Zoltán Bencze - György Szekér: Das Paulinerkloster von Budaszentlőrinc (Monumenta Historica Budapestinensia 8. kötet Budapest, 1993)

Bevezetés - Rövid rend történet

BEVEZETÉS Lassan 150 éve lesz annak, hogy a budaszentlőrinci pálos kolostor területén megkezdődtek a feltárási munkák. Hosszabb-rövidebb szünetekkel azóta több régésznek is alkalma nyílt kutatásokat végezni az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend egykori főkolostora területén. A feltárások általában vagy a tulajdonos által engedélyezett részeken, vagy az ásatót különösebben érdeklő helyeken folytak. A kolostor dél-északi irányú tervszerű feltárása csak az 1980-as években indult meg. A korábbi kutatásokról általában csak rövid beszámolók készültek és úgy tűnik, még messze az az idő, hogy egy teljességre törekvő összefoglaló születhessek a kolostorról. Éppen ezért, úgy érzem, hasznos részletesebben foglalkozni a korábbi és a legfrissebb eredményekkel. A jelenlegi kötet három részből áll. Az első két részben a források és a kutatástörténet rövid ismertetése után részletesebben foglalkozom a legújabb régészeti eredményekkel. A harmadik részben Szekér György építész próbálja vázolni a kolostor építéstörténetét az ásatási eredményekre és az előkerült kőanyagra támaszkodva. Jelen kötet megjelenését a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottságának a Fővárosi Tudományos Alapból nyújtott támogatása tette lehetővé, amelyért ezúton is köszönetet mondunk. RÖVID RENDTÖRTÉNET A pálos rend kialakulásával kapcsolatban első adatként Bertalan pécsi püspök 1225-ös szabályzatát szokták említeni. Gyöngyösi megírja, hogy Bertalan pécsi püspök 1225-ben a székvárosa környéki remetéket összevonta és szabályzatot adott részükre.

1 A szabályzat a patacsi remetéknek készült. Tudjuk azonban, hogy a remeték először az Ürög feletti Szent Jakab-hegyen éltek, ahonnan azután csak 1334-ben költöztek át a rablók garázdálkodásai miatt Patacsra.

2 Mályusz ezért úgy véli, hogy a szabályzat valószínűleg Gyöngyösi fogalmazása.

3 Török szerint elfogadható, hogy a remeték letelepítését írás rögzítette, és ennek tartalma hűségesen megőrződött annak ellenére, hogy a továbbiakban némi stilizálást végezhettek a rendi hagyományok őrzői.

4 1250-ben Özséb esztergomi kanonok a pilisi remeték egy részét összegyűjtötte és megalapította Szentkereszt kolostorát.

5 Ez a kolostor lett a rend központja mindaddig, amíg a budaszentlőrinci monostor fel nem épült. A püspökök nemegyszer gyanakodva nézték az egyházmegyéjük területén élő remetéket. A főpapok, felelős vezetők igyekeztek őket letelepíteni és fölöttük felügyeletet gyakorolni. A remeték ezzel szemben iparkodtak függetlenségüket megőrizni, vagy olyan megoldást találni, mely a püspök esetleges túlkapásával szemben számunkra védelmet jelentett. Özséb a köré spontán szerveződött közösség számára igyekezett olyan jogi keretet találni, ami biztosította életvitelüket, s rendezte kapcsolatukat a területíleg illetékes egyházi vezetővel. Az 1256-os esztergomi zsinaton Özséb már prior provinciálisként szerepel az aláírók között

7 Az 1215-ös XII. Egyetemes (IV. Lateráni) Zsinat elrendelte, hogy új szerzetesrendeket csak pápai engedéllyel lehet alapítani, valamint azt is, hogy az újonnan szerveződő közösségnek valamely már meglévő közösséghez kell csatlakoznia és vagy Szent Benedek, vagy Szent Ágoston reguláját kell követnie. Mint Pál veszprémi püspök 1263-as okleveléből kitűnik, a remeték kérték IV. Orbán pápától, hogy a remeteéletről áttérhessenek a Szent Ágoston szabályai szerinti életre.

9 A pápához fordulás egyik indoka minden bizonnyal az 1215-ös zsinati határozat volt Ugyanakkor nem sokkal korábban IV. Sándor pápa (1254-1261) elrendelte a különböző, kisebb remeteközösségek, rendek összevonását egyetlen rendbe, és számukra az ágostoni regula követését írta elő. Özsébnek erről tudomása lehetett, és elébe akart menni a beolvasztási kísérleteknek.

10 Gyöngyösi szerint Özséb 1262-ben járt Rómában, ahol Aquinói Szent Tamás is segítségére volt

11

A pápa a területileg illetékes veszprémi püspökre, Pálra bízta a döntést. A valószínűleg Esztergomból kiinduló és Veszprémben végződő vizitáció 2 eredménye az az 1263-as oklevél, amely hét remeteközösségről tesz említést

13 Ezek a remeteközösségek valószínűleg nem voltak alapítványok, hanem az elszórtan élő remeték önkéntes társulásai. Kezdetben aligha volt birtokuk és biztos jövedelmük.

14 Mivel a vizsgálat eredménye a veszprémi püspököt nem elégítette ki, elutasította a kérelmezőket és csak arra volt hajlandó, hogy házaikat engedély alapján remete módra élő testületeknek tekintse.

1 A remeték által a kezdeti időszakban létrehozott épületek a szükségleti szinten nem léptek túl. A remetetelepek lakott területektől távol, erdőben, hegyes vidéken épültek, forrás, néha barlang közelében, esetleg folyó árterén. Tipikus telepítési forma, amikor két vagy több hegy lábánál lévő völgy feletti — természetes vagy mesterséges — dombra települnek. A környezetben minden esetben forrás vagy patak van, mely — esetenként — a halastavat táplálja.

16 Hiába tiltotta meg