K. Vég H Katalin: A Budapesti Történeti Múzeum Az alapítástól az ezredforduuóig (Monumenta Historica Budapestinensia 11. kötet Budapest, 2003)

II. AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSE 1935-TŐL 1946-IG - A Múzeum tevékenysége Nagy Lajos irányításával 1944 őszéig

vagy háború esetén nélkülözhetetlennek tartanak, s kérik meghagyásukat polgári foglalkozásukban. Nagy Lajos a felterjesztésében saját személyén túl Szilágyi János és Sárdy Brutus irodatiszt, képrestau­rátor felmentését javasolta. Négy hónappal később kérte a keleti fronton lévő Bárdy Bélának, az Aquin­cumi Múzeum altisztjének a felmentését is. 81 Július 28-án Nagy Lajos előterjesztéssel fordult a polgármesterhez: az Aquincumi Múzeum előzetes értesítése nélkül a polgárváros déli részén leven­tekiképzés céljait szolgáló céllövölde alapozási mun­káit kezdték meg, amelynek során értékes római lakóházmaradványok kerültek elő. Ezért olyan épít­kezési megoldást kér, amely elkerülhetővé teszi e maradványok pusztítását. A leletmentést megkezd­ték, erre érkezett Némethy tanácsnok válasza: „Az óbudai leventelötér építésével kapcsolatos régészeti kutatások ügyében felhívjuk a Székesfővárosi Mú­zeumok t. központi igazgatóját, hogy a lőtér építé­sének folytatását akadályozó régészeti ásatásokat, illetve kutatásokat a leletek konzerválása és meg­felelő biztosítása után a lehető legrövidebb időn be­lül fejezze be." 82 Nem sokkal később a lőteret kelet felé gyakorlótérrel akarták bővíteni. Nagy Lajos ismét a polgármesterhez fordult, hogy az ennek során előkerülő romokat a polgárváros központi részeihez kapcsolhassák és konzerválhassák. 83 Augusztus 27-én Szendy Károly polgármester közölte a hivatalokkal a honvéd vezérkari főnök értesítését, amely szerint „egyes fontos honvédelmi szempontok fokozottabb érvényesítése céljából tudomást kíván szerezni a székesfővárosnak a nemzetközi érintkezések során felmerülő meghívá­sairól, vendéglátásairól, a székesfőváros alkalmazot­tainak hivatalos külföldi kiküldetéseiről és azok eredményeiről". A polgármester ezért elrendelte a részletes jelentést, továbbá a jövőre nézve kötelező­vé tette az előzetes bejelentést és a Tanács vélemé­nyének kikérését külföldi kiküldetésről, illetve kül­földiek meghívásáról. 84 November 29-én, légoltalmi rendeletre, Nagy Lajos jelentést írt a megtett védelmi intézkedésekről. Eszerint a Régészeti és Ásatási Intézetben, valamint a Képtárban gondoskodtak az elsötétítéséről, amely 390 pengőbe került. A kiscelli Történeti Múzeumban használható a pince, ahol tárgyakat is meg lehet óvni. Az Aquincumi Múzeumban az alkalmazottak számá­ra átmeneti légoltalmi pincét építettek, amely 300 pengőbe került. A gázgyár a munkástelepen olyan nagyméretű óvóhelyet épített, amely az értékesebb anyagok befogadására is alkalmas. „Végeredményben a légoltalmi berendezések, amelyek más hitelösz­szegek terhére mentek, meghaladják a 4600 pengőt." 85 1942 elején a Tanács a rendőrség biztonságo­sabb elhelyezése céljából megvizsgáltatta, hogy a kiscelli kastély melléképületében a hét helyiséget igénylő rendőrség elhelyezhető-e. Korábban, 1930­33. között ugyanis volt a kastélyban rendőrszoba, de mivel nem felelt meg, elköltöztek onnan. 86 (A rendőrség két év múlva beköltözött a kastélyba.) Szeptember 17-én a polgármester elrendelte a légoltalmi óvóhelyek sürgős megépítését és fel­szerelését. Október 30-án pedig határozatot adott ki arról, hogy a Halászbástyán, a kőemléktárban a szükségóvóhely helyett végleges óvóhelyet kell építeni úgy, hogy a múzeumi őrön és családján s a múzeumlátogatókon kívül az itt tárolt faragott kövek és egyéb múzeumi tárgyak elhelyezésére is alkalmas legyen. 87 A múzeumok október havi működéséről szóló jelentésében Nagy Lajos ezt írta: „a légó-rendeletct végrehajtottuk, állandó őrség van a Károlyi-palota, a Központi Igazgatóság épületében és az egyes múzeumoknál is" 88 . A novemberi jelentés szerint a Középkori Kőemléktárban megkezdték a műtárgyak számára az óvóhely létesítését, berendezését, ame­lyetjanuárban fejeztek be. 89 Az 1942 őszén kiadott takarékossági utasításra küldött jelentések közül Szilágyi Jánosé maradt fenn, amelyben az Aquincumi Múzeum igazgatója közölte, hogy nyomtatványokból hány példány áll még rendelkezésre, a papírhulladékot a régiségek csomagolására használják fel, az esetleges mara­dékot pedig beszállítják a Gazdasági Hivatalba. A Tanács azzal a megjegyzéssel küldte vissza a jelen­tést, hogy „a jövőben a papír minőségének meg­választásánál is alkalmazni kell a takarékosság kívánta követelményeket." 90 1943 februárjában a kiscelli kastélyban is megkezdődött az óvóhely építése a templom alatti kriptában. A bejárathoz közel személyi óvóhelyet, belül a műtárgyak számára óvó-tároló helyiséget ter­veztek kialakítani. Az óvóhely hetven ember befo­gadására volt alkalmas. 91 A polgármester a március 16-i rendeletében a különleges védelmet érdemlő műtárgyak részére óvóhelyül a Szent István-bazilika 81 BTM A KMi. 165/1941. máj. 16., BTM A KOi. 1941. máj. 23., szept. 5. 82 BTM A ROi. 1941. júl. 28., BTM A KOi. 1941. aug. 19. 83 BTM A KOi. 1941. okt. 7. S4 BTM A KMi. 339/1941. aug. 27. 85 BTM A KOi. 1941. nov. 29. 86 BTM A KMi. 11/1942. jan. 28. 87 BTM A KOi. 1942. szept. 17., okt. 30. 88 BTM A KOi. 1942. oki. 17., 19., 20. 89 BTM A KOi. 216/1942. nov. 19., 246/1942. dec. 12., 26/1943. jan. 18., 19. 90 BTM A ROi. 1942. nov. 18. 91 BTM A KMi. 90/1943. febr. 15., BTM A KOi. 368/1943. nov. 18. Itt említjük meg, hogy ebben az időben a sajtóban ismét

Next

/
Thumbnails
Contents