Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Európai középkor - Magyar középkor - MOLNÁR PÉTER: Az arisztotelészi politikai alapelvek recepciójának viszontagságos kezdetei a középkori Nyugaton: a kormányzat természetszerű jellege

Igaz: a 13. század közepére - tehát éppen kevéssel a Politika újrafelfedezése előtt - a párizsi artes-kar közvéleménye általában a két jog normaszövegeit (leges et décréta) tartotta a politika tudománya alapszövegének, és ezzel saját szakmáját illetéktelennek nyilvánította e tárgykörben. Ugyanakkor azonban három igen különböző közegben működő, egymással kapcsolatban nem álló szerző, az egyetemek világához legfeljebb lazán kapcsolódó domonkos enciklopédista Vincent de Beauvais, a firenzei politikus és tudós Brunetto Latini, valamint a ferences és egykori artes magiszter Roger Bacon is a definícióknál jóval hosszabb, müveikben önálló szervezeti egységet alkotó gondolatmeneteket szenteltek e tudományágnak - hozzájuk hasonló feladatra a 12. században csak egyetlen szerző, a fordító Domingo Gundissalvi vállalkozott. Mindezen fejlemények is okot szolgáltattak arra, hogy a kutatásban újabban kétségbe vonják: valóban korszakhatártjelentett a Politika újrafelfedezése. így felmerült egy az arisztotelészi forrásoktól független, sztoikus-cicerói gyökerű politikai tudomány 12. századra visszavezethető hagyományának lehetősége,

4 illetve az arisztotelészi politikai elveknek a Politika megjelenését megelőzően meglévő bizonyos ismertségének gondolata, valamint az is nyilvánvalóvá vált, hogy a 12. század második felétől a jobban értesült nyugati szerzők tudomást szerezhettek a Politika létéről, pontos címéről, bár annak tartalmáról a Nikomakhoszi Etika teljes verzióinak széles körű elterjedése előtt csak kevés, illetve pontatlan elképzeléseik lehettek.

5 A jelen cikk terjedelme nem ad keretet annak kifejtésére, hogy e sorok írója miért táplál kétségeket a 12. századtól folytonos politikatudományi hagyomány létével kapcsolatban, sem annak bizonyítására, hogy miért tekinti a teljes Etika (hogy a középkori szóhasználatot követve röviden így nevezzük a továbbiakban Arisztotelésznek ezt a müvét) kapcsán kialakuló filozófiai reflexiót az arisztotelészi politikai elvek középkori recepciója szempontjából kulcsfontosságúnak. Az alábbiakban mindössze néhány példát kívánunk felsorakoztatni azt bizonyítandó, hogy egy témában, jelesül a kormányzat természetes jellegének arisztotelészi elve (avagy helyesebben: előfeltevése) esetében az első középkori kommentátorok milyen nagyfokú idegenkedéssel fogadtak egy az antik görög filozófia számára magától értetődő alaptételt. A következő elemzés tárgyául néhány olyan szöveg szolgál, melyek a Politika újrafelfedezése előtt, de már a teljes Etika ismeretében íródtak, részben az utóbbi kommentárjaiként. Bár az Etika nem használja magát a zóon politikon kifejezést, a kormányzattal, illetve a kormányformákkal kapcsolatosan megfogalmazott gondolatmenetei nem hagynak kétséget abban a tekintetben, hogy szerzőjük azok létét az emberi természet mindenkori adottságának tekintette; így ez a kérdés nem meglepő módon váltotta ki a 13. század közepi értelmezők reflexióit. Számukra a kérdés természetesen üdvtörténeti szempontból fogalmazódott meg, jelesül: mennyiben egyeztethető össze az említett arisztotelészi tétel a natura intégra állapotával? Az e kérdésre adott első válaszokat megvizsgálva 4 C. Nederman: Aristotelianism and the Origins of Political Science in the Twelfth Century. Journal of the History of Ideas, 52. (1991)179-194. 5 Al-Farabi a De scientiis címen lefordított bevezető traktátusában cím szerint említi a Politikát (ez az említés az arab mű mindkét latin fordításában pontosan megtalálható), de annak tartalmáról olyan leírást ad, amely alapján inkább egy hagyományos fejedelemtükröt sejthetett az arisztotelészi munka címe mögött a középkori olvasó. Az arab műről a 12. század második felében két átültetés is készült: Gerardus Cremonensis szó szerinti fordítása és Domingo Gundissalvi átdolgozása, amit ez utóbbi szerző beépített saját filozófiai bevezető munkájába. A szóban forgó szöveghelyet Gerardus Cremonensis fordításában 1. Al-Farabi; Catálogo de las ciencias. Ed. A. Gonzalez Palencia. Madrid, 1953

2

. 169. A Gundissalvi-féle változatot 1. Dominicus Gundissalinus: De divisione philosophiae. Ed. L. Baur. Münster, 1903. 136. A Politika másik említésével szintén arab munka, Averroes ún. középső (talkhísz) £7//:a-kommentárjának fordításában találkozhatott a latin nyelven olvasó közönség, 1240-et, a fordítás elkészültét követően. Averroes az arisztotelészi mű említésén kívül mindössze arra szorítkozott e megjegyzésében, hogy sajnálkozzon: számára e mű elérhetetlen maradt. A fordításról 1. a 10. j. A szöveget 1. Aristotelis Opera omnia cum Averrois Cordubensis Commentariis. III. Venetiis, 1550. f. 79ra. Averroes számára a Politika egyébként - mint azt a córdobai szerző jelzi - csak al-Farabi említett művéből volt ismert. A Politika szövege egyébként nem volt ismert a középkori arab tudományosság számára, annak csak címéről tudtak a tájékozottabb szerzők, illetve a traktátus első két könyvének valószínűleg hellenisztikus eredetű rezüméjével rendelkeztek: S. Pines: Aristotle's Politics in Arabic Philosophy. Israel Oriental Studies, 5. (1975) 150-160.