H.Gyürky Katalin: Üvegek a középkori Magyarországon (BTM műhely 3. kötet Budapest, 1991)

Import üvegek

van K. Amendt gyűjteményében (Baumgartner 1988, 40. Abb. 8.). Budán, a királyi palotában előkerült a csészéknek egy egyszerűbb, máshol nem található változata is (Kat. II. 2. típus, I. tábla 3. kép). Keveset tudunk a tálakról, amelyeknek egy szép példánya mértéktartó festéssel Visegrádon, Nagy Lajos korára meghatározott rétegből került elő. Velencei üvegtöredékek olyan országok területén kerülnek elő, amelyeknek a középkorban Velencével kereskedelmi kapcsolata volt, akár olymódon, hogy az országot a velencei kereskedelmi flotta látogatta (Anglia), akár olymódon, hogy az illető ország kereskedői jártak rendszeresen Velencébe áruikat kicserélni. Ezekben az országokban kerülnek elő a velencei üveg kereskedelmének kezdetét jelentő festett üvegek is. Ez a fajta finom üvegáru és a felsorolt típusok nemcsak Muránóban készültek, hanem az ásatások tanúbizonysága szerint Szicíliától Dél-Itálián keresztül Tarquiniáig, a Földközi és Adriai tengerek által harárolt félsziget egész területén (D'Angelo 1976, 379-389.; Whitehouse 1966, 171.; Phoenix... 1988, 44-48.) Az ásatási leletek a 12. század második felétől kezdődnek, mintegy folytatásai a bizánci üvegművességnek. Egy címerekkel festett poharat, amelyet a délitáliai Lucera várában találtak, Whitehouse (i.m.) 1260-1290 közé határozott meg. Úgy tűnik, ez a pohár valamivel korábbi, mint európai társai. A népszerűvé vált típusokat tehát nem Muránóban fejlesztették ki. Erre mutatnak egyébként a jelzők is, amelyeket egyes típusok neve mellé tettek: "pisanelli

1

', "gambassini", "fiorentini" stb. Mind egy-egy helyiség neve. Arról árulkodnak, hogy az üvegművesség gyakori és kedvelt mesterség volt Itália városaiban. Velence ebben az iparágban nagy múltú és szervezett kereskedelme révén emelkedett a többi fölé. A muránói műhelyekben készült üvegáruk terjesztésének szándékai már a 14. század elején kimutathatók. 1318-ban a közeli Ragusa piacán 80 féle velencei üvegárut árusítottak (Han 1977, 132-133.) és egy velencei mester kereskedőtársaságot alapított az üvegáruk szerbiai terjesztése végett. 1354-ben Bécs város tanácsa a következőképen rendelkezett a különböző fajtájú üvegnemüek árusításáról a Hohenmarkt-on.: " daz man alles glaswerch, daz her ze Wienn chümt, et sei Venedisch glaz, oder von wann man doselbs herspringt, daz nicht waldglaz ist, anderswo indert vail haben noch verschaufen sol " (Tomaschek 1877, 133.) A 14. században a Velencéből Bécsbe tartó kereskedelem útvonala Magyarországot érintette: Velence-Portogruaro-Laibach-Cilly-Pettau-Radkersburg-Körmend-Szombathely-Sopron-Bécs (Simonsfeld 1887, 90.). 1316-ban Róbert Károly privilégiumot adott velencei kereskedőknek arra, hogy az országban mindenfelé szabadon árusítsanak (Domanovszky 1916, 14.). Régészeti leleteink bizonyítják, hogy a velencei üveget Magyarországon is árusították a vásárokon. Velencei cseppes poharak töredékei kerültek elő például Muhi-ban (Borsod megye), amely már 1343-ban vásárhely volt. 1380-ban Lőcsén, a Szent Jakab templom oltárképén velencei cseppes üvegpoharat ábrázoltak (7. kép). Pettaunál a magyarországra átlépő kereskedőknek vámot kellett fizetni, amelyből a városnak olyan jelentős haszna származott, hogy Bécs féltékenységét felkeltette. Viszályuk során többször is megkísérelte az útvonalat másfelé terelni, de ez csak 1398-ban járt sikerrel (Kurz 1822, 32.). Ez a viszonylag közvetlen útvonal lehet az oka annak, hogy a 14. századi leleteink között akadt egy-két típus, amely más országokban nem kerül elő (pl. a kannelúrás poharak). Mások ellenben megtalálhatók olyan városokban, amelyekkel már a 13. század második felében is elég szoros kereskedelmi kapcsolatunk volt. Ilyen város Regensburg, később Nürnberg. Ismeretes ugyanis, hogy nemcsak Bécs, hanem több más német város is küzdött azért a lehetőségért, hogy a Velencéből érkező értékes árut maga árusítsa tovább. Arra kötelezték a velencei kereskedőket, hogy Németországon keresztül menjenek Magyarországra, miközben árumegállító jogaik alapján kényszerítették az áruk kirakására (Schulte 1966, 351.). A Velencébe érkező kereskedők a Fondaco dei Tedeschi-ben, azaz a német kereskedőházban vették magukhoz a kívánt árukat, amelyekkel visszatértek Németországba (Simonsfeld 1887). Ilymódon fordulhat elő, hogy egy-egy típusból azonos változat tatálható sok magyarországi és néhány németországi lelőhelyen, pl. Regensburgban (cseppes poharak). A rokon leletek 1398 után már minden bizonnyal német kereskedők által érkeztek. A szűknyakú "angastara" soproni, győri és váci lelőhelyei és egy kisebb budai példány a Bécs felől jövő útvonal mentén helyezkednek el. 1400-tól kezdve a velencei üvegek mennyisége a régészeti leletanyagban csökken. A század első feléből datált leletünk nincs. Természetesen ez lehet véletlen, hiszen nem irányíthatjuk tetszésünk szerint, hogy mi kerüljön elő az ásatásoknál. Nagyobb mennyiségű, egész országra kiterjedő anyaggyűjtés esetén mégis megvizsgáljuk, lehetséges-e valami oka? Az utolsó velencei üveglelet, amelyet pénz datált: Mária királynő (1395) érme, ami Budán került elő. Az ozorai várkastély egyik lelőhelyén (F/5) velencei optikai díszítésű pohárkák töredékei kerültek elő (2 db.) a 15. század első felére utaló körülmények között.