Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)

és a szomszédos Örs (20 M) jövedelmével. A Buda környéki falvak átlagosan 3-7 garast fizettek a pápai tizedszedőknek. 182 Kimagaslóan magas volt tehát a sasadi plébános jövedelme, amely szinte kizárólag a szőlődézsmából származhatott. Ezt a képet megerősítik későbbi adataink is. 1426-ban az esztergomi káptalan a frissen egyesített sasadi és Örsi dézsmák annatájaként, vagyis az első év termésének feleként 50 forintot fizetett a pápai kincstárnak. (1426) 1531-ben a káptalannak járó sasadi dézsma összesen 131 forint volt. Az ebből az évből ránk maradt szőlődézsma jegyzékben olvashatjuk a sasadi határ szőlődűlőinek neveit, de ezek között a nevegyi dűlők is szerepelnek, mivel Nevegy a sasadi plébánia dézsmakerületéhez tartozott. (1531 ) Gombamái és a két Újmál bizonyosan Nevegy területén helyezked­tek el. (1462) Nevegyen volt a mai Dobogó-heggyel azonosítható Akasztóhegy, Istenkútja, Istenkertje, Kányakapu, Mázas és az 1452-ben említett Bugamál-hegy is. (1452) (Ld. Nevegy) Szakadat, Hollómái és Ligetvölgy viszont a budai határral érintkezett, - dűlőneveik a budai dézsmalistákból is ismertek - ezért mindenképpen Sasad területén keresendők. (Ld. Szölődülők, Hegyek) A dűlőnevek sorrendjéből úgy tűnik, hogy az 1531-ben felvett dézsmajegyzék összeírói előbb a nevegyi határban jártak, majd a tulajdonképpeni sasadi határa tértek át. Tehát a lista második felében szereplő nevek - Szakadat után - tartoznak feltehetően Sasadhoz. Maga Sasad falu a 14. század végétől fogva egyre inkább elnéptelenedett. Az 1391-ben kiállított pápai oklevél szerint csak kevesen lakták. (1391) Az 1450-es végétől eltűnik a falu megnevezése (utol­jára 1452-ben) és helyette a hegy és szőlődűlő (mons, Promontorium) kifejezéseket kezdik használni. Mátyás adományában földnek, illetve pusztának (terra vero sive praedium) nevezte - ekkor tehát már lakatlan volt - templomáról azonban megemlékezett, eszerint az még állt ekkor. (1469u) A falu helyét 1531-ben már csak dűlőnév őrizte, plébánosát mégis megemlítették a dézsmaszedés során. (1531) 2. Szőlő dűlők Agyagverem 1505: Agyagwerem (MOL Dl 38658); 1510k: Agyagweren (Veszp. Érs. lt. Budai bortizedjegyzék, MOL Df 200608) Ismeretlen fekvésű szőlődűlő a veszprémi püspökség nagy dézsmájának (magnum foliatum) területén. Aranygomb 1505: Aranygomb (MOL Dl 38658); 1510k: Arangomb (Veszp. Érs. lt. Budai bortizedjegyzék, MOL Df 200608) Ismeretlen fekvésű szőlődűlő a veszprémi püspökség nagy dézsmájának (magnum foliatum) területén. Aranypohár 1505: Aranpohar (MOL Dl 38658) Ismeretlen fekvésű szőlődűlő a veszprémi püspökség nagy dézsmájának (magnum foliatum) területén. Bársonymái 1505: Barsonmal (MOL Dl 38658); 1510k: Barsonmal (Veszp. Érs. lt. Budai bortizedjegyzék, MOL Df 200608) Ismeretlen fekvésű szőlődűlő a veszprémi püspökség nagy dézsmájának (magnum foliatum) területén. Bordélmál 1505: Bordelmal (MOL Dl 38658); 1510k: Bordelmal (Veszp. Érs. lt. Budai bortizedjegyzék, MOL Df 200608) Ismeretlen fekvésű szőlődűlő a veszprémi püspökség nagy dézsmájának (magnum foliatum) területén. 182 VatVl. 182.

Next

/
Thumbnails
Contents