H.Gyürky Katalin: Üvegek a középkori Magyarországon (BTM műhely 3. kötet Budapest, 1991)

Legkorábbi leleteink (Pusztaszer, Buda, Püspökladány, Benevár, Bélapátfalva)

LEGKORÁBBI LELETEINK Ez a tanulmány nem foglalkozik római és népvándorláskori üvegleletekkel, hanem eredeti célkitű­zésének megfelelően csak az Árpád-korral kezd. Csak az anyaggyűjtés befejezéséig előkerült leleteket vehettem figyelembe, ezért nem zárható ki, hogy a jövőben ezeknél még korábbi leletek is előkerülnek. Nem foglalkozunk a sírok üveggyöngyleleteivel. A legkorábbi lelet a 12. század első feléből való. PUSZTASZER Vályi Katalin régész (Szeged, Móra Ferenc Múzeum) ásatása (Vályi 1986, 117-129.) Négy töredék világos kék és zöld színekben. Ezek közül kettő perem. A nagyobbikhoz gömbölyű oldalfal is csatlakozik. Ezen finom optikai díszítés látható: mint a szélborzolta víztükör. Ez zöldszínű. A leletek Árpád-kori lakóházak betöltéséből kerültek elő, amelyeknek lerombolt maradványai fölé a 12. század közepén a kolostor gazdasági épületei épültek. A gazdasági épületeket a régésznő a 12. század második felében épült háromhajós bazilikához kötötte, következésképen a lakóházakat a korábbi templom bontásának törmelékével egyengették el. Az üvegtöredékek, amelyek igen finom, jóminőségű üvegek, — megítélésem szerint — bizánci típusú lámpák maradványai és a " Sankt­G allen" ­i típusú templomhoz tartoztak. Ilyen lámpákat bizánci területen a 6. századtól kezdve elég hosszú ideig használtak (Philippe 1970, 64.). Kutatásunk során tapasztaltuk, hogy Magyarország területén a 13. század végéig bizánci típusú üvegek kerülnek elő. Ezeknek egy része — feltehetően — az egyetlen magyar kereszteshadjárattal hozható összefüggésbe, más részük kifejezett kereskedelemre utal, de voltak bizánci ritusú kolostorok is, amelyeknek felszerelése bizánci területről érkezhetett. BUDA II. Endre 1217. évi kereszteshadjáratával hoztuk összefüggésbe egy ú.n. "Hedvig"- pohárnak kis töredékét a budai királyi palotából. Ez a lelet ebben a kötetben csak az időrendi táblán szerepel. Korábban publikáltuk (Gyürky 1986, 234-253.). A pohárról azt gondoljuk, hogy a 12. század második felében készülhetett. Erre a korhatározásra egy oroszországi (Novogroudok) régészeti lelet enged következtetni. PÜSPÖKLADÁNY Nepper Ibolya régész lelete (Nepper 1981, 78.). Püspökladány-Eperjesvölgy. Temető, I. István, Péter, I. András és Salamon pénzei által korhatározva. A lelet egy sárga üveggyűrű. BENE VÁR Szabó J. József régész (Dobó István Múzeum, Eger) ásatása (Szabó J. József 1984.) Ugyancsak II. Endre kereszteshadjáratával hozzuk összefüggésbe az ásatásnál felszínre került töredékét egy szír pohárnak, amely sötétkék üvegből készült és arannyal szegélyezett fehér emailfestésü arab írás díszíti. Kora a 13. század elejére határozható meg. A várat az Aba nembeli Chobanka és fiai birtokolták. (Kép címszó szerint.)

Next

/
Thumbnails
Contents