Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)
Európai középkor - Magyar középkor - SÁGHY MARIANNE: A lerinumi Paradicsom: szerzetesség az 5. századi Provence-ban
hogy oly fekete, akár az éjszaka." 42 Az ember nem munkálkodhat saját üdvösségén, minden Isten kegyelmén múlik. Ez a kijelentés mélységesen lehangolta a szerzeteseket. Mire való az önmegtartóztatás, az önsanyargatás, ha mennyei üdvösségük kétséges, és még csak nem is saját akaratuktól függ? 43 Ágoston utolsó éveit a „szerzetesek lázadása" foglalja le: az afrikai Hadrumetum és a provence-i Lerinum szerzetesei egyaránt megkérdőjelezték az ágostoni kegyelemtant. 44 A „félpelagianus" Cassianus és a lerinumi Vince 45 mellett azonban Ágostonnak hívei is voltak Provence-ban: aquitániai Prosper, aki 426-ban, a kegyelemről szóló vita kirobbanásakor Marseille-ben élt, és maga Hilarius, Honoratus életrajzírója. 428-ban Prosper levelet írt Ágostonnak a kegyelem kérdése felől, amelyben Hilariust is Ágoston csodálói között említi meg. 46 A levélben azonban Hilarius mint Arles püspöke szerepel, holott csak Honoratus halála után, 429-ben lesz az. Helyesebbnek látszik az egyik fennmaradt kézirat olvasatát elfogadni, melyben Elladiusról, Honoratus arles-i elődjéről van szó. 47 Hilarius 430-ban tehát a kegyelemről folytatott vita hevében mondja el emlékbeszédét Honoratus halálának egyéves évfordulóján. A Sermo az egyetlen dokumentum afelől, hogyan vélekedett Hilarius Ágoston kegy elemtanáról. Ágoston 428-ban két értekezést is írt a lerinumiak számára, egyet A szentek elrendeléséről. (De predestinatione sanctorum), egyet pedig A kitartás ajándékáról. (De dono perseuerantiae). Ágoston szívesen írt ezeknek a kolostoroknak, mert úgy érezte, lakóik megértik gondolatait. Nem egészen így történt. A hippói püspök sem az isteni Teremtés jóságát, sem az emberi cselekedetek (opera) értékét nem tagadta, de különbséget tett a földi és a mennyei, a természeti és a természetfeletti között. A dolgok természetes rendjében a jócselekedetek dicséretreméltó, érdemes, erényes tettek, melyek számítanak Isten előtt; ám azt, hogy a dolgok természetfeletti rendjében kit méltat Isten arra, hogy üdvözüljön, rejtve van az ember előtt. Hilarius emlékbeszéde azt az optimista nézetet hirdeti, hogy a szent életet élő szerzetes üdvözül. A szabad akaratnak van némi szerepe az üdvösség kieszközlésében. A Sermo tehát látszólag a lerinumiak „félpelagianus" álláspontját visszhangozza. Két megtérésről tudósít, Honoratuséról és Hilariuséról: mindkettőben Honoratus kezdeményező szerepét emeli ki. O maga akar Krisztusé lenni, és ő fáradozik azon, hogy Krisztushoz csábítsa Hilariust: a szöveg hangsúlyozza azt is, hogy Honoratus Krisztussá „válik" Paradicsomot teremt a pusztából, és már életében angyalokhoz hasonló. Mindkét fogalom a korai szerzetesség alapfogalma: a szerzetesek a világról lemondva és Krisztust követve úgy élnek földi Edenkertjükben, mint az első emberpár a bűnbeesés előtt, egészen úgy, mint az angyalok. Az ilyen embereknek a halál nem büntetés, mert nem követi pokolbeli kínszenvedés. Hilarius határozottan állítja, hogy azok, akik Honoratus példáját követve lemondanak a világról és a testi örömökről, a Mennyei Királyság társörökösei lesznek: „A halál nem büntetés, ha nem kínokhoz vezet. Igaz, hogy a testnek nehéz elszakadnia a lélektől, de sokkal nehezebb lesz a gyehenna tüzében a testnek egyesülnie a lélekkel. De ha a lélek, felismerve nemes eredetét, egész életében a test és a testi vétkek ellen harcolt, és e szerencsés távolságtartás révén megkíméltetett a testi tisztátlanságtól, 42 Ágoston: De fide et operibus; De natura et gratia (413); Epistula, 177 (416); De gestis Pelagii (417); Contra duas epistulas Pel agi anonim (420); vö. Augustine: Answer to the Pelagians, II: Marriage and Desire, Answer to the Two Letters of the Pelagians, Answer to Julian. Ed. E. Hill - J. E. Rotelle. Hyde Park, N.Y., New City Press, 1998; O. Wermelinger: Rom und Pelagius: die theologische Position der römischen Bischöfe im pelagianischen Streit in den Jahren 411-432. Stuttgart, Hiersemann, 1975. 43 Vö. C. M. Kasper: Theologie und Askese. Die Spiritualität des Inselmönchtums von Lérins im 5. Jahrhundert. Münster, Aschendorff, 1991. 44 Vö. R. H. Weaver: Divine Grace and Human Agency. A Study of the Semi-Pelagian Controversy. Macon, Georgia, Mercer University Press, 1996. 45 W. O 'Connor: Saint Vincent of Lérins and Saint Augustine. Was the Commonitorium of Saint Vincent intended a polemic treatise against Saint Augustine and his doctrine of predestination? Doctor Communis, 16. (1963) 123-257. 46 Prosper: Epistula. PL 51., col. 81. 47 O. Chadwick: Euladius of Aries. Journal of Theological Studies, 46. (1945) 200-205.
