Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)

Cobor Imre és testvére, Márton 1507-ben hosszabb pereskedésnek kívánva véget vetni megegyeztek birtokaik megosztásában. Ez alkalommal sorolták fel budai házukat is, amelyet továbbra is közös hasz­nálatban kívántak meghagyni, fenntartásának, karbantartásának költségeit is közösen vállalták. (1507. Vin. 18.) A ház pontos helyét nem nevezték meg, amely azért sajnálatos, mivel a későbbiekben mind Imrének, mind pedig Mártonnak önálló ingatlanjairól értesülünk, bár mindkettő a Szombathelyen állt. Cobor Imre végrendeletében megemlítette házát a Szombathely utcában és egy másik házat, amely a néhai Cobor Mártoné volt. (1516. IV. 3.) Cobor Márton háza ugyancsak a Szombathely téren emelkedett egy idézőlevél tanúsága szerint. (1514. XII. 16.) Ezért az sem kizárható, hogy a későbbiekben mégis megosztoztak a házon. 1519-ben Imre fia, Cobor Gáspár 15 forintért elzálogosította házát váli Pükhelsperger Jánosnak. (1519. VIII. 30.) A leírás szerint az ingatlan a Szombathely utcában, a Szt. Mária Magdolna egyház környékén állt. Coborszentmihályi Cobor Gáspár, Imre fia 1515-től királyi kamarás volt, a mohácsi csatából megmenekült, majd Ferdinánd pártjára állt. Váli Pükhelsperger János, Farkas fia, anyja Cobor Felicitas volt, aki Cobor Mártonnak volt leánya. János tehát Cobor Gáspárnak unokaöcsse volt. 898 *** A dézsmajegyzékekben további neveket is találunk. Mindkét jegyzékben szerepelnek Bálint borbély és Vidossa János Szombathely utcai lakosok. 899 KRITIKA A Pataki Vidor által összeállított rekonstrukciót jelentős mértékben át kellett alakítani területünkön. Észrevételeinket keletről nyugatra haladva a Szt. Mária Magdolna plébániatemplomtól kiindulva tesszük meg. A Szombathely utca házsorát Pataki a templom északi oldalán feltételezett háztömbbe helyezte el. A Hauy-féle térképen valóban beépített területet jeleznek a templom északi oldalán is, bár meglehetősen keskeny sávban. A házak még sem állhattak itt, hiszen a Keszi/Berki/Sárkány-féle háztól északra helyezkedtek el a templom oldalához épített mészárszékek. A veszprémi püspök dél­ről szomszédos házát sem lehet így elhelyezni, Pataki nem is ábrázolta térképén, ahogy a mészárszé­keket sem, az elégséges hely hiányában. A rossz helykijelölés miatt lett Kádár Vitái háza sarokház, pedig ez a pesti plébánia/Bátori nádor házáról feltételezhető joggal a leírások alapján. További té­vedés, hogy Kapi András itteni háztulajdonához hozzászámítja a Szombat utcának is nevezett Zsidó utcában lévő két másik szomszédos telkére vonatkozó adatokat, így a két telek a szomszédaival együtt zavarossá teszi a Pataki által nyújtott képet. A Pataki térképén Szűk utcának nevezett utcát (pontosabban annak ismeretlen, középkori nyomvonalát) a középkorban Szombathely utcának, vagy Mária Magdolna utcának nevezték, és ennek déli oldalán emelkedett a házsor. A templom déli olda­lára, az Olasz utcába Alagi Dénes házát helyezte oda, ahol Ádám Gergely házát feltételeztük. Alagi Dénes azonban azonos személy mikófalvi Bekény Dénessel, ezért ezt a házat is ott kell keresni, ahol Pataki is feltételezte az Olasz utca keleti házsorának végén a Tej utcánál. Ugyancsak a templom déli oldalára került a Mindszent utcában a zsámboki prépost - sajóládi pálosok - segesdi minoriták alkotta házcsoport. Ennek a feltételezésnek egyedüli alapja az oklevélben említett szűk utca volt, amelyet a Szt. Mária Magdolna templom déli oldalán lévő közzel azonosított, ám szűk utca, vagyis köz a városban több is volt. 898 DUDÁS 1894. 23-34. 899 1505: „Iohannes Vydossa in Zombathel... Valentinus barber in platea Sombat " (MOL Dl 38568); 15 10k: Johannes Vidossa in platea Zombath ... Valentinus barberius in Zombather (Veszp. Érs. lt. Budai bortizedjegyzék, MOL Df 200608)

Next

/
Thumbnails
Contents