Rózsa György: Budapest régi látképei (1493-1800) (Monumenta Historica Budapestinensia 2. kötet Budapest, 1963)

Bevezetés

felvételek népszerűségének még egy magyarázatát találhatjuk: a török ellen felvonuló seregek — a Duna vonalát követve — mindig ebből az irányból érkeztek meg, s a külföldi rajzoló itt kaphatta az első, nyilván döntő benyomást a városról, amelynek híre előre felkeltette érdeklődését. Feltűnő, hogy az 1686. évi ostrom ábrázolásai között sok az északkeleti irányból felvett kép. A Vár felülről, madártávlatból látszik, Pest szintén felülről, az előtérben pedig — a valóságban nem létező magaslaton — tiszta oldalnézetből tábori jelenetek. Az e típusú lapokon tehát, egyéb XVII. századi látképekhez és ostrom jelenetekhez hasonlóan, perspektivikus következetlenségek vannak, több nézőpontból felvett részletek egyesülnek rajtuk. E következetlenségek miatt a típus hitelesség tekintetében nem megbízható. Népszerűségét két körülménnyel magyarázhatjuk. Egyrészt a pesti part üres területe staffázsalakok elhelyezésére és ezzel a kompozíció élénkítésére csábította a művészt, másrészt a Várat három oldalról körülzáró ostromművek és seregek innen a magasból és szemből sokkal áttekinthetőbbek voltak, mint akár nyugatról, akár a keleti part egy alacsonyabb pontjáról. A nézőpont tekintetében a délnyugati irány a legkevésbé alkalmas és népszerű. A Gellérthegyen túl nincs természetes magaslat, amely lehetővé tenné a felvételi rajzok könnyű elkészítését, és háborús időkben itt leselkedett az idegenre a legtöbb veszély. A Gellérthegynek és a vele szembeni pesti partnak mint felvételi pontnak felfedezése csak a XIX. században következett be. A két város kiépülése is hozzájárult ezeknek az újabb felvételi pontoknak népszerűvé válásához. Az ismertetett pontokról készült felvételi rajzok az esetek legnagyobb részében sokszorosító művész kezébe kerültek. Ezek a művészek rendszerint külföldiek, akik sohasem látták az ábrázolás tárgyául szolgáló várost. Ezért természetes a sok torzítás, elrajzolás, meg az egyes népszerűbb típusok képről képre, könyvről könyvre való vándorlása, gátlástalan másolása. Technikai szempontból — a grafikai eljárások általános fejlődési sorrendjének megfelelően — a fametszetek jelentkeznek elsőnek, de az egész anyagban számuk meglehetősen kicsiny. Legnagyobb a rézkarcok és rézmetszetek tömege. Meg kell jegyezni, hogy a tárgyalt időszakban a mélynyomású technikai eljárások területén ritka a tiszta technika, a tájképek és így a veduták igen nagy százaléka a rézkarc és rézmetszet egyesítéséből adódó vegyes technikával készült. x\ felvételi rajz vonalait először maratással vitték rá a dúcra, majd az árnyékolást tetszés szerint vésővel vagy hidegtűvel fejlesztve fejezték be a munkát. A rajzok kis számát, mint helyi sajátosságot, már említettük. Hasonlóan kevés az anyagban a freskó és az önálló táblakép is. A néhány vallásos tárgyú olajfestmény, amelynek hátterében budai vagy pesti látkép jelenik meg, a műfaj kezdeti szakaszának késői megismétlődése a XVIII. század második felében; a fejlődés szempontjából nincs nagyobb jelentőségük ezeknek a képeknek. A vedutákat készítő művészek között alig találunk egy-két magyart;; ezek is csak a XVIII. század közepétől kezdve jelennek meg. A külföldiek közül is hiányoznak az igazán nagy mesterek. Van közöttük ügyes, gyakorlott vedutarajzoló, de zömük egyszerű illusztrátor-mesterember, aki üzleti számításból vedutát, arcképet egyre-másra készített. Legnagyobb számban a németek vannak közöttük, de sok az olasz, francia és holland is. Érdekes