Rózsa György: Budapest régi látképei (1493-1800) (Monumenta Historica Budapestinensia 2. kötet Budapest, 1963)

Bevezetés

és alakjában lényegesen nem változott, hacsak a törökös sziluett kialakulását és a lassú pusztulás következményeit nem számítjuk, a veduták mégsem ugyanolyanok a tárgyalt idó'szak különböző fázisaiban; változott a stílusuk. A látképek stílusának talán legfontosabb eleme nincs rajta a képen, hanem azon kívül található. Ez a felvételi pont. Megválasztása döntő a kép hatásának kialakításánál nemcsak művészi, hanem történeti szempontból is. Nemcsak a keletkezés korára és a rajzoló ízlésére következtethetünk belőle, hanem az ábrázolt város történetére, jellegére és történetileg kialakult miliőjére is. Amint a XVIII. századra elválik a technikai és művészi felvétel, a helyszínrajz és a látkép, ugyanekkorra megváltozik a látképek felvételi pontja is. Alacsonyabbra kerül, és utólag pontosan meghatározható helyen fekszik. A XVIII. században Budáról és Pestről sem készült madártávlati, alaprajzra konstruált látkép. De a felvétel iránya sem maradt változatlan. A város első látképei keleti, illetve nyugati irányból készültek. Schedel fametszetének rajzolója a pesti Duna-parton keresett magának megfelelő pontot, Schön csataképének felvételi pontja a Vártól nyugatra fekszik. Mindkét nézet közös vonása, hogy a Várat a kép szélességében tárja a néző szeme elé. A Schedel-krónika rajzolója valószínűleg még Mátyás király életében készítette rajzát, érthető tehát, hogy a palota bemutatására nagy gondot fordított. Schönnél pedig azért volt a nyugati látkép a legmegfelelőbb, mert a Vérmezőn és a Vártól délre bő tere nyílt változatos csatajeleneteinek elhelyezésére. Mindkét nézőpont közös hátránya, hogy Pestre nézve nem kedvező. Keletnél a felvételi pont Pest felett van, így legfeljebb a város széle látszik, nyugatnál a kiemelkedő Várhegy eltakarja a Duna túlsó partján fekvő várost; előfordul, hogy teljesen el is hagyják. Nyugatról könnyű természetes felvételi pontot találni a várost körülölelő hegyek magasabb pontjain, keleten azonban nincs természetes magaslat. Egyik említett nézetből sem érvényesül a táj és az emberi település viszonya kellőképpen. Ostromjeleneteknél részben a Vérmezőn húzódó ostromművek, részben a pesti síkon lefolyó nagyobb összecsapások és tábori jelenetek ábrázolása csábította a művészeket a nyugati, illetve keleti irányú felvételek felé. A nyugati nézőpont a XVIII. században, a Vár katonai jelentőségének megszűnésével teljesen elveszti jelentőségét, a keleti azonban továbbél. Kivételt jelentenek a céhlevelek, de itt az a szempont a döntő, hogy a külön céhszervezetek miatt a városokat külön kellett ábrázolni. Pestet nyugatról, Budát keletről, az előtérben mindkét esetben a Dunával. A városokra nézve legkedvezőbb nézőpont északról kínálkozik; fekvésük és a környező természethez való viszonyuk következménye, hogy kb. a József hegy irányából nyújtják a legkedvezőbb képet. Innen jól érvényesül a táj, jól látható az egyes városrészek fekvése és formája. Igaz, hogy az egyes épületek a nagyobb távolságok miatt kevésbé látszanak, de az egész kép hatása innen a legmonumentálisabb. Ez a magyarázata, hogy e felvételi pont annyira népszerű volt. A XVI. és XVII. században a Margitsziget feletti képzelt pontról, illetve ettől kissé nyugatabbról, a XVIII. században a Rózsadomb keleti nyúlványairól készültek az északi veduták. Ostrom jelenetek ábrázolására kevéssé alkalmas ez az irány, mivel csak a Vár északi része elleni támadás bemutatására ad lehetőséget. Az észak felőli