Rózsa György: Budapest régi látképei (1493-1800) (Monumenta Historica Budapestinensia 2. kötet Budapest, 1963)

Bevezetés

Mikovinyi Sámuel — a neves magyar mérnök, kartográfus, rajzoló és rézmetsző — szintén az 1730-as években készítette el felvételi rajzát a testvérvárosokról, amely Andreas és Josef Schmutzer rézmetszetében Bél Mátyás Notitia Hungáriáé Novae című műve harmadik kötetében jelent meg 1737-ben. A könyv szövege is fontos topográfiai forrás, de az illusztrációk — így ez a lap is — a szöveggel egyenrangú történeti dokumentumok. Mikovinyi képe a legnagyobb méretű grafikus úton sokszorosított budapesti veduták közé tartozik. Terjedelemre csak a Schön-féle fametszet vetekedhet vele; szélessége 150 centiméter. Nyugodtan panorámának nevezhetjük, mert több, azonos nézőpontból felvett részletet egyesítettek rajta; az emberi szem nem képes egy pillantással ekkora területet áttekinteni. A pontos, kissé száraz kompozíció a mérnök éles szemét árulja el.

65 1739-ben jelent meg Anton Erhard Martineiii császári építész tervei nyomán Salomon Kleiner rézmetszetsorozata a pesti Invalidusházról. Bár az egész épület látképét feltüntető első lapon olyan részleteket is látunk, amelyek az építkezés folyamán nem valósultak meg, a kép mégis fontos emléke az épület történetének. Művészi kvalitásai miatt messze kiemelkedik az egyes épületeket ábrázoló látképek sorából. A lap Kleiner közkedvelt bécsi vedutái mellé állítható, amelyek az épületek pontos rajza miatt elsőrangú építészettörténeti források, minuciózus staffázsalakjaikat pedig a művelődéstörténet kutatója tanulmányozhatja haszonnal.

66 A század végéről még két külföldi művész látképeit kell megemlítenünk. Johann Jakob Meyer osztrák tájképfestőnek a pesti partról felvett nagyméretű látképét 1777-ben a bécsi Johann Ernst Mansfeld sokszorosította. A lap művészi és topográfiai tekintetben egyaránt figyelemre méltó.

67 Apró staffázsalakjai nem vonják el a figyelmet a tulajdonképpeni tárgytól, a budai Várhegy megbízható ábrázolásásától. A Rózsadomb felőli felvételi pontot a neve után ítélve talán szintén osztrák Ferdinand Pichler használta 1781-ben. Pontosságban mintaszerű kompozíciójával már a veduta XIX. századi fejlődését jelzi előre.

68 A Várpalotát nyugatról ábrázoló rajza is lelkiismeretes vedutarajzolónak mutatja.

69 Északi látképéről a prágai Johann Balzer, a vári vedutáról a bécsi Mansfeld rézmetsző-család egyik tagja — valószínűleg a már említett Johann Ernst — készített rézmetszetet. E jelentősebb bécsi mesterek itteni működését néhány királyi intézkedés, illetve a királyi család életével kapcsolatos esemény teszi érthetővé. Nem véletlen, hogy a XVIII. század végén egyszerre több olyan budai látképpel találkozunk, amely nyugodtan felveszi a versenyt az egykorú bécsi vedutákkal. A királyi rendelettel Budára, a Várpalotába helyezett egyetem központi helyet kap a századvégi budai látképeken. Másrészt a királyi koronázás színhelye is az addig meglehetősen elhanyagolt Buda lesz, a beiktatás egymást követő aktusai is megtalálják most ügyeskezű ábrázolójukat. A helyi mestereket ebben a fontosság szerint válogatott felsorolásban két művész képviselheti. A budai Binder János Fülöp rézmetsző nevével főleg használati grafikai alkotásokon találkozunk. Könyvillusztrációkat, szentképeket és elsősorban céhleveleket készített Budáról, Pestről, és az országnak talán minden jelentősebb helységéről. Budai céhleveleit időben