Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)
Európai középkor - Magyar középkor - DRASKÓCZY ISTVÁN: Az erdélyi sókamarák sorsa 1529-1535
Hogy Sopronban Pozsonyhoz hasonlóan igen elterjedt az osztrák só, mutatja a Szélmalom utcai vámnak 1394-ből származó tarifája, amely szerint szekerenként egy chüffelt kellett adni. 47 Három esztendő múltán itt is újból megszervezték a sókamarát, ám az osztrák árut nem lehetett kitiltani a város piacáról. 1417-ben a soproniak nem akarták átvenni a királyi sót. 1419-ben egy kereskedőtől másfél font és 4 Küffel (azaz 364 Küffel = 2,5 tonna) sót raboltak el Kanizsai István emberei. 1425-ben 5 hónap alatt 183 sót szállító szekér érkezett Ausztriából. 48 A magyarországi termék használatát kívánták elősegíteni azzal, hogy az uralkodó 1397-ben Zágrábban királyi kamarát alapított. A Száva északi oldalára eső városban a 14. században tengeri sót árultak, ami után vámot kellett fizetni. Az is előfordult, hogy osztrák területen, Laibachban (Ljubljana) vásárolt termék került a településre. A kősó használatát itt sem sikerült elérnie a királynak. 49 A határvidékekről származó példáink azt mutatják, hogy sókamarák alapításával, illetve újjászervezésével az uralkodó épp az idegen eredetű árut igyekezett kiszorítani az országból, és az ellátást akarta javítani. A határokon azonban dacoltak az uralkodó intézkedésével. Ez a sikeres ellenállás nemcsak azzal magyarázható, hogy igen drága volt a hazai termék, hanem azzal is, hogy a királyi kamara sem a 14. században, sem pedig a 15. század elején nem tudta mindig biztosítani a szükségleteknek megfelelő mennyiséget. Ilyen körülmények között az ismételt tiltó rendelkezéseknek nem lehetett foganatjuk. Az 1397-ben meghozott intézkedések végrehajtása Verébire várt, ám a reformot - véleményünk szerint - Ozorai Pipo hajtotta végre, akinek elődjével szemben kellő hatalma volt ehhez, s neki köszönhető, hogy Zsigmond a sómonopóliumból évente 100 ezer arany forintnyi jövedelemre számíthatott. 50 okmányt. Vö. Draskóczy István: Kapy András. Levéltári Közlemények, 54 (1983) 159. István Draskóczy: Forschungen in der ungarischen Salzgeschichte. In: Investitionen im Salzwesen und Salzbergen. Hg. v. Hermann Wirth. Weimar, 2002.283. Házi: Sopron, i. m. II/1. 9.; Mollay Károly: A Szélmalom utcai vám. Soproni Szemle, 45 (1991) 111. A Küfel 7 kg-ot nyomott. Materialien zur Geschichte der Preise und Löhne in Österreich. I. Hg. Alfred Francis Pribram. Wien, 1938. 781. Házi: Sopron, i. m. 1/2. 107-108., 121., 166., 325.; Mollay Károly: Német-magyar, i. m. 376.; Mollay Károly: A Szélmalom utcai, i. m. 113. 1412-ben a király megtiltotta, hogy Vas megyébe ausztriai sót hozzanak be (ZSO III. 1698. sz.). Monumenta historica lib. reg. civitatis Zagrabiae, metropolis regni Dalmatiae, Croatiae et Slavoniae. Ed. Ioannes Bapt. Tkalőic. I-XIV. Zagrabiae, 1889-1932. I. 97-98., 142., 160., 234., II. 50., V. 328., IV. 171., VI. 112. A 15. század végén tengeri sót és kősót egyaránt használtak (uo. II. 415.). A Dráva és a Száva közére a 14. században eljutottak a magyarországi sókockák (Codex diplomaticus regni Croatiae, i. m. XI. 78.). Engel Pál: A magyar királyság jövedelmei Zsigmond korában. In: A tudomány szolgálatában. Emlékkönyv Benda Kálmán 80. születésnapjára. Szerk. Glatz Ferenc. Bp., 1993. 30. skk.
