Rózsa György: Budapest régi látképei (1493-1800) (Monumenta Historica Budapestinensia 2. kötet Budapest, 1963)

Bevezetés

A középkor művészete nem jelentett továbbhaladást a veduta területén. Az egyházat szolgáló művészet számára közömbös volt a földi környezet. Nem egy meglevő település bemutatása volt a középkori művész célja még ott sem, ahol a kompozíció hátteréül épületekre volt szüksége, hanem a szimbolizmusnak megfelelően általános képi formulával utalt a fogalom egyedi tartalmára. A Nagy Károly végrendeletében említett aranyés ezüstasztalok, amelyek Róma és Konstantinápoly ,,képé"-vel voltak díszítve, ugyan nem maradtak ránk, de semmi okunk sincs annak feltételezésére, hogy itt a középkori gyakorlattól eltérő, pontosabb ábrázolásról lehetett szó.

8 Nem mond ellent ennek az sem, hogy mind az antik, mind a középkori művészetben találkozunk olyan kompozíciókkal, amelyeken egyes épületeket felismerhetően ábrázoltak. Például a ravennai San Apollinare Nuovo mozaikjain azonosítható és felismerhető épületeket találunk, de az egyes épületek kapcsolata, környezetük nem valósághű.

9 Ezek a képek meghatározott épületek, formáiból a valóságban meg nem levő együttest kompilálnak (veduta ideata, Sammelvedute). Ugyanígy az alapító kezében tartott templom- vagy kolostormodell topográfiai szempontból lehet ugyan forrásértékű, de még ez sem felel meg a látkép műfaji követelményeinek. A szó szoros értelmében vett veduta kialakulásának folyamata a kapitalizmus megjelenésével, a polgári életforma megszületésével kezdődik. A reneszánsz korának művészeit nemcsak a híres emberek arcképei érdekelték, hanem foglalkoztatni kezdte őket a híres városok, elsősorban természetesen saját szülővárosuk ábrázolásának problémája is. Az arckép és a látkép fejlődésének hasonlóságát mutatja az is, hogy amint az első valósághű arcképek vallásos tárgyú kompozíciókba ágyazva tűntek fel, ugyanúgy a látott tájak és települések ábrázolásai is kezdetben templomi képek hátterében húzódtak meg. Az arcképfestészet mintájára a vallásos tárgyú kompozíciók hátterében megjelenő valósághű látképeket is az „assistenza" szóval jelöljük. Eleinte a háttérben látható táj nincs kapcsolatban a képen ábrázolt jelenettel. Korai és jellemző példa erre Konrad Witz Csodálatos halászat című képe 1444-ből, a háttérben a Genfi tóval.

10 Vannak azonban olyan esetek is, amikor a jelenet és a táj egysége megvan: így például a zürichi Szekfűs mester töredékesen fennmaradt és 1500 táján keletkezett oltárképén, amely a helyi szentek, Felix, Regula és Exuperantius kivégzését ábrázolja.

11 A humanisták dicsőség vágya mellett a veduta fejlődését nagyban előmozdították a földrajzi felfedezések és az ezek következtében megélénkülő kereskedelmi forgalom. A földrajzi ismeretek gyarapodása és a csillagászat fejlődése fellendítette a kartográfiát. A pontosabb mérések lehetővé tették a térképkészítés tudományosabb módszereinek kialakulását. Nemcsak az egész világról alkotott kép gazdagodott, az egyes városok térképészeti felmérése is elterjedt gyakorlattá lett. A városok fejlődése, a terület jobb kihasználásának követelménye és az adózás szempontjából szükséges áttekinthetőség kívánalma egyaránt közreműködött e fejlődés meggyorsításában. A pontosabb helyszínrajzok megjelenésének következménye a veduta történetében sajátságos keverék-műfaj kialakulása volt. A kiemelkedő pontról felvett, a valóHígos természetben látott tájrészletet ábrázoló veduta mellett ez az új műfaj fontos szerepet játszott a XVI—XVII. század fejlő-