Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Európai középkor - Magyar középkor - MOLNÁR PÉTER: Az arisztotelészi politikai alapelvek recepciójának viszontagságos kezdetei a középkori Nyugaton: a kormányzat természetszerű jellege

MOLNÁR PÉTER Az arisztotelészi politikai alapelvek recepciójának viszontagságos kezdetei a középkori Nyugaton: a kormányzat természetszerű jellege Az eszmetörténet legizgalmasabb témái közé tartozik annak vizsgálata, hogy egy adott kor szerzői miért tartottak fontosnak, miként értelmeztek, illetve hogyan tettek saját elméleti problémáik megfogalmazásának kiindulópontjává egy tőlük időben távoli, civilizációjában pedig radikálisan eltérő világban keletkezett szövegeket. Különösen igaz ez akkor, amikor a társadalommal, illetve annak politikai szerveződésével kapcsolatos elméletekről van szó, valamint akkor, ha az alapvetően kommentatív, tudományáganként legalább egy, az oktatás és a tudományos vizsgálat alapjául egyaránt szolgáló autoritativ alapszöveg létét szükségesnek tartó középkori tudományosság keretén belül végbemenő ilyen reflexió szolgál a vizsgálat tárgyául. A politikai elvek vizsgálata a középkorban akkor válhatott végérvényesen a bevett tudományágak egyikévé, illetve akkor foglalhatta el helyét az egyetemek oktatási rendjében, amikor az arisztotelészi Politika az 1260-as évek folyamán legalább két lépcsőben történt lefordítását

1 követő évtizedekben végbement e traktátus recepciója, vagyis középkori újraértelmezése. Mint általában az autoritativ alapszövegek újrafelfedezése és recepciója, ez a fejlemény sem szűkíthető le a szóban forgó mű megtalálásának és lefordításának egyébként nélkülözhetetlen mozzanataira. Ahhoz, hogy valamely mű autoritativ szerepet kapjon egy ilyen státusú művekre igényt tartó tudományosságon belül, nem elegendő egy kellően nagy tekintélyű régebbi szerző egy traktátusának felbukkanása; ahhoz szükség van határozott és tartós olvasói igény jelentkezésére az adott tudományterületen. Ilyen igény hiányában egy esetleg felfedezett és lefordított traktátus sem fejtheti ki hatását, mint azt a Nikomakhoszi Etika első középkori fordításának kapcsán a közelmúlt kutatása is megerősítette (ez utóbbi tanulságos fejleményeire az alábbiakban még visszatérünk). Nem lehetnek kétségeink: amennyiben a Politika szövege elveszett volna a szöveghagyományozódás útvesztőiben, úgy a középkor tudományossága előbb-utóbb talált volna más antik művet, amelyhez kapcsolódva strukturált formában megfogalmazhatta volna saját korának politikaelméleti kérdéseit. A politika tudománya iránti középkori érdeklődés megélénkülését jelezte a 12. század elejétől e tudományág késő antik definícióinak feltűnése a tudományos bevezető munkákban,

2 majd a 13. század első felében az a tény, hogy a scientia politico egyre ritkábban maradt ki a tudományágak felosztásának különböző rendszereiből.

3 1 A Politika szövegét a II. könyv 11. fejezetéig tartalmazó ún. translatio imperfecta F. Bossier szerint 1260 táján, míg J. Brams szerint csak 1266-ban készült el. A teljes traktátus fordítása - az ún. translatio compléta - az előbbi kutató szerint 1265 első felére, míg az utóbbi szerint 1270-re datálható. L. F, Bossier: Méthode de traduction et problèmes de chronologie. In: J. Brams - W. Vanhamel (szerk.): Guillaume de Moerbeke. Recueil d'études à l'occasion du 700

e anniversaire de sa mort (1286). Leuven, 1989. 288-289. és 292.; valamint/. Brams: Guillaume de Moerbeke et Aristote. In: J. Hamesse M. Fattori (szerk.): Rencontres de cultures dans la philosophie médiévale. Traductions et traducteurs de l'antiquité tardive au XIV

e siècle (Actes du Colloque international de Cassino, 15-17 juin 1989, organisé par la Société Internationale pour l'Étude de la philosophie médiévale et l'Università degli Studi di Cassino). Louvain-la-Neuve - Cassino, 1990. 320. 2 Boethius {In Isagogen Porphyrii Commenta 1,3), Cassiodorus (Institutiones 11,3,7) és az utóbbit szinte szóról szóra követő Sevillai Isidorus (Etymologiae 11,24) a scientia politicáxiA adott meghatározásait Hugo de Sancto Victore munkásságától kezdődően fedezte fel a középkori nyugati tudományosság. Először Hugo fiatalkori Epitome Dindimi in Philosophiam című rövid munkájában, majd a széles körűen elterjedt Didascaliconban (11,4) tűnt fel a scientia politico definíciója a voltaképpeni középkorban: R. Baron: Hugonis de Sancto Victore Epitome Dindimi in Philosophiam. Introduction, texte critique et notes. Traditio, 11. (1955) 108-109., valamint Hugo de Sancto Victore: Didascalicon de studio legendi. Ed. Ch. H. Buttimer. Washington, 1939. 37-38. 3 Ch. Flüeler: Rezeption und Interpretation der Aristotelischen Politico im späten Mittelalter. Amsterdam-Philadelphia, 1992.1.4-5.