Kőszegi Frigyes: A Dunántúl Története A Későbronzkorban (BTM műhely 1. kötet Budapest, 1988)

II. fázis - A ferdén árkolt edények kultúrája

A magaslati, ill. erődített telephelyek a következők: Lengyel, Pécsvárad-Aranyhegy, Kakasd-Belacz-Várhegy, Nagyberki-Szalacska, Pécs-Makárhegy, Regöly-Földvár.

201 Úgy tűnik, hogy az I. fázis idején már lakták a Gyönkgerenyási lelőhelyet.

202 FAZEKASSÁG {IX) Sírkerámia: A temetkezéseknél használatos kerámia típusokra vonatkozóan nyújt jó áttekintést a Tamási-Vágóhíd területén feltárt sírok mellékletanyaga, valamint az ugyanitt lelt szórvány kerámia. Szinte kivétel nélkül megtaláljuk ezek között a Íaka-Mosonszolnok kör jellegzetes formáit; az öblös, tölcséres nyakú urna, vállán csücsökdíszekkel, hasán fogóbütykökkel, a rövid hengeres nyakú, gömbhasú urna, vállán két füllel, a kihajló peremű, mély tálak, esetenként vízszintesen síkozott szájperemmel, ferdén árkolt vállal, a hasonló jellegű, öblös, tálszerű edények, vállukon a már megszokott ferde árkolással vagy vízszintes síkozással a leggyakoribb formák. Ugyanebben a temetőben találkozunk a korszakban igen kedvelt behúzott szájperemű, bütykös tálakkal, ill. ezek síkozott szájperemű változatával, az árkolt vállú, profilált bögrékkel és ezek díszítés nélküli változatával, a csonkakúpos csészékkel, közöttük egy körbefutó homyolással díszített példánnyal. Az edényeken alkalmazott fülek gyakran háromszög átmetszetűek. Faddon egy magas, éles hastörésű, tölcséres nyakú csupor későhalomsíros hagyományt őriz. Ugyanitt egy grafitos, fekete, csücskös hasú, besímított díszítésű urna és egy turbántekercses tál egészíti ki a sírkerámia típussorozatát. A Lengyelről közölt kerámiában minden bizonnyal sírból származó típusok is vannak, s ezek egy része még a II. fázisra keltezhető. Külön figyelmet érdemelnek a két ívelt füllel ellátott árkolt hasú, zömök testű csuprok, melyek az UK fiatalabb szakaszában a Dél-Dunántúl legfontosabb alaptípusát jelentik. Telepkerámia: A Lengyel-Pécsvárad-aranyhegyi csoport házikerámiája nem sokban tér el az északnyugat-dunántúli csoport anyagától. Az alapforma itt is a fazék számos változata. Leginkább a hordó alakú, kihajló szájperemű típust kedvelték. Előfordul még a hengeres nyakú, gömb vagy félgömb idomú fazék. Díszítése rendkívül változatos: alapmotívum az ujjbenyomásos borda, amely vízszintesen körbefutó, függőleges, ferde és köríves alakban egyaránt gyakori. A fazék oldalát rendszerint fogóbütykök tagolják, s ezeket is néha ujjbenyomások díszítik. A fazék oldalát durva ujjbenyomás, seprőzés borítja. A későhalomsíros motívumok továbbélését jelzi többek között az egyszerű, sima bordadíszítés. A következő, ugyancsak általános kerámiaféleség a tál. Előfordul enyhén profilált, mély, kihajló szájperemű változatban, többnyire rövid nyakkal. Oldalát, vállát körbefutó, csücskökkel tagolt síkozás vagy ferde árkolás díszíti, de előfordul a sima, díszítés nélküli példány is. A sekélyebb tálak általában behúzott szájpereműek, esetenként vízszintes síkozás vagy turbántekercsezés fedi a szájperemet. Gyakori a peremből lefelé nyúló bütyökdísz. A csészék és bögrék soha nem látott mennyiségben fordulnak elő a telepek anyagában. Kedvelt a profilált, magasra húzott fülű változat, de ugyanígy a rövid, hengeres nyakú, kihajló szájperemű, öblös bögre, amelynek vállát vízszintes síkozás vagy ferde árkolás borítja. Ez utóbbi néha nagyobb méretűre alakított s feltehetően tálként használták. A fül három- vagy ötszög átmetszetű, de előfordul a magasra húzott egyszerű szalagfül is. A mélyen ülő hasú, tölcséres nyakú, füles csuprok, vállukon a megszokott horizontális síkozással nem kevésbé ismert formák. Az első fázisból maradt használatban a széles szájú, alacsony, öblös hasú csupor vagy bögre, közvelenül a perem alól kiinduló, szélesen ívelő füllel. Vállát néha hegyes kidudorodások díszítik. A Balaton vidéki csoporthoz hasonlóan itt is jellemző, sír- és házikerámíánál egyaránt, a gazdag, túlburjánzó ornamentika, persze a megszokott mintakincs elemeiből összeállítva. A csücskökkel tagolt többszörös síkozás és hornyolás elsősorban az edények nyakán és vállán jelentkezik. A ferde kannelura mellett egyre gyakrabban alkalmazzák a sűrű, függőleges árkolást. Ennek nem túl gyakori példáit a korábbi fázis anyagában már megfigyelhettük. A későhalomsíros fazekasság jól ismert hagyatéka a széles, alagútszerű bütyökfül, egyre gyakrabban átfúrás nélkül, pusztán ornamentális elemként alkalmazva. A magasra húzott füleket sokszor könyökszerűen alakítják ki. A kisebb, nyakon ülő fülek átmetszete továbbra is háromszög idomú. Alkalmazzák még a karcolt háromszög mintát és a körbefutó pontsort is. Az edények színét és minőségét tekintve igen sok a hasonlóság a Balaton vidéki anyaggal. Zömmel itt is a finoman iszapolt, jól égetett, polírozott, vékony falú kerámia dominál. Alapszín a sötétszürke és a szürkésbarna, továbbá a sárga különböző árnyalatai és a téglavörös. A fazekak és a nagyobb tároló edények fala durvább, amint ez másutt is megszokott sajátosság.