Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)
szomszédja volt. Az örményesiek házát viszont a pécsi püspök házának telkére tette, amely az egymással egyidős adatok miatt is elképzelhetetlen. Valójában az örményesi pálosok háza a szentistváni káptalannak nem déli, hanem északi szomszédja volt, amint az oklevelekben egyértelműen olvasható. Végül a Kunz leányának Barbarának 1473-ban (1473. I. 30.) adományozott ház véleményem szerint nem a sarokházra vonatkozik, bár ez is a Szt. György piacon állt, az oklevél szerint azonban a Szt. György kápolnával szemben, a hajlatban. Tehát valamivel feljebb a Dísz tér északi részén kellett elhelyezkednie. Pataki adatszolgáltatását (főleg az általa készített térképeknek köszönhetően) a régész és műemlékvédő szakma általában kritika nélkül használta fel. Ennek egyik jellegzetes példáját mutathatjuk be ezen a házsoron. Czagány István építész módszertanilag igen értékes összefoglaló építészettörténeti tanulmányt állított össze a Dísz tér és a Tárnok utca nyugati házsoráról, amely együtt használta fel a birtoklástörténet, az írott és térképes források adatait a műemléki kutatások eredményeivel. 563 Az írott források kritikus elemzésére, nem lévén szakértője, a szerző nem vállalkozott, ezért Pataki feltételes állításai a tanulmányban már bizonyított birtoklástörténeti adatokként kerülnek elénk az adott ingatlanokon. Hasonlóan járt el a régész szakma is, ezen a házsoron például Zolnay László használta fel kritika nélkül Pataki adatait. 564 ÖSSZEGZÉS A vizsgált terület legkorábbi ismert tulajdonosait csak a 14. század közepétől ismerjük. Általánosan elmondható az is, hogy a legtöbb ingatlan első ismert tulajdonosa a 14. század második felében élt. Ebben az időben a házak többsége olyan német polgároknak a kezében volt, akik a városban vezető tisztségeket töltöttek be. A Krazer, Pauser, Rauzan, Tylmannfi, Haller, Stoyan, Tausentmark családok itteni házbirtokos tagjai közül többen viseltek bírói, vagy esküdti hivatalt a város tanácsában. Mellettük néhány magyar nemesi család tagja rendelkezett már ekkor is ingatlantulajdonnal: Tétényi Miklós kancellár, Peliskei Mikes, Pekri Benedek fia Péter. Figyelemre méltó a zsidók háztulajdonlása, amelyet 1365-ben régebbi eseményként írtak le, tehát feltehetően a 14. század első felében lehetett. A 14-15. század fordulóján változást figyelhetünk meg. Elsősorban a Kanizsaiak ingatlanvásárlásai és adományozásai következtében a házak egy részének tulajdonosai jellegzetesen kicserélődtek. Kanizsai János érsek és testvére, Miklós tárnokmester öt házat szerzett meg, hogy aztán tovább adományozzák az általuk alapított egyházi intézmények - az esztergomi Szűz Mária kápolna, Szt. István protomártír káptalan, Krisztus Teste kápolna és az örményesi pálos kolostor - számára. Ezeket a házakat azonban továbbra is többnyire tehetős, illetve tisztségviselt polgárok lakták (pl. Peter Panchel/Paldauff, Komád Gündelwein, Hans Münzer bírók, Tamás császári varga), de most már mint bérlők. A többi házat túlnyomóan a város német vezető rétegéhez tartozó kereskedők családjai birtokolták, és ez az állapot jellemző maradt egészen 1526-ig. A tér déli részén a Szt. János kapu melletti négy telek sorsa másképp alakult. Az 1420-30-as évek fordulóján Palóci György esztergomi érsek budai szállásául kibérelte az esztergomi Szűz Mária kápolna egymással szomszédos két házát, amelyek a továbbiakban az érsekek budai rezidenciájává váltak. Sőt Bakócz Tamás a 16. század elején még a délről szomszédos, kapu melletti telket is a meglévő épületegyütteshez csatolta. Az érseki rezidencia északi szomszédját 1424-ben Henrik pécsi püspök szerezte meg, és így Palóci érsekkel szinte egyidőben megvetette a pécsi püspökök budai rezidenciájának alapjait. CZAGÁNY 1968. 63-147. ZOLNAY 1973. 245-254.
