Kőszegi Frigyes: A Dunántúl Története A Későbronzkorban (BTM műhely 1. kötet Budapest, 1988)
Az urnamezős kultúra fiatalabb szakasza — IV. fázis
gères vagy enyhén tölcséresedő, és vállát fülek hidalják át, de előfordul a fület pótló egyszerű bütyökdíszítés is. Hasonló célokra és meglehetősen általánosan használták e tálak gömb idomú változatát. A tálféleségek elmaradhatatlan változata a sekély, behúzott peremű típus, amely egyaránt előfordul vízszintesen síkozott és turbántekercsezett peremmel. A perem alatt rendszerint egyszerű fül vagy átfúrt fogóbütyök van. J. Paulik meggyőző módon bizonyította a Chotin-Vál kerámia egyik jellegzetes típusának, az ún. „Wasserkrug"nak a hasonló későhalomsíros csuprokból való eredetét, s tipológiai fejtegetéseihez nem is lehet hozzáfűzni valónk. Kétségtelenül fontos edénytípussal állunk szemben, amely kúposodó nyakával, mélyen ülő hasával, korábban vízszintes síkozással díszített vállával — az ornamentikát a későbbiek során függőleges árkolás váltja fel - a mindennapos használatban és a különböző rítusoknál egyaránt szerepet játszhatott. 387 ^ A kultúra korábbi szakaszában még gyakori magasra húzott fülű, profilált idomú csészék és bögrék a későbbiek során háttérbe szorultak. Szerepüket félgömb idomú, ívelt, alacsonyan ülő fülű csészék vették át. A bögrék és csészék vállrészét esetenként körbefutó síkozás vagy homyolás díszíti. Igen gyakori a fenékrészen a bemélyedő omfalosz. Gyakran találkozunk, elsősorban bögréknél, de a félgömb idomú tálak esetében is, a perem fül fölötti részének szegletesen magasított kialakításával. Bár ez utóbbi technológiai sajátosságnak is vannak halomsíros előzményei, ilyen edényeket leginkább a váli kultúra s természetesen a hetényi csoport fazekasipara gyártott. A sírkerámia, s tulajdonképpen a telepek edényeinek is legkedveltebb ornamentikája a függőleges árkolás. Mellette továbbra is használták a vízszintes síkozást, valamint a sekély tálaknál a turbántekercses peremképzést. Ez utóbbi módszer kétségtelenül a ferdén árkolt kerámiák öröksége. Már esett szó az edények nyakrészét díszítő, körbefutó besímításról, girlandornamentikáról. Nem ritkán fedi díszítés a sekély tálak belső oldalát, néha a csészék belsejét is. A turbántekercses tálak oldalát igen gyakran bekarcolt (fenyőág) ornamentika díszíti. Telepkerámia: A sírkerámiától való eltérését legfeljebb a durván kidolgozott edények magasabb számaránya jelenti. A már sokszor idézett fazék és hombár továbbra is a telepek leggyakoribb edénye, akár főzés, akár tárolás céljára használták. Többnyire a hordó alakú, kihajló szájperemű típus töredékeit találtuk meg a váli telepek anyagában. A díszítés sem változott a korábbiakhoz képest; az ujjbenyomásos, vízszintesen körbefutó borda és a fogóbütyök e fazekak és hombárok megszokott ornamentális tartozékai. A többi edényfajta felsorolásával tulajdonképpen a sírkerámiánál elmondottakat ismételnénk, legfeljebb az urna alakú edények kisebb száma jelent észrevehető eltérést a temetkezések mellékleteihez képest. A váli kerámia megkülönböztetésre talán legalkalmasabb sajátossága a jellegzetes szürkésbarna szín, ill. ennek világosabb és sötétebb árnyalata. A durva házikerámiától eltekintve ez a szín dominál a rendszerint fényezett felületű edényeken. A fazekak és hombárok színe a kidolgozásnak és az égetés hőfokának megfelelően általában vöröses és sárga. Szólnunk kell még az agyagipar termékei közül néhány, nem a mindennapi használat vagy a temetkezési rítus körébe tartozó tárgyi emlékről. A harmadik fázis leletanyagának tárgyalásánál már szót ejtettünk a hitvilágban szerepet játszó ún. holdidolokról, agyagkarikákról, lábas edényekről stb. A váli kultúra előrehaladott szakaszában tovább bővül a hasonló jellegű tárgyak választéka. A holdidolok és agyagkarikák, az átfúrt, korongszerű tárgyak mellett az ún. csizmaedények széles típussorozata és a madár alakú aszkoszok errűíthetők elsősorban. Különleges jelentőséggel bírtak a vallási életben a rendszerint sírokból származó, de telepek anyagában sem ismeretlen különböző formájú, kisebb agyagtárgyak, melyek varázseszközként ismeretesek a szakirodalomban. 38 7/b Változást jelent a régibb UK-val szemben az is, hogy a fent felsorolt tárgyak nem csupán a kultusz gyakorlását is szolgáló települési központok tárgyi anyagából ismertek, hanem zárt síregyüttesek tartozékaiként is számontartják őket. SÁGHEGY-VELEMSZENTVID CSOPORT A leletcsoport jelentőségét és sajátosságát elsősorban két tényező határozza meg: a nagy települési központokban ekkor már a csúcsát elérő fiatalabb umamezős bronzipar, valamint a kelet-alpi umamezős körhöz való tartozás. Tulajdonképpen ezek választják el csoportunkat egyrészt a váli kultúrától, másrészt más dunántúli vid egyúttal a csoport érdekkörébe tartozó területet is jelzi. A leletcsoport jelentőségét és sajátosságát elsősorban két tényező határozza meg: a nagy települési központokban ekkor már a csúcsát elérő fiatalabb umamezős bronzipar, valamint a kelet-alpi urnamezős körhöz való tartozás. Tulajdonképpen ezek választják el csoportunkat egyrészt a váli kultúrától, másrészt más dunántúli leletcsoportoktól. Ezen mitsem változtat az anyagi és szellemi kultúrában egyaránt megfigyelhető bizonyos fokú egyezés. Ugy tűnik, hogy a váli kultúrának egyáltalán nem volt jelentősebb bronzművessége, de a többi dunántúli csoport sem rendelkezett még megközelítően sem Sághegy-velemszentvidi típusú iparral. A kelet-alpi hatások ez utóbbi leletcsoportok esetében közel sem olyan erőteljesek, s ezeknél elsősorban a Velatice-Ofckov fácies felé irányuló szálakkal kell számolnunk. Nem nehéz kitalálnunk, hogy a Sághegy-Velemszentvid csoport felé irányuló kelet-alpi
