Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Európai középkor - Magyar középkor - VESZPRÉMY LÁSZLÓ: Servientes, sergaints. Katonai reformok a 12-13. századi Magyarországon és Európában

pontból kevésbé rangosnak számított. Warren Hollister úgy véli, hogy a sergeants hibrid réteg volt, és az ebbe tartozók földbirtokuk fejében minden szolgálatra kötelezhetők voltak.

9 Szerviens elnevezéssel illették a hadseregben szolgáló sergeantsoksd éppúgy, mint a zsoldosokat. Annak ellenére, hogy a szerviensbirtok (sergeantry tenure) a 12. század végi királyi adminisztráció újítása, az már korábban is meglévő szolgálatokat és kötelezettségeket ölelt fel. Angliában a legkorábbi, egyértelműen katonai előfordulás a 12. század első felére tehető. Elsőként az I. Henrik uralkodása alatt íródott Descriptio militum (1113-1120) említi a terminust, de a század végéig az elnevezés nem tekinthető különösképpen elterjedtnek. A kapcsolat lényegét jogi szempontból Hollister abban látja, hogy e kötelezettség kevésbé közjogi, mint inkább magánszerződéses természetű {private contract). Minden arra mutat, hogy csak a királynak tartoztak szolgálattal, s csak abban az esetben, ha az uralkodó személyesen is megjelent a hadjáratban.

10 Franciaországban hasonlóképpen már a 12. században a szerviensek nyomaira bukkanunk. Fülöp Ágost francia király katonai reformjának fontos részét képezte a szerviensek hadkötelezettségének írásban való rögzítése, amiről mindmáig tanúskodik az 1194-ben kelt ún. Prisia servientium. Német nyelvterületen is megjelenik a fogalom, mégpedig francia kölcsönszóként. így találjuk meg a 12. század végén Heinrich von Veldekénél, vagy éppen VI. Henrik császár egyik 1195-ös levelében sarganti formában, valamint az 1197-es évnél a Chronica regia Coloniensis lapjain." Már Fenske utalt arra, hogy a szerviens terminus értelmezése szempontjából a Chronicon Hanoniense a legtanulságosabb forrásunk.

12 A szerviensek fegyverzetére használt jelzők igen hasonlóak a magyarországi forrásokéhoz. Az 1181. évnél azt olvassuk, hogy V. Balduin, Hennegau grófja 220 lovaggal (milites) és 110 szervienssel (servientes équités loricati) vonul hadba. A szerviensek esetében a fegyverzet nyilván azért van megadva, mert az ő esetükben nem egyértelmű, hogy lovasról vagy gyalogosról, nehéz- vagy könnyűfegyverzetű katonáról van szó. A krónikában az 1187-es évnél maga a francia király vonul Oroszlánszívű Richárd megsegítésére. Csapatában tíz válogatott lovagot (milites electi) és nyolcvan szervienst (servientes équités loricati) találunk. Más esetekben, mint pl. az 117l-es évnél arról olvashatunk, hogy Balduin 300 lovaggal és ugyanannyi szerviensével (cum servientibus equitibus) vonul hadba. Az 1172-es évnél olvasható leírásnak az az érdekessége, hogy megkülönbözteti a lovasokat a gyalogosoktól. Itt 340 lovag, ugyannyi páncélos szerviens, valamint 1500 válogatott gyalogos (cum clientibus peditibus electis) található. A krónika kiadója az előfordulás kapcsán valószínűsíti, hogy a cliens a szerviens szinonimájának tekinthető. A már említett 1181 -es évnél a Hennegau grófja által vezetett 100 lovag és ugyanannyi páncélos lovas szerviens a saját költségén szállt hadba (in propriis expensis suis), amellett még gyalogos szervienseket is említenek.

13 A cliens és homo megnevezésű gyalogosoknál azonban felmerülhet a kétség, hogy valóban hűbéres kötelezettséggel terhelt szerviensekről van-e szó. Az 1194-es évnél egy seregben 400 lovag, ugyanannyi lovas cliens mellett, nyilván túlzással, 20 ezer gyalogos cliensről történik említés (209. fej.), sőt 1195-ben (217. fej.) 500 lovag és ugyananynyi lovas szerviens mellett 40 ezer gyalogosról. Edouad Audoin is úgy véli, hogy a szerviensek a lovagoktól elkülönült csapatot alkottak, még ha 9 A lehetséges különleges szolgálatok szép példáira Prestwich hívta fel a figyelmet: Armies, i. m. 67. 10 C. Warren Hollister: The Military Organization of Norman England. Oxford, 1965. 129-133. " Összefoglalóan 1. David

Nicolle: Medieval Warfare. Source Book. Warfare in Western Christendom. London, 1999. 118. 12 Fenske: Der Knappe, i. m. 103. Hivatkozott krónika: La chronique de Gislebert de Möns. Ed. Léon Vanderkindere. Bruxelles, 1904. (Recueil de textes pour servir à l'étude de l'histoire de Belgique). Létszámadataira utal John W. Baldwin: The Government of Philip August. Foundations of French Royal Power in the Middle Ages. Berkeley-Los AngelesLondon, 1986, 280. Vö. J. F. Verhruggen: The Art of Warfare in Western Europe during the Middle Ages. AmsterdamNew York-Oxford, 1977. 69. 13 A krónikában említett példák: serviensre 240., 155. fej.; serviens equitusxa: 103., 65. fej.; 111., 71. fej.; 136., 99. fej.; 240., 155.fej.; 294., 209. fej.; (kétszer, 302., 217. fej.; serviens eqitus loricatusm: 111., 71. fej.; 136., 99. fej.; 197., 131. fej.; servienspeditusxa: 111., 71. fej.; 136., 99. fej.; 294., 209. fej. kétszer; cliens equitusxa: 295., 209. fej.