Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Antikvitás és régészet - GERŐ GYŐZŐ: Közművek a magyarországi hódoltsági terület török városaiban (A vízvezetékrendszer)

Pécs leírása során említi, hogy „a hegyekből még több forrás is fakad, melyeknek vizét csatornákon a városba vezetik".

2 Ez a forrásvíz táplálta a város közkútjait. A törökök az általuk lakott városok és települések, palánkok vízellátását többféle módon biztosították. Voltak ásott kutjaik, amelyeket faácsolattal béleltek. Ilyen kút több helyen is előkerült az ásatások során, így Székesfehérváron és Szigetváron is. Használták a ciszternákat, amelyeket Buda városának leírása során Evlia Cselebi is megemlít. A folyókból nyert vizet tömlőkben is szállították az adott helyre, így a budai vár egyetlen közfürdőjébe, a „Kirba" hamamba, amely a tömlőről nyerte a nevét. A nyílt színen - szabadban - ásott kutak vizének kiemelésére használták a kútgémet. A gémeskút 16-17. századi török ábrázolását miniatúráról ismerjük, és azt minden bizonnyal használták a hódoltsági területen is. A városok ivóvízzel való ellátását azonban a vezetékes vízhálózat közkútjai biztosították, amelyhez a vizet a forrásokból nyerték. A forrásvizet ásott forráskútból vagy befoglalt forrásból vezették el agyagcsövekből épített vezetéken a kutakhoz. Ezek a közkutak a város különböző pontjain állottak. Tulajdonképpen ugyancsak közkútnak tekinthetők a dzsámik udvarában álló kutak, amelyek az ima előtti rituális mosakodásra szolgáltak, valamint a medreszék, a hánok udvarának kútja, továbbá a közfürdők előcsarnokát díszítő szökőkutak. A közkutak - éppúgy, mint a dzsámik vagy a fürdők - kegyes alapítványként létesültek, illetve működtek, és legtöbbször alapítójuk nevét viselték. Az írott források - elsősorban Evlia Cselebi - említenek és a 17-18. századi térképek is gyakran jelölnek török kutakat. Ez utóbbiakat azonban elsősorban a városon kívüli területeken találjuk. De a ma is élő helyrajzi elnevezésekben is találkozunk egy-egy török kút nevével. Ilyen a pécsi „Piricsizma" elnevezés is, amely a török Piri csesme, azaz Piri csorgókútja deformálódott alakja. Ugyancsak ilyen utalás a Törökkoppány külterületén ma is meglévő, Csesmének nevezett török forrásfoglalat. Az eredetileg szépszámú török közkút a viszszafoglalást követő századok folyamán részint megsemmisült, részint bontásra került, de egyesek emlékét és helyét a hagyomány megőrizte. így a pécsi Széchenyi téren még a 20. század elején is állt és működött „Kádi csorgóját" elbontották. A Rókus-dombon álló, török eredetűnek tartott, „Kerlejela" néven ismert kutat a felismerhetetlenségig átépítették, és eredete ma már csak kutatás útján volna megállapítható. Ennek kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy ezen a területen sok a bizonytalanság. Az, hogy a hagyomány alapján török kútként számon tartott kút ténylegesen török eredetü-e, ma már csak a helyszíni kutatás döntheti el. Példaként említhetem a pécsi Vak Bottyán utca 23. számú ház kerítésének falába épített kutat, amelyről a feltárás során kiderült, hogy minden török előzmény nélküli: a 19. század második feléből származó építmény. A török közkutak építészeti megjelenése igen változatos. Vannak egyszerű falikutak vagy csorgókutak (csesme), szökőkutak (sádirván, fiszkije), de önálló építmény, azaz kútház (szebil) is akad köztük. A falikutakat elsősorban a fürdőkből ismerjük. Ezek falba épített, egyszerű, aránylag kisméretű kőlapok egy vagy két kifolyónyílással. A termálfürdő falikútjainak egy, gőzfürdőjének pedig két kifolyónyílása van, az egyik a hideg, a másik a meleg víz számára. Felületüket általában a kőlap mélyített tükréből kiemelkedő keskeny keretezés és szamárhátíves lezárás díszíti. Ilyen falikutakat ismerünk a budai Király fürdőből, ahol a kupolacsarnok falíveiben vannak, valamint a pécsi Merni pasa fürdőből és egy töredéket az egri Valide szultána fürdőből. A szökőkút (sádirván) önálló építmény. Ez a kúttípus - elhelyezését tekintve - két változatban jelenik meg: szabad térben, így a dzsámi, medresze udvarán, illetve köztéren, vagy épületben, a fürdők előcsarnokában. A sádirvánnak - amely elnevezés sandervár formában Pécsett még ma is él - mindkét feltárt „in situ" maradványa és tápláló vízvezetékrendszerének részlete fürdő előcsarnokában került elő, ezért célszerűnek tartjuk e típus Oláh, Miklós: Hungária et Attila. Ed: Eperjessy, K.-Juhász, L. Bp., 1938. 15.