Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Antikvitás és régészet - BÁLINT CSANÁD: A Mediterráneum és a Kárpát medence kapcsolatai a kora középkori régészet szemszögéből

A Kárpát-medenceinél könnyebb helyzetben van a német régészet, mert ott - a nagyszámú apró elemzésnek köszönhetően - már sikerült megvilágítani, pontosabban, igazolni azt a - földrajzi okból igencsak kézenfekvő - helyzetet, hogy a DélNémetországban mutatkozó mediterrán elemek (tárgytípus, ornamentika, pénzleletek) az Alpok déli oldaláról érkeztek oda. A 9. századi morvák és a 10. századi magyarok esetében - Bizánc időközben bekövetkezett területvesztései következtében - már nyilvánvaló, hogy mindaz a hatás, ami a birodalom irányából érhette őket, csakis délkelet felől, a Balkánon keresztül érkezhetett. E hatásnak a kutatás számára teljesen új és izgalmas megnyilvánulása a hosszú időn át a honfoglaló magyar művészet specifikumának tartott „tarsolylemezes stílus" bulgáriai előfordulása és az ott az utóbbi évtizedben nagy számban napvilágra kerülő, honfoglaló magyar típusú övveretek. Újdonságot jelent továbbá, hogy egy eddig kelet-európai, kazáriai eredetűnek tartott edénytípus (bordásnyakú palack) Itáliában és a Közel-Keleten is előfordul, következésképpen az Bizánc hatását s nem valamilyen kelet-európai hagyomány, netán etnikum jelenlétét jelzi a 10. századi Kárpát-medencében. Árnyalja a képet, hogy alaptalannak bizonyult all. századi templomi kőfaragványok ornamentikájával kapcsolatos, hosszú ideje élő, de tételesen sosem igazolt elképzelés (Marosi Ernő). Megerősítették ezt Takács Miklós kutatásai, aki igazolta a korábban fölmerült gyanú helytálló voltát: all. századi palmetták nem a 10. századiak továbbélései, hanem az észak-adriai kőfaragó művészet helyben továbbfejlesztett változatai. Minthogy pedig az a térség abban az időben már jó ideje elszakadt Bizánctól, ezért a 10-11. századi Magyarország esetében a Mediterráneum fogalma alatt már végleg nem lehet kizárólag Bizáncot érteni! (Egy késő avar kori képtípussal kapcsolatban látom a lehetőségét annak, hogy a Kárpát-medence és az Észak-Adria között már a 8. század második felében is fennállt volna egy ilyen kapcsolat.) Hogyan, miben nyilvánult meg a kapcsolat? A kora középkori Kárpát-medence régészetében a „mi a bizánci?" - egyelőre megoldatlan - kérdése különösen nagy horderejű az avarok és a 10. századi magyarok esetében. Ugyanez jóval kisebb súlyú a gepida és langobárd hagyaték kutatásában, mert e két nép anyagi kultúrájába csak néhány ékszertípus (pl. kubooktaéderes fülbevaló, gyöngy), használati eszköz (pl. kétfejes csontfésű), ornamentikái elem (pl. kerámia bepecsételt díszítése) került be Bizáncból, a többi egyértelműen a germán világba tartozik. Más a helyzet az említett két, kelet felől jött nép esetében. Már eddig is tudtunk két fontos kora avar kori tárgytípusról, melyek elemzése tárta föl, hogy nem keleti, hanem bizánci eredetűek (lándzsa, bizonyos nyílhegyek). Legutóbb a veretes öv keleti, steppei eredetével kapcsolatos közhely megalapozatlanságára mutattam rá, reményem szerint egyúttal igazolva e viseleti darab bizánci eredetét. Gyanúm szerint hasonló a helyzet a vaskengyellel kapcsolatban is, mert a másik nagy közhely - a kengyelt az avarok terjesztették volna el Európában - semmilyen elemzésre sem épül. Tény, hogy a távol-keleti leletektől 3-4 évszázad és 5000 km választja el az avaroknál is bizonyíthatóan csak a 7. század elején elterjedő kengyeleket. Mindemellett vannak persze az avar régészeti hagyatékban bizonyos leletek, melyek bizánci eredetéhez sosem fért kétség (pl. az I. Justinianus-kori pecséttel ellátott tépei táltöredék, s az unikális budakalászi korsó). Csakhogy e nép anyagi kultúrájának egészében annyira elvitathatatlanul és oly mértékben érzékelhető Bizánc hatása, hogy az - nagy nyomatékkal - fölveti a szükségességét: az avar tárgyak és ornamentika eredetkérdését újra kell tárgyalni. Az említett hatás mértéke a harmadfél évszázadon át uralkodó, különben keleti, steppei eredetű avarok esetében szerintem akkora, hogy régészeti hagyatékukra vonatkozóan helyénvalónak láttam a „bizánci peremkultúra" kifejezés használatát. (E minősítés első szakirodalmi fogadtatása kedvező volt.) A világhírű nagyszentmiklósi kincs abszolút egyedi, s ez a bizánci kultúrához fűződő kapcsolatában is megmutatkozik. A vele foglalkozó hatalmas irodalom és a körülötte sorjázó problémák részletezése nélkül egyetlen szempont kiemelését tartom itt szükségesnek: a kincs úgy mutat bizonyos kapcsolatokat Bizánccal, hogy közben a legkisebb kétség sem merülhet fel aziránt, hogy nem bizánci ötvösök munkáival van dolgunk. Érdekes