Rózsa György: Budapest régi látképei (1493-1800) (Monumenta Historica Budapestinensia 2. kötet Budapest, 1963)

Bevezetés

közvetlenebb lesz, elhitető erejük növekszik. Persze, a hitelesség az effajta felvételi rajzoknál az eddiginél jobban függ a művész szubjektív ízlésétől és lelkiismeretességétől. A gyakorlott és megbízható vedutarajzoló azonban sohasem szakad el a látott valóságtól. A XVIII. század végére már a feliratok sem zavarják tudálékos magyarázatukkal a kép hatását. Magyarországon a XVIII. század elejére elült a felszabadító hadjáratok fegyverzaja, és a Rákóczi-szabadságharc leverése után sokáig nem zavarta harci lárma a békés fejlődést, bár a bécsi udvar, ugyanúgy mint az egész országot, Budát és Pestet is gyarmatának tekintette politikai, gazdasági és művészeti vonatkozásban egyaránt. A békés állapot beálltával megnyílt a lehetőség budai és pesti veduták helyszíni felvételére, s a fejlődő, épülő városok csábító témákat kínáltak a festőknek és rajzolóknak. De az elnyomatás megakadályozta helyi, magyar művészeti iskola kialakulását, s így a látképeket általában továbbra is külföldiek készítették. A XVIII. század budai és pesti vedutáit a változatok s másolatok kisebb száma, de a XVII. században megszokottnál magasabb történeti forrásérték jellemzi. A nyugtalan életű Friedrich Bernhard Werner, a „sziléziai Robinson", életében úgyszólván egész Európát beutazta és nagyszámú jellegzetes látkép-rajzot készített. Rajzait kiadója, az Augsburgban székelő Martin Engelbrecht ügyes rézmetszőkkel sokszorosíttatta és különböző sorozatokban adta ki. A számtalan európai várost ábrázoló lapok, amelyeket gyakran színeztek, nagyon népszerűek lettek, amint a változataik mutatják. Kár, hogy nem kötetben jelentek meg; így könnyebben elkallódtak. Werner írott adatokkal alátámasztott magyarországi tartózkodása az 1730-as évekre esik.

62 Buda, Pest és velük együtt más magyar városok képét is ebből az időszakból hagyta ránk. A kor stílusa nemcsak a díszítésekben és a feliratokat tartó puttókon jelentkezik, hanem a téma hízelgő, kedvező beállításában is. A XVIII. századi látképeken nem szokatlan jelenség, hogy a hegyeket, tornyokat, kiemelkedő épületeket magasabbra rajzolták a valóságosnál; a kompozíciót pedig azzal tették impozánsabbá, hogy. mélységben és szélességben többet zsúfoltak a képre, mint amennyit a felvételi pontról a szemlélő láthat. Werner élt is ezekkel a fogásokkal, amelyekhez hasonlókat a korabeli arcképfestők is alkalmaztak. Az akkori arcképeken a beállítás előkelősége, a ruházat gazdagságának hangsúlyozása az ábrázolt hiúságának hízelgett. A barokk vedutarajzolók említett fogásai ugyanezt a célt szolgálták, de itt nem az ábrázolttal vagy családjával álltak szemben, hanem a lerajzolt város polgáraival, illetve a polgárság vezető csoportjával, amely a megrendelő volt. Werner képei általában mégis megbízhatóknak mondhatók. Az egyik északi nézőpontból készült, a Rózsadomb felől.

63 Jól érvényesül rajta a Víziváros, de tanulmányozhatjuk a Vár és Pest, valamint a távolban a Rácváros nagyobb épületeit is. Nagyban növelik a lap értékét az előtérben sétáló társaság és a jobb oldali magyarruhás lovasok éles szemmel megfigyelt csoportjai is. A keleti látképen

64 Pestet látjuk az előtérben, míg a kép hátterét a Várhegy zárja le, de a tövében elterülő települések is helyet kapnak. Werner kedves kompozíciói — amelyeken régies vonásként számok és szám jelmagyarázatok könnyítik meg a tájékozódást — azt bizonyítják, hogy fővárosunkat újra az európai nagyvárosok sorában tartják számon.