Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Európai középkor - Magyar középkor - DRASKÓCZY ISTVÁN: Az erdélyi sókamarák sorsa 1529-1535

nyolították le a szállítást), illetve a fontos szepesi és sárosi határátkelőkön jutott be ez a cikk.

42 A 15. századi adatok azt mutatják, hogy az 1397. évi tiltás ellenére szállítottak lengyel kősót a Felföld északi részére, még Kassára is.

43 Nyugat-Magyarországra a szomszédos Ausztriából főzött sót hoztak be. Hainburg városa az 1365-1385 közötti időszakban árumegállító jogot kapott a hazánkba irányuló sókivitelre, ami arra utal, hogy a városon keresztül jelentős forgalom bonyolódott le ebből a cikkből. A kiváltságot később megerősítették. A Duna melletti város polgárai elsősorban Pozsonyba szállították tovább a sót, míg Sopron Bécsből jutott hozzá ehhez a termékhez.

44 1354-ben Lajos király azért engedélyezte az osztrák főtt sónak a behozatalát Sopronba, mert nem tudtak ide Erdélyből hazai terméket szállítani. 1355-ben az uralkodó megtiltotta a pozsonyi várnagynak, hogy illetéket szedjen az Ausztriából behozott kősó után.

45 Fenti adatainkból arra következtethetünk, hogy a 14. század közepén a királyi kamarák nem tudtak elegendő cikket eljuttatni a határvidékekre. Hét esztendővel később Sarachenus erdélyi sókamaraispán még mindig nem tudta Pozsonynak és környékének az ellátását biztosítani. Nem sokkal később a királyi udvarban az import engedélyezését felfüggesztették (tehát javult a helyzet), ám továbbra is jött só Ausztriából. 1379-ben az uralkodó újból megtiltotta a behozatalt. Erzsébet királyné két esztendővel későbbi okmányából az derül ki, hogy - bár csak a háztartásuk számára - a város polgárai mégis behozhattak osztrák sót. Ekkor még működött a királyi sókamara a városban. Később megszűnhetett, hisz (másokkal együtt) 1397-ben újjá kellett alapítani. Ám a szomszédos ország termékét nem lehetett Pozsonyból kiszorítani. 1407-ben a város Ausztriából szerezte be ezt a cikket. Amikor 1419-ben a király itt tartózkodott, asztalára ugyancsak főtt só került, miközben királyi sókamara működött a városban, és a közelben fekvő Nagyszombatban a hazai árut használták.

46 42 Egy aranyforintot ekkor Wieliczkán 7 scottusban (=14 garas), míg Bochniában 8 scottusban (=16 garas) számították. Starodawne Prawa Polskiego Pomniki. I. Wyd. A. Helcel. Warszawa-Kraków, 1856. 219-220., 225.; Dokumenty Polskié z Archiwów Dawnego Królestwa Wçgier. Tom. I. Wydal i opracowat Stanislaw A. Sroka. Krakow, 1998. 42., 68. sz.; Jerzy Wyrozumski: Die große Salzordnung Polens vom Jahre 1368. In: Das Salz in der Rechts- und Handelsgeschichte, i. m. 257-260.; Uő: Salzhandel im mittelalterlichen Polen. In: Salz-Arbeit-Technik. Produktion und Distribution in Mittelalter und Früher Neuzeit. Hg. Christian Lamschus. Lüneburg, 1989. 271-280.; Uő: Le sel dans la vie économique de la Pologne médiévale. Studi in memoria di Federigo Melis. II. Neapoli, 1978. 497-506.; Józef Piotrowicz: Die Entwicklung der Salinen in Wieliczka und in Bochnia von der Mitte des 13. bis zum Begin des 20. Jahrhunderts. Der Anschnitt, 36 (1984) 176-177. Ebben az időben a kisebbik banca 6 mázsát (=330 kg,) nyomott (egy mázsa=55 kg.). Az utakra: Bozena Wyrozumska: Drogi w ziemi Krakowskiej do konca 16. wieku. Wroclaw-Warszawa-Kraków-Gdahsk, 1977. térkép. A pénzviszonyokra: Handbuch der europäischen Wirtschafts- und Sozialgeschichte. Hg. V. Hermann Kellenbenz. II-III. Stuttgart, 1980., 1986. II. 727., III. 1094., illetve Peter Spufford: Handbook of Medieval Exchange. London, 1986. 284. Nagy Kázmér a lechnitzi kolostornak ajándékozott 12 mázsa kősót (Sroka: Dokumenty Polskié, i. m. 19., 21., 24., 28., 70. sz.). Természetesen a sókereskedelemnek a súlya csekély lehetett a két ország kereskedelmi forgalmában (vö. újabban Teke: Kassa külkereskedelme, passim) 43 Iványi: Két középkori sóbánya-statútum, i. m. 18-20.; Akta odnoszace, i. m. 11-12.; Fejérpataky László: Magyarországi városok régi számadáskönyvei. Bp., 1885. 163., 376.; DF. 287451. 1411-ben Szepesben és Sárosban a magyar sókamarai szervezetnek a tisztségviselői tevékenykedtek (ZSO III. 382. sz.). J. Caro: Liber cancellariae Stanislai Ciolek. Ein Formelbuch der polnischen Königskanzlei aus der Zeit der hussitischen Bewegung. Archiv für österreichische Geschichte, 52 (1875) 68-69. 44 Heinrich Kretschmayr: Archivalische Beiträge zur Geschichte der Niederösterreichische Städte und Märkte. Jahrbuch für Landeskunde von Niederösterreich, 1902. 321-323., 330., 335-336.; Ortvay Tivadar: Pozsony város története. I-IV. Pozsony, 1892-1912. II/l. 255-256., 11/3. 107-108.; Mollay Károly: Német-magyar nyelvi érintkezések a 16. század végéig. Bp., 1982. 375-377. 45 Házi Jenő: Sopron szabad királyi város története. 1/1-7., II/1-6. Sopron, 1921-1943. 1/1. 102.; CD. IX/7. 145. (DF. 238744.). 46 DF.238803,238978,238998,239292,239664.

(Inventarstredovekychlístin,lístovainychpríbuznichpísomnosti./. Vypracov. D.Lehotská,D.Handzlová, V.Horváth,

etc.Bratislava, 1956. 192.,402.,430.,756., 1513., 1518., 1583.sz.).;Magyarországi városok régi számadáskönyvei i.m. 40., 50., 52-59., 70., 72., 112., 117-118., 125.; ZSO V. 2299. sz. Az Inventar etc. 1218. sz. 1431. alatti dátummal közölt egy évszám nélküli oklevelet, amelyben Kapi András utasította István pozsonyi sókamarást, hogy adjon el a városiaknak sót. Ám Kapi András 1405-1408, illetve 1411-1416 között tevékenykedett a sóigazgatásban, és 1416-ban halt meg. Vagyis 1407-1416 közé (az 1411-1416 közötti időszak látszik valószínűnek) helyezhetjük ezt az