Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)
kezelhette a tornyot. Sőt a torony és a telek oly annyira egységet alkotott, hogy a gondatlan állagmegőrzés nemcsak a torony, hanem a telek elvesztését is magával vonta. Ez nem is lehetett másképp, hiszen a telekkel, sőt a házzal egybeépített tornyot nem lehetett a háztól külön eladományozni, és karbantartását így elvárni olyantól, aki nem birtokosa a teleknek. Elképzelhető, hogy a romos torony felújítási kötelezettségével együtt Mátyás király rendeletének hatására került új tulajdonos kezébe 1478-ban. Ismerjük ugyanis a királynak egy másik ház ügyében kiállított oklevelét szintén 1478-ból, amelyben saját rendeletére hivatkozva koboz el egy budai ingatlant. (1478. LTI. 7.) Eszerint Mátyás megparancsolta, hogy minden budai lakos, és kiváltképpen azok, akiknek házuk romos, vagy elhagyatott, kötelesek házukat felújítani egy év leforgása alatt. Aki ezt elmulasztotta, attól a király elvette a házat a rendelet megsértése miatt és annak adta, aki vállalta, hogy javaiból kész a kapott ingatlant helyreállítani. A király ezen intézkedésével a tárnokijog szerint járt el. 477 Érdemes felfigyelnünk a nők szerepére az ingatlan örökítése során. Ha nem egyetlen oklevélből származnának adataink, nem lenne könnyű egyéb, családtörténeti ismeretek nélkül a tulajdonosok sorát Összeállítani. Polyák Miklós egykori tulajdonát, özvegye, Erzsébet adta el egy másik özvegynek, Katalinnak. Őt ekkor Barthus varga özvegyének nevezték, de később leányáról, Appolóniáról kiderül, hogy az ő apja Gergely varga volt. Barthus / Bertalan és Gergely nyilván nem lehettek azonosak, bár mindketten a varga mesterséget gyakorolták, ezért a magyarázat feltehetően az lehet, hogy Barthus halála után Katalin újraházasodott, sőt nagyon valószínű, hogy nem csak a házat, hanem emellett a céhes iparjogot is átörökítette. Örökösük leányuk, Apollónia lett, általa szállt a tulajdonjog férjére, Urban Kaym budai könyvárusra. Polyák Miklóstól Urban Kaymhoz három nőn keresztül jutott el a házrész tulajdonjoga, pedig a két férfit csupán egy generáció választotta el egymástól. A ház a Szt. János utcában állt, az 1509-es oklevél hátoldalára írt feljegyzés szerint a Szt. János kapu környékén. Szomszédai 1478-ban Sánta Péter és Balázs sarkantyúgyártó voltak, míg 1494-ben Pál sarkantyúgyártó és a „kolduló szegények". Ez utóbbiak alatt talán egy szegényházat kell érteni. Henceifi Istvántól a pannonhalmi Szt. Márton bencés apátság vásárolta meg házát, hogy pontosan mikor, az nem ismert, csupán annyi, hogy 1517-ben már a mlajdonukban volt. (1517. LT. 16.) A szomszédok közül ekkor már csak az egyik oldal ismerhető meg számunkra, amelyet az alábbiakban a pannonhalmi apátság házával kapcsolatban ismertetünk. 1.2.6. esztergomi Szt. Miklós oltár (Balázs sarkantyúgyártó - Pál sarkantyúgyártó - Varga Fülöp - Kakas János - pannonhalmi apát) , ferences kolostor környékén''' A pannonhalmi apátság levéltárában fennmaradt egy fogalmazvány 1517-ből, amely Tolnai Máté apát házvásárlása kapcsán született. (1517. IL 16.) Eszerint az apát és a konvent 1516-ban megvásárolt egy házat Kakas János pécsi őrkanonoktól, a néhai Kakas Mihály budai polgár fiától, valamint anyjától, Ilonától, Kakas Mihály özvegyétől. A házat Kakasék a néhai Varga Fülöp özvegyétől, Ilonától örökölték, és szomszédos volt saját házukkal. Az iratból az is kiderül, hogy Kakasék eredeti háza szomszédos volt azzal a fent ismertetett másik házzal is, amelyet a szentmártoni apátság Henceifi Istvántól vett meg. Ebből következően az apátság régibb és most vásárolt házai feltehetően egyazon, megosztott telken álltak, és amint látni fogjuk az alábbiakban, az sem kizárt, hogy Kakasék háza is ugyanezen a telken helyezkedett el. A fogalmazvány ugyanis tulajdonképpen építési szabályozás, amely Kakasék kikötéseit tartalmazza a Máté apát által építeni kívánt új épülettel szemben budai forrásaink között egyedülálló részletességgel. Az irat szerint az apát már megkezdte az építkezést, amellyel elfalazta Kakasék három ablakát, közte a konyháét. Ezért az apát vállalta, hogy a konyha hátsó részén új ablakot nyittat, amelyet nem zár és nem árnyékol el, a kéményt pedig felmagasíttatja, hogy kárt ne tehessen a házakban. Azt is WENZEL 1878. 20-25; MERHAUTOVÁ 1985.
