Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)
Európai középkor - Magyar középkor - MAKK FERENC: A vezéri törzsek szálláshelyei a 10. században
alapján nem vonható kétségbe: a magyarok valóban féltek a besenyőktől, és ezért lehetőség szerint kerülték a velük való katonai konfrontációt. 17 Ehelyett tudatosan jó viszonyra törekedtek a besenyők népével, ezt a közös kalandozó hadjáratok és Taksony trónörökös herceg besenyő házassága is bizonyítja. 18 Mindehhez azt is érdemes számításba venni, hogy a Kárpátok sokkal nagyobb védelmet nyújtottak a magyaroknak a besenyőkkel szemben, mint a folyók Etelközben. 19 A Kárpátok hágóit egyébként részben a besenyő veszély miatt, részben a kereskedelmi utak védelmében számottevő katonai őrtelepekkel biztosították a magyarok a honfoglalás után. 20 Azaz a besenyőktől való félelem végül is nem akadályozta meg az Árpádokat abban, hogy a honfoglalástól kezdve egészen a 10. század közepéig a Felső-Tisza-vidéken tartsák fejedelmi központjukat és törzsi szállásaikat. 21 A 10. század közepére a törzsek megerősödése következtében a nagyfejedelem hatalma, a központi irányítás megrendült. Ennek biztos jele volt az, hogy a törzsszövetség másik két vezetője: a gyula és a karha a tényleges hatalomban felülmúlta őt. 22 2. A gyulák központjával, illetve törzsük szálláshelyével kapcsolatos nézeteket lényegében két csoportba sorolhatjuk, a. Az egyik vélemény szerint a gyulák központja, illetve törzsük szállásterülete kezdettől fogva mindvégig (azaz a honfoglalástól az 1003-as leverésükig) Erdélyben volt, s a magyarok második számú vezetőjének székhelyéül mindig is Gyulafehérvár vehető számításba. 23 b. A másik felfogás azt mondja, hogy a gyulák (személynévi használatban: Gyulák) törzse kezdetben - Erdélyhez képest - nyugati területen telepedett le, s csak később került át központjuk és szállásterületük Erdély földjére. Külön kérdést jelent az, hogy a megszállás során egész Erdélyt vagy annak csupán egy részét (kiváltképpen Észak-Erdélyt) vették-e birtokukba. 24 A lényeget illetően én - tehát a gyulák keletre vándorlását fogadva el — a második nézettel értek egyet, hiszen ezt igazolja Kézai Simon mester azon nagy régiségre visszamenő megjegyzése, miszerint „Gyula kapitány [=törzsfő], noha a többiekkel együtt Pannóniába vonult be, később azonban Erdőelve [=Erdély] részein lakott." 25 Ebből az adatból kiindulva úgy vélem, hogy a gyula, ti. a honfoglalás kori gyula vezér kezdetben a Tiszántúlon, a Közép-Tisza vidékén telepedett meg. Szállásterülete a Tisza és a Körösök közti térségben volt. Erre utalhatnak azok a szép és jelentős régészeti leletek, amelyek a térségben hat fontos helyen kerültek elő. 26 Egyúttal ez a föld17 DAI 51., 57., 65. (a magyar szöveg) IS 917-ben magyar-bolgár-besenyő, 934-ben és 943-ban magyar-besenyő hadjárat zajlott a bizánciak ellen. Erre és Taksony besenyő házasságára 1. pl. Makk Ferenc: Magyar külpolitika 896-1196. Szeged, 1996. 2 (a továbbiakban: Makk: Magyar külpolitika) 15-17 19 Erre utalt már Tóth Sándor László: Levediától a Kárpát-medencéig. Szeged, 1998. 206. 20 A Kárpátok előterében elhelyezett magyar katonai őrtelepekre 1. Bálint Csanád: A kalandozások néhány kérdése. In: Nomád társadalmak és államalakulatok. Szerk. Tőkei Ferenc. Bp., 1983. 361-363.; Révész: A karosi temetők, 203.; Révész: Emlékezzetek, 155.; Bóna: A magyarok és Európa, 42. 21 Ehhez 1. Révész: A karosi temetők, 203.; Révész: Emlékezzetek, 153-154. 22 Erre 1. pl. Kristó Gyula: Szent István király. Bp., 2001. (a továbbiakban: Kristó: Szent István király) 15.; Kristó Gyula - Makk Ferenc: A kilencedik és a tizedik század története Bp., 2001. (a vonatkozó rész Makk Ferenc munkája; a továbbiakban: Kristó-Makk: A kilencedik és a tizedik század) 171-172. 23 így pl. Pauler: A magyar nemzet története, 75. - L. még Tóth Sándor László: A honfoglalás. In: Árpád előtt és után. Szerk. Kristó Gyula - Makk Ferenc. Szeged, 1996. 52.; Zsoldos Attila: Az Árpádok és alattvalóik. Debrecen 1997. 35. 24 L. pl. Váczy Péter: Gyula és Ajtony. In: Szentpétery Imre Emlékkönyv. Bp., 1938. 488-493.; Györffy: István király, 34-43., 166.; Magyarország története tíz kötetben. Magyarország története. Előzmények és magyar történet 1242-ig. 1/1. Főszerk. Székely György. Bp., 1984. (a vonatkozó rész Györffy György munkája; a továbbiakban: Magyarország története, 1/1.) 683-684., 706.; Erdély története. I. A kezdetektől 1606-ig. Szerk. Makkai László és Mócsy András. Bp., 1986. 270-273.; Kristó: Levédi törzsszövetségétől, 449-450.; Kristó Gyula: A korai Erdély (895-1324). Szeged, 2002. (a továbbiakban: Kristó: A korai Erdély) 80-87., 98.; Bóna: A magyarok és Európa, 64., 70. 25 Emericus Szentpétery: Scriptores rerum Hungaricarum. I. Bp., 1937. 166. 26 Madaras: Szolnok 10. századi temetője, 73., 75.; Madaras: Törzsek, nemzetségek, 120-121.; Révész: Vezéri sírok, 148.; Révész: A karosi temetők, 124.
