Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Európai középkor - Magyar középkor - MAROSI ERNŐ: Zsigmond, a király, a császár

MAROSI ERNO Zsigmond, a király, a császár A magyar történelem legtöbb (mindenekelőtt királyi) szereplőjének művészettörténeti emlékanyagában bízvást hagyatkozhatunk ez emlékek vagy többségük belföldi jelentőségére. Ha véletlenül külföldön maradtak meg, megelégedhetünk az eredetnek vagy az adományozás körülményeinek vizsgálatával, ha importművekről van szó, a befogadásjelenti a közös nevezőt a hazai produkcióval. Luxemburgi Zsigmond kivétel, mert személyében összefonódnak a hazai és a nemzetközi indíttatások, reprezentációjának köre egyaránt magában foglalja magyarországi királyságát és a német nemzet Szent Római Birodalmát, amely számára - születése és neveltetése folytán - mintakép és mérték, politikai tevékenységének nagy részében ideál s életének utolsó éveiben realitás volt. A Zsigmond-kornak mint művészettörténeti periódusnak jelentőségéhez nagyban hozzájárul az a tény, hogy Zsigmond uralkodói reprezentációjában szorosan összefonódott egymással a magyar királyi hagyomány a felségnek általa perszonálunióban képviselt más megnyilvánulásaival. Elvileg ugyan ez a kor - a szuverenitás jegyében: így pl. Csehországban, Magyarországon is (itt az országtanácshoz fűződő reprezentatív elemek elkülönülésével) - a király személyétől független, állami hagyományok kialakulásának időszaka, valójában azonban Zsigmond magyar királyi művészeti megrendelései elválaszthatatlanok birodalmi rangjának megjelenítésétől. Korának ezt a jelentőségét a magyarországi művészettörténet-írás mindig is felismerte. A birodalmi, „internacionális" igényszint jelentősége kezdettől fogva nyilvánvaló volt Zsigmond építkezéseinek - különösen a budaiaknak - értékelésében, s az ilyen irányú kutatásoknak nagy lökést adott az 1974-es budai szoborlelet.

1 Az 1400 körüli művészet leírására használatos egyik legfontosabb fogalom, az „internacionális gótika" Magyarországra nézve ekként, Zsigmondra vonatkoztatva, mintegy konkrét jelentést nyert. Ebből a szempontból vált megszokottá Zsigmond fél évszázados uralmának két szakaszra osztása - általában a későbbire (amelynek kezdetét 1410 táján vagy 1419 után szokás feltételezni) fogadva el az „internacionális" jelzőt. Az utóbbi idő magyarországi művészettörténeti irodalmának legszembetűnőbb, a két évtizede még általánosan elfogadott összkép felülvizsgálatát igénylő eredményei nagyrészt az első szakaszra vonatkoznak: kirajzolódóban van a késői Anjou-kor udvari művészetét folytató korai Zsigmond-kori művészet önálló arculata.

2 Bizonyos jelek - nem utolsósorban ma még egymásnak ellentmondó datálásokban megjelenő tisztázatlanságok - arra utalnak, hogy nem elégedhetünk meg két alapvető szakasz feltevésével és szembeállításával, hanem az udvar környezetében lezajlott hosszabb folyamatokkal van dolgunk. Ilyenekkel számolhatunk pl. a budai vár Zsigmond-kori építéstörténetében s ugyanott, a Szent Zsigmond-prépostság felépítésében is: mindkettő áthidalja a váltásnak a konstanzi zsinat idejére tehető időpontját. Az uralkodói reprezentáció természetéből következik, hogy legfontosabb emlékei ritkán egyesítik az eszmetörténeti dokumentumértéket és a kiemelkedő művészi kvalitást. Nem így van a minden valószínűség szerint Zsigmond császári reprezentációjának kezdetén álló első, mindkét tekintetben programatikus értékű emlékkel, első császári felségpecsétjével. Ez - noha tényleges használatára csak 1433-tól nyílt alkalma - a konstanzi zsinati korszak csúcspontján, a közeli koro1 Az udvari művészetben Zsigmond uralkodási éveiben végbement folyamatoknak általános, összefoglaló áttekintése: Magyarországi művészet 1300-1470 körül. Szerk. Marosi Ernő. Bp., 1987. 99-108. 2 Erről - különösen a visegrádi királyi palotaegyüttes újabban kidolgozott kronológiája és az ebből következő tanulságok nyomán - Marosi Ernő: Pentimenti. Korrekciók a 14-15. századi magyar művészet képén. Koppány Tibor hetvenedik születésnapjára. Tanulmányok. Szerk. Bardoly István, László Csaba. Művészettörténet - műemlékvédelem X. Bp., 1998. 97-117., különösen: 106-109.