Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Európai középkor - Magyar középkor - GERICS JÓZSEF: Záh Felicián ítéletlevelének valószínű mintájáról

GERICS JÓZSEF Záh Felicián ítéletlevelének valószínű mintájáról Záh Felicián királyi család elleni merényletének 1330 tavaszán lényeges mozzanata volt, hogy Felicián a támadást fiának ottlétében hajtotta végre. A fiú az ítéletlevél szerint apja „cselszövő tanításának gazságában nevelkedett fel (una cum filio suo dolose doctrine sue nequicia educató) és az említett irtózatos, átkos bűncselekmény elkövetésének fő tettesével veszett oda".

1 A következőkben ezen a nyomon haladva, a római és kánoni jog hatását igyekszem az ítélet fogalmazásából kielemezni és Károly oklevél szerinti magatartásának hátterét kimutatni. Károly király ugyanis a szöveg szerint Felicián és rokonsága ellen, bár joga lett volna hozzá, „nem emelte fel sérelmeinek megtorlására bosszúálló kezét (manus non iniciens ultionis)", hanem „a felségsértés gyászos bűnének sérelmét bemutatva adta elő (detestabilis eriminis laesae maiestatis iniuriam)", és megfelelő elégtételt követelt magának „ajog rendjének közbejöttével" a magyarországi nemesség egyetemességének bíráskodás céljából összejött gyűlésétől. Felicián fiának a merényletnél való jelenléte kétségtelenül elősegítette a hallatlan szigorúságú ítélet harmadízig szóló halálbüntetést kimondó részének meghozatalát. A büntetés szövegezése kifejezett hivatkozás nélkül is az apák vétkeit a harmadik és negyedik nemzedékben is sújtó isteni megtorlásról szóló ószövetségi helyre, sőt az anya vonatkozásában zsoltáridézetre emlékeztet.

2 A Codex Iustinianus 9. könyvének a felségsértésről szóló (Ad legem Iuliam maiestatis) 8. címében az 5. lex, amelyet Arcadius és Honorius császár 397-ben adott ki, felségsértésben vétkesként (maiestatis reus) kard általi halálbüntetéssel és a fiscus, a kincstár javára való teljes vagyonelkobzással sújtja a hazaárulón kívül azt is, aki a császári tanács tagjának és a szenátoroknak („mert ők is testünk részei, corporis nostri") vagy egyáltalán a császár szolgálatában katonáskodó személy meggyilkolására tervet sző, „mivel a jog ugyanavval a szigorral akarja sújtani a bűnös akaratot, mint a végrehajtott cselekményt".

3 A legközelebbről érinti tárgyunkat a törvénynek az elítélt személy fiaira vonatkozó része: „Az ő fiai pedig, akiknek életét különleges császári kegyből hagyjuk meg, mert apjuk halálbüntetésével kellene lakolniuk, hiszen esetükben félni kell az apai, vagyis átöröklött bűn példájától, fosztassanak meg az anyai, nagyszülői és minden rokoni örökségtől és utódlástól, idegenek testamentumából ne részesedhessenek, legyenek mindörökre nyomorgók és szegények, kísérje őket mindvégig apjuk becstelensége (in/amid), semmiféle tisztségre és (szolgálati) eskütételhez nem juthassanak, legyenek olyanok, mint akik örök nyomorban fetrengenek, legyen vigasztalásuk a halál, és az élet maga a halálbüntetés. Elrendeljük továbbá, hogy kegyelem nélkül szégyenbélyeg érhesse azokat, akik a fentebbiek érdekében valaha is megpróbálnának nálunk közbenjárni". 1 Az oklevél kiadása: Codex diplomaticus Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis. I—XI. Stud, et op. Georgii Fejér. Budae, 1829-1844. VIII/3. 419-427. Fordítása: Almási Tibor. Záh Felicián ítéletlevele. Aetas, 2001. 191-197. Az ítéletet hozó bíróságról lásd Székely György okfejtését: A nemesség egysége és egyenlőségi törekvések a XIV. századi Magyarországon. Jogtörténeti Szemle, 1992/1. 3-14. 2 Ex 20,5 és 34,7. A zsoltárrészlet: Ps 108,13-15: „fiai legyenek pusztulás áldozatává, nevét pusztítsák ki egy nemzedékben, atyáinak gonoszsága térjen vissza az emlékezetbe az Úr színe előtt és anyjának vétke ne váljék semmivé (peccatum matris eius non deleatur).'''' 3 A Corpus Iuris Civilis in quatuor partes distinetum Dionysio Gothofredo JC. auetore (Francofurti ad Moenum 1663) Codex-kiadásának 792. hasábján az Y jegyzet a halálbüntetés karddal való végrehajtásához hozzáfűzi: „Egyes vidékek consuetudója szerint darabokra szokták szaggatni (Consuetudine quorundam locorum soient in partes secari)". - Az idézett törvényt tartalmazza a Codex Theodosianus is (9, 14, 3), és Gratianus részben szintén felvette Decretumába (6, 1, 22). Megjegyzésében ő hozzáfűzte, hogy a simonia miatti vádemelésnél a felségsértés közbűncselekményének mintájára kell eljárni, de „ez nem értendő a büntetésre (Quod ... non de poena intelligi oportet)".