Kőszegi Frigyes: A Dunántúl Története A Későbronzkorban (BTM műhely 1. kötet Budapest, 1988)

Időrendi és történeti áttekintés (The history of Transdanubia during the late bronze age.) Bilingual-bilingvis.

Délnyugat-Szlovákiában és a Dunántúl területén, a váli kultúra. Úgy tűnik, hogy a Duna-Tisza közén a Gáva kultúra vetett véget a Csórva csoport uralmának. Bár ezek az események túlnyomórészt a régibb UK keretein belül játszódtak le, a Dunántúlon a harmadik fázist bizonyos értelemben átmeneti szakasznak tekinthetjük a régibb és a fiatalabb UK közötti időben. A kérdés rendkívül bonyolult, miután nálunk a régibb UK-hoz sorolt kurdi kincsekben sok olyan tárgy van, amely már az új kultúra anyagában, pl. a Velatice I sírban lelhető meg (három bordás markolatú kard,, Friedrichsruhe csésze stb.), s ugyancsak a kurdi és gyermelyi fémművesség termékeit használja a váli kultúra fejlődésének korai szakaszában.

523 Mindenesetre a Dunántúl vonatkozásában ez már a harmadik fázis időszaka, amely a régibb Uk végét, de egyúttal az új korszakba való átmenetet is jelzi, valószínűleg már a HA2 periódus kezdeti szakaszában. A Velatice kultúra Kárpát-medencei fáciesét létrehozó umamezős elemek megjelenése a Dunántúlon már a III. fázisra esik, s a váli kultúra etnogenezise részben ezekhez, részben a Caka-Mosonyszolnok jellegű alapréteghez fűződik. A két kultúra, s talán népesség kohéziójának terméke a már kialakult, nagy temetőkben is megfigyelhető váli kultúra. E korszak történeti fejlődése rendkívül sokszínű, összetett, hiszen ugyanabban az időben élt egymás mellett a Dunántúlon az egymáshoz külső jellegzetességeiben hasorűító, etnikumában mégis elütő két kultúra, s folytatódott ötvöződésük sajátos folyamata. A váli kultúra korábbi szakasza a Vál I ezzel a történetileg rendkívül fontos időszakkal párhuzamosítható, annak ellenére, hogy bronzainak és kerámiájának alapvető ismertető jegyei még a régibb Uk-hoz kötik. A számos formai hasonlatosság ellenére új gazdasági viszonyok között élő, s ennek megfelelően nyilvánvalóan új társadalmi formációkról tanúskodó kultúrával állunk szemben. Az UK harmadik fázisában a Dunántúlon már érezhető volt a lelőhelyek számának bizonyos fokú csökkenése. A negyedik fázis idejére ez némiképp módosult, miután a Dunakönyök területén ugyan tapasztalható bizonyos emelkedés, másutt azonban tovább csökken az UK lelőhelyek száma. Talán a Dél-Dunántúl Duna menti térsége kivétel ez alól, ahol továbbra is erőteljes az umamezős települtség. Ezzel szemben erős a csökkenés aránya a Balaton térségében és a hozzá csatlakozó Zalában.

524 A negyedik fázis egyúttal a fiatalabb UK virágkora s a Dunántúl egy másik területén, az északnyugati régióban valójában csak ekkor bontakozott ki Közép-Európa későbronzkorának egyik legjelentősebb bronzipari központja, elsősorban Velemszentviden; műhelyei más, jól védhető telephelyen, így pl. Sághegyen is előkerültek. E két utóbbi lelőhelyen napvilágra került kincsleletek egyes tárgyai, valamint a szórványbronzok egy része még azonos a kurdi szint legfiatalabb típusaival, nagy többségük viszont a fiatalabb Románd horizontot képviseli a fiatalabb umamezős korszakon belül. Amíg a kurdi bronzipar termékei esetenként regionális sajátosságokról tanúskodnak (pl. a Somogy és Baranya megyei kincsek), addig a következő, fiatalabb UK korabeli kincsleletek, így a HB2 periódusra keltezett romándi leletkör tárgyai a Kárpát-medencénél jóval szélesebb körre kiterjedő uniformizálódás bizonyítékai. A fiatalabb UK bronzanyagában az egyes típus variációinak száma lényegesen csökken; pl. a nyélnyújtványos sarlók, tokos balták vagy kések esetében tapasztaljuk ezt, amely jelenség a későbronzkor végső etapjában virágzó bronzműhelyeknek a korábbiaktól eltérő struktúrájára enged következtetni. Bár a kurdi és a gyermelyi ipar esetében sem gondolhatunk arra, hogy minden egyes település egyben bronzműhely is volt, a fiatalabb UK bronzműves központjainak a száma különösen korlátozott volt a Kárpát-medencében, sőt egész Közép-Európában. A Dunántúlon teljes bizonyossággal csak a velemszentvidiről és a sághegyiről tudunk, s könnyen lehet, hogy egyedül ezek látták el kész termékekkel a térség lakóit, sőt ennél jóval szélesebb területre kiterjedő exportra termeltek. E bronzipari központok, különösen a régészeti adatszolgáltatás szempontjából igen jelentős velemi település, tömegtermelésükkel egyúttal a kereskedelem bázisaivá váltak. Az erődített, több terasszal kiépített, fellegvárral is rendelkező velemi földvár az újabb feltárások tanúsága alapján sűrűn volt telepítve, s számos olyan jellegzetessége van, mely arra utal, hogy a mediterrán kereskedelmi útvonalak mentén kialakított polis nem áll példa nélkül Európa mérsékeltebb égövi területein sem. Elég itt utalnunk az antimon bronzok jelentőségére. Sajnos Sághegy bazaltbányái végérvényesen megsemmisítették az ipari centrum minden maradványát, legfeljebb a gondosan összegyűjtött szórványokból következtethetünk egykori, velemihez hasonló jelentőségére. A számtalan bronztárgy mellett az öntőműhelyek felszereléseinek néhány darabja közvetlenül is e konvergenciákra utal. Fentebb már utaltunk arra, miként alakultak ki az igen termelékeny, s feltehetően jól szervezett bronzművesség bázisai. A régibb UK végén, az átmenetinek meghatározott harmadik fázisban már érezhetők bizonyos változás jelei az UK fejlődés folyamatában, mely változás a fentebb már ismertetett történeti események sorozatához vezetett. Bár a kutatók egy része tagadja az etnikai változás lehetőségét, s belső, gazdasági természetű okokra vezeti vissza az újabb UK kibontakozását, a Dunántúl esetében számos jel mégis az előbbi feltételezést látszik alátámasztani. A váli kultúra kialakulásának kérdésében aligha fogadhatjuk el az UK teljes idejére kiterjedő belső, egyenletes fejlődés elméletét, hiszen a váli kultúra eléggé eltér elterjedési területének korábbi leletcsoportjaitól. Bár az anyagi kultúra, mindenekelőtt a kerámia számos eleme szoros összefüggést mutat a régibb UK leletanyagával, ez azonban nem több annál, amit az alapnépesség átörökíthetett az új kultúrába. A fejlődés új irányát tulajdonképpen a Velatice kultúrából kiszakadt népcsoportok határozták meg, melyek a superstratum szerepét játszották az etnogenezis folyamatában. A bizonyos mértékű belső mozgások lehetőségét egyébként a széles körre kiterjedő „Urnenfelder vándorlás" elméletét tagadó H. Müller-Karpe is elismeri.

525 A kérdés természetesen nem lezárt, mindenesetre alapos okunk lehet