Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Európai középkor - Magyar középkor - GERICS JÓZSEF: Záh Felicián ítéletlevelének valószínű mintájáról

Ezt a törvényt az apjuk bűnében nem részes fiakra kimondott császári kegyelem kizárásával tette alkalmazhatóvá Felicián fiának a merényletnél való ottléte: az ő esetében nemcsak félő volt az atyai bűnös példa követése, hanem a vétket meg is valósította azzal, hogy apja társaságában volt, s nem a tanács valamely tagja elleni, hanem magával az uralkodóval és családjával szembeni támadás alkalmával. Irgalomra tehát Felicián családja sem a tételes római jog, sem bibliai példák alapján nem számíthatott. Fontos körülmény, hogy Károly, bár joga volt hozzá, „nem emelte fel sérelmeinek megtorlására bosszúálló kezét", hanem bírósági úton követelt elégtételt „a jog rendjének közbejöttével". Ez nem az ítélet szövegezésekor rögtönzött megállapítás volt, hanem az 1330-as évek kúriai bíráskodásában megszilárdult tétel. Visszatérése más korabeli oklevélben is megtalálható: olvasható ez 1338-ban Pál országbírónak a pozsonyi káptalanhoz intézett mandátumában, amellyel a király elleni hatalmaskodó károkozás kivizsgálását rendelte el: „Jóllehet urunknak, a királynak van lehetősége arra, hogy mindazokat a jogsértéseket (injurias suas), amelyeket bárki országlakosa és az ország határain belül élő akárki ember okozott neki, bármilyen rendű és rangú is, megtorolja, és kárait (sua dampna) viszszavágó kezével megtérítse, mégis a kegyesség buzgalmától vezérelve,... [hatalmaskodás következtében elszenvedett kárát] ... bírói rendtartás szerint (ordine iudiciario) törekszik és igyekszik rendezni."

4 A szövegekben a király „kezének (megtorló) felemelése" a római jogból származó „manus iniectio", a közvetlen végrehajtás fogalom ismeretének nyoma. Az irgalmatlan ítéletet jogászi gonddal szövegezték. Függelék Cod. lust. 9, 8, 5 (397.) Arcadius és Honorius császárok. Bárki vétkes pártot üt katonákkal, vagy magánemberekkel, barbárokkal is, vagy felesket a pártütésre, vagy maga tesz erre esküt, vagy azoknak a vir illustriseknek a meggyilkolására sző tervet, akik részt vesznek tanácskozásainkon és tanácsülésünkön, vagy a szenátorokéra (mert ők is testünk részei), vagy végül akárkiére, aki szolgálatunkban katonáskodik, (mivel a jog ugyanavval a szigorral akarja sújtani a bűnös akaratot, mint a végrehajtott cselekményt), az tehát, aki felségsértésben bűnös, kard által bűnhődjék, egész vagyona fiscusunkra. szállván. Az ő fiai pedig, akiknek életét különleges császári kegyből hagyjuk meg (mert apjuk halálbüntetésével kellene lakolniuk, hiszen esetükben félni kell az apai, vagyis átöröklött bűn példájától), fosztassanak meg az anyai, nagyszülői és minden rokoni örökségtől, és utódlástól, idegenek testamentumából ne részesedhessenek. Legyenek mindörökre nyomorgók és szegények, kísérje őket mindvégig apjuk becstelensége (infamia), semmiféle tisztségre és (szolgálati) eskütételhez ne juthassanak, legyenek olyanok, mint akik örök nyomorban fetrengenek, legyen vigasztalásuk a halál, és az élet maga a halálbüntetés. Elrendeljük továbbá, hogy kegyelem nélkül szégyenbélyeg érhesse azokat, akik a fentebbiek érdekében valaha is megpróbálnának nálunk közbenjárni. Leányaiknak akárhányan vannak, csak anyjuk javaiból járjon - akaratunk értelmében - a Lex Falcidia által előírt (= negyed) rész, akár végrendeletet téve, akár anélkül halna meg, hogy inkább közepes leányi eltartásuk legyen, mint teljes örökösi nyereségük és elnevezésük (integrum emolumentum ac nomen heredis). Az ítéletnek ui. enyhébbnek kell lennie azokkal (ti. a nőkkel) szemben, akik - nemük gyengébbsége szerint - kevesebbre merészkednek, ahogy bizakodunk benne. 4 Monumenta ecclesiae Strigoniensis I—

III. Ed. Knauz Nándor, Dedek Crescens Lajos. Strigonii 1874-1924. III. 331. - A római jogban a manus iniectio = közvetlen végrehajtás fogalomról lásd Földi András - Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Bp., 1996. 486.