban nagyon komoly gazdasági érdekekről volt szó. 1332-ben a pápai tizedszedők a sasadi plébános jövedelmét 22 márkára becsülték, aki ennek alapján 123 garast fizetett. Ez az összeg meghaladta a Felhévízi keresztesek (15 M), a kispesti Szt. Gellért egyház (10 M) jövedelmét, nagyjából megegyezett a budai Szt. Péter mártír plébánia (20 M) 180 KOVACHICH 1799. 532. 181 JANKOVÍCH 1959. 84-85.