Kőszegi Frigyes: A Dunántúl Története A Későbronzkorban (BTM műhely 1. kötet Budapest, 1988)
II. fázis - A ferdén árkolt edények kultúrája
ferdén vagy egyenesen levágott szájperemmel. Gyakori a perem belső oldalának vízszintes síkozása. Ugyancsak horizontális síkozás díszíti a behúzott szájperemű tálakat, de előfordul ugyanez a változat turbántekercsezéssel is. Jól ismert típusok az ívelten kihajló szájperemű tálak, a különböző, profilált idomú csészék, egyszerű vagy magasra húzott füllel (a fül sokszor háromszög átmetszetű), a csonkakúpos és gömbszelet idomú tálak, és a tölcséres nyakú bögrék. Az edényeket fedő ornamentikában az árkolás, a síkozás, a bordás és a bütykös díszítés általános későhalomsíros hagyományként értékelhető a karcolt háromszög ornamentika, a vízszintes homyolás és a fogóbütyök. Igen gyakori a fazekak kihajló szájperemén a rovátkolás, ill. ujjbenyomás. A már említett, magasra húzott fülek három- vagy többszög átmetszetűek, néha csavartak. A kerámia minősége meglehetősen változó. Valószínűleg az anyag helyenkénti rossz minőségével magyarázható, hogy a kiégetett cserepek állaga rosszabb a megszokottnál. Ezt tapasztalhatjuk pl. a Zala megyei lelőhelyeken. Ezzel szemben másutt, elsősorban a síranyagban gyakori a jól égetett, fényezett, finom áru, a már megszokott színösszeállításban. Elég gyakori - kelet-magyarországi példákhoz hasonlóan -, hogy a cserép külső oldala sötétszürke, belseje vöröses, de ugyanez a jelenség más színösszeállításban is előfordul. Ezt nyilvánvalóan az edények külső oldalának sajátos színezésével (grafitozás, füstölés stb.) magyarázhatjuk. LENGYEL - PÉCS VÁRAD-ARANYHEGYI CSOPORT A csoport elsősorban a Balatontól délkeletre, Tolna, Baranya és részben Somogy megye területén határolódik el, s a Dunántúl egyik legerőteljesebb régibb umamezős leletcsoportja. A két névadó lelőhely, Lengyel és PécsváradAranyhegy igen jelentős, védelmi szempontból is szerepet játszó települések. A csoport anyagi kultúrája számos formai jellegzetességével csatlakozik az észak és nyugat felől szomszédos régiókhoz, de ugyanilyen erős szálak kötik az elterjedési területén elhatárolt I. fázis leletanyagához. Nem kétséges, hogy a korábban itt élő népcsoport kultúrájának külső hatásokon és belső fejlődésen alapuló módosulásával állunk szemben. Viszonylag kevés az adatunk a csoport temetkezési rítusáról. Biztos sírleletet tulajdonképpen három lelőhelyről ismerünk, s az ezekre utaló közlések urnás temetkezésekről számolnak be. Fadd-Győzelem TSZ, Tamási-Vágóhíd és Pécsvárad-Aranyhegy a három lelőhely. 198 Tamási-Vágóhíd urnasírjainak mellékletei kötik talán a leghatározottabb formában a csoportot a Kárpát-medence északi régiójának kultúrájához, a <5aka-Mosonszolnok típusú lelőhelyek köréhez. Pécsvárad-Aranyhegy viszont magaslati település, s az itt lelt két umasír feltehetően ennek korai periódusába keltezhető. A csoport elterjedési körzetéből származó számtalan szórványlelet egy része valószínűleg sírmelléklet volt, amint ezt többek között a korábban telepanyagnak közölt aparhanti, a Nagyharsány-Csemege dűlői és a Tamási-miklósvári szórványokból gyaníthatjuk. 199 A korszak települései az előző fázis hagyományait folytatták. Különösen jelentős a Kapós és a Koppány völgyében rögzített települések sora. Ugyanígy általában vízjárások - folyók és patakok - mentén, kiemelkedő földhátakon leljük meg a szomszédos Baranya és Somogy megyei telepeket. A második fázis idejére már kiépült a jól védhető magaslati települések rendszere, amely egyúttal az állandóbb, letelepült életmódot megkövetelő, fejlettebb gazdálkodást jelentette. A földmüvelés és állattenyésztés természetesen csak részei e rendszernek, s ekkor már egyre nagyobb szerephez jut ebben a bronzipar. A két névadó lelőhely már önmagában is jelzi, hogy a csoport életében már döntő teret nyert a települések erődített, védhető jellege. A települések általában a következő harmadik fázisban is lakottak maradtak, s ez a jelenség a Dunántúl más területeihez hasonlóan a régibb UK erőteljes retardációját engedi feltételezni. Az egyszerű, rövidebb időtartamot felölelő települések közül a következőket sorolhatjuk ide: Bakonya-Alsókisbakonya, Beremend-BCM, Boda-Nyárostő dűlő, Bölcske-Magyarhalmi dűlő, Csibrák-Vasúti őrház, DombóvárSzarvasdi dűlő, Értény-Csonka dűlő, Feked-Vasúti megálló, Felsőnyék-Aladár, Felsőnyék-Szabadság hegy lejtője, Gyulaj-Kiskúti völgy, Kadarkút-Somogyszentimre, Koppányszántó-Magyarós, Kővágószőlős-Betrieb I, Lovászhetény-Háztáji földek, Majs-Borza major, Majs-Kossuth L. u., Majs-Malomárok, Mohács-Csele-patak, Mozsgó-Prága dűlő, Nagykónyi-Értényi öreghegy, Nagymányok-Á.G., Nagyvejke, Regöly-Kisregöly, Szekszárd-Vörösmarty u., Személy, Szőkéd, Tamási-Szemesei Koppanyhíd. 200 Természetesen e települések jellegének megítélésénél, különösen a lakottság időtartamát illetően a legnagyobb óvatosságra van szükség, miután az ezekről származó legtöbbször szórványos cserépanyag aligha képviselheti a település teljes keresztmetszetét. Itt kell szót ejtenünk néhány olyan lelőhelyről, amelyek Baranya megye monográfiájában kerültek közlésre. A Petres É. által ismertetett lelőhelyek között több olyan akad, mely már korábban ismert volt, legfeljebb a korábbiakhoz képest szolgál új adalékokkal. Ilyen pl. a Bakonya-Alsókisbakonyából említett sánccal erődített telep a ,Jkéső halomsíros kultúrából", egy másik település Kékesd-Csörge dűlőből, néhány telepmaradvány Személy-Bregore dombhátról, Zaláta-Sellyei útról stb. 20 °/ a
