Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Európai középkor - Magyar középkor - MOLNÁR PÉTER: Az arisztotelészi politikai alapelvek recepciójának viszontagságos kezdetei a középkori Nyugaton: a kormányzat természetszerű jellege

előrebocsáthatjuk: bár késő antik forrásokból a 12-13. századi szerzők hozzájuthattak az ember eredendő társas hajlamainak megfogalmazásához, de az e világi kormányzat természetszerű jellege az Etika első kommentátorai számára gyökeres - és eredeti formájában elfogadhatatlan - újdonságot jelentett; ami nyilván nem így történt volna, ha valamely alternatív - Arisztotelésztől független vagy közvetett arisztotelészi - forrásból ilyen elméletek már ismertek lettek volna számukra, amint azt a közelmúlt egyes kutatói feltették.

6 Mint azt több, a 12. századi görög-latin fordítások filológiai és kodikológiai kérdéseivel foglalkozó kutató közelmúltbeli eredményeit összefoglalva és kiegészítve Gudrun Vuillemin-Diehm és Marwan Rashed kimutatták,

7 a teljes Etika első fordítását - mely magában foglalta az utóbb külön terjedő és a 13. század elejétől az egyetemi oktatásban is megjelenő ún. Ethica Vetust és Ethica Novát, valamint egyéb fennmaradt töredékeket - Burgundio da Pisa készítette el, aki a görög eredetiből dolgozva kétségkívül 1151 előtt, meglehet, már az 1130-as évek második felében dolgozott Arisztotelész e traktátusának átültetésén.

8 E fordításból azonban csak az említett két szövegrész (lényegében az Etika első három könyve) vált szélesebb körben ismertté, a politikaelméleti szempontból legérdekesebb részek azonban nem; így az igazságosság erényének szentelt V. könyv, a kormányformák klasszifikációját is tartalmazó VIII. könyv, valamint az egész traktátus végén a politikatudomány és a Politika bevezetőjének szánt gondolatmenetek egyelőre feledésbe merültek (megkockáztatjuk: az érdeklődés hiányában). Az Etika ez utóbbi részeiről a teljes mű alapján írt két munka arabból történt lefordítása révén szerezhetett ismereteket a latinul olvasó és író tudományosság tájékozottabb része a 13. század közepén: Hermannus Alemannus 1240-ben fejezte be Averroes ún. közepes (talkhísz) Etika-kommentárjának lefordítását Liber Nicomachie címen, amit 1243-ban vagy 1244-ben az Etika rezüméjeként készült, feltehetően hellenisztikus eredetű Summa Alexandrinorum átültetése követett.

9 Ez utóbbi fordítások hatásának már van némi nyoma, de az Etika politikaelméleti szempontból fontos gondolatmeneteinek rendszeres kommentálása csak Robert Grosseteste fordítói munkássága nyomán kezdődött meg, így a kormányzat természetes jellegének arisztotelészi tétele is csak ezzel kezdődően vált reflexió tárgyává. Robert Grosseteste oxfordi teológiai magiszteri működését követően, már lincolni püspökként engedhette meg magának, hogy számára fontos filozófiai és teológiai szövegeket kutasson fel, illetve hogy ezeket a görög szövegeket egy általa vezetett és finanszírozott fordítói munkacsoporttal lefordíttassa;

10 e tevékenysége nyomán jutott az Etika görög eredetijének, valamint e traktátus egy késő antik és bizánci részletekből összeállított kommentárjának birtokába. Az Etika Grosstesteféle fordítása 1246-47 táján készült el," és a továbbiakban - egy ismeretlen 13. századi fordító tolla alól kikerült átdolgozott változatban - ez vált e traktátus általánosan elfogadott latin átültetésévé a reneszánszig. Az Etikával együtt lefordított kommentárban

12 a kormányzati formák klasszifikációját is tartalmazó VIII. könyvhöz a 6 C. Nederman: Nature and the Origins of Society: The Ciceronian Tradition in Medieval Political Thought. Journal of the History and Ideas, 49. (1988) 3-26. 7 G. Vuillemin-Diehm-Rashed, M: Bugundio de Pise et ses manuscrits grecs d'Aristote: Laur. 87.7 et Laur. 81.18. Recherches de théologie et philosophie médiévales, 64. (1997) 136-198. 8 Uo. 175-178. 9 M.-Th. d'Alverny: Remarques sur la tradition manuscrite de la Summa Alexandrinorum. Archives d'histoire doctrinale et littéraire du moyen âge, 49. (1982) 265-272.; R.-A. Gauthier: Ethica Nicomachea. Praefatio. In: Aristoteles Latinus. 26,1. Leiden-Bruxelles, 1974. CXLIX-CL. 10 A. Pelzer: Les versions latines des ouvrages de morale conservés sous le nom d'Aristote en usage au XIII

e siècle. In: Uő.: Études d'histoire littéraire sur la scolastique médiévale. Louvain - Paris, 1964. 183-184.; J. McEvoy: The Philosophy of Robert Grosseteste. Oxford, 1982. 20-24. 11 H. RR Mercken: Introduction. In: The Greek Commentaries on the Nicomachean Ethics of Aristotle in the translation of Robert Grosseteste, Bishop of Lincoln (f 1253). I.: Eustratius on Book I and the Anonymous Scholia on Books II, III and IV. Ed. H. P. F. Mercken. Leiden, 1973. 45*. 12 H. P. F. Mercken: The Greek commentators on Aristotle's Ethics. In: R. Sorabji (szerk.): Aristotle Transformed. The ancient commentators and their influence. Ithaca/NY, 1990. 407-443.