Kőszegi Frigyes: A Dunántúl Története A Későbronzkorban (BTM műhely 1. kötet Budapest, 1988)

Időrendi és történeti áttekintés (The history of Transdanubia during the late bronze age.) Bilingual-bilingvis.

IDŐRENDI ÉS TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS A korai urnamezős kultúra etnikai—kulturális alapjait a fejlett halomsíros népesség és kultúra jelentette NyugatMagyarország területén. Az urnamezős kultúra első szakaszában vidékünkön a fejlett vagy ha tetszik a késői halomsíros kultúra csoportjai éltek. Vas és Veszprém megyék területén markánsan rajzolódik ki a késői halomsíros kultúra, de hasonló jellegű csoportok körvonalazhatók a Dél-Dunántúlon, Baranyában, ÉK-Dunántúlon, Komárom és Pest megyék területén. Telepeik ártéri szigeteken, vízmenti dombhátakon találhatók, alapvető gazdálkodásuk, életmódjuk kezdetben a pásztorkodás. Különösen vonatkozik ez a Bakony vidéki csoportra, amely - úgy tűnik - csak ebben az időszakban létesítette településeit ezen a vidéken. Temetkezéseiknél a csontvázas az uralkodó rítus, melyet a későbbiek során kiszorít a hamvasztás szokása. A Bakony vidékén rendkívül gyakori a halmos temetkezés, ugyanezt tapasztaljuk a szomszédos Vas megye Kemenes vidékén, és van rá példa Zala és Tolna megyékben is. A hegyvidéken nyilván a mezőgazdasági művelés hiánya őrizte meg számunkra majdnem érintetlenül a feltehetően korabeli halmok százait, amelyre másutt kevesebb lehetőség nyílt. A halmok alá temették a periódusban a harcosokat, valamint hozzátartozóikat is, amint ezt jónéhány női sír igazolja. A harcosok megszokott fegyverzete a Il/a típusú nyélnyújtványos kard, a szárnyas balta, mint harci csákány, az ívelt élű lándzsacsúcs, esetenként tőr és természetesen az áldozati lakoma maradványait tartalmazó edények is tartozékai a síroknak. A női temetkezésekben az ékszermelléklet gyakori. Karcolt vonalkázással díszített, tömör, nyitott végű karperecek, gömbfejű, díszített nyakú tűk, különböző csüngők, s természetesen a kerámia az ilyen sírok megszokott mellékletei. A sírokat rendszerint kövekkel borították be, esetenként kőlapokból sírládákat alakítottak ki, s erre húzták fel a nem túl magas földhalmot. A halom alatt rendszertelenül elhelyezve több temetkezés is előfordul, amely valószínűsíti ama elképzelést, hogy ezek családi sírhelyek voltak. A halmok alá temetkező, feltehetően pásztorok kultúrájától kissé eltér a Keszthely környékén kirajzolódó csoport. Legfontosabb lelőhelyének, a csabrendeki temetőnek számos lelettípusa arra utal, hogy feltétlenül mélyebb gyökerekkel bír a Dunántúl területén, mint a Bakony vidéki csoport. A különbség gazdasági rendszerük, s ezzel együtt életmódjuk bizonyos fokú eltéréséből is adódhat. Feltételezzük, hogy kultúrájuk egymással nem teljesen egyező etnikumhoz tartozott. A Dunántúlon elhatárolódó négy korai UK jellegű leletcsoportot (két belső dunántúli, egy északkelet- és egy dél-dunántúli), néhány, a Duna-Tisza közén elhelyezkedő leletegyüttes egészíti ki. A csorvai csoport kezdeti szakasza feltehetően ugyanezt a korszakot képviseli. Viszonylag keveset tudunk az északkelet-dunántúli csoportról, miután leleteik zömét felszíni gyűjtésből ismerjük, és alig valamivel többet a dél-dunántúliról. Ez utóbbi legfontosabb lelőhelye a két szintre határolható Siklós-téglagyári település, a halomsíros mellett jelentős, még korábbi keltezésű autochton bronzkori hagyományokkal.

492 Ugyanezek a hagyományok érezhetők a csorvai csoport leletanyagában is, annak ellenére, hogy a területen egy teljes periódust jelentő java halomsíros lelethorizont előzte meg kialakulását. Mindez arra figyelmeztet, hogy a tiszántúliak mellett nyugatabbra is számolnunk kell a későbronzkor folyamán továbbélő autochton bronzkori elemekkel.

493 A fázis időhatárait számos bronz- és kerámiatípus segítségével viszonylag pontosan tudjuk meghatározni. A felső határ a kérdésesebb, miután e korszakban olyan leletek is fellelhetők, melyek még a BC periódus hagyományait őrzik. Leleteink zöme viszont már a következő BD periódusban volt használatban. Első fázisunk anyagát a környező területekkel összevetve a nyugat-szlovákiai „Vor-<ïaka", a dél-morvaországi Bluclna, az észak-ausztriai Herzogenburg körrel, az északkelet-magyarországi pilinyi, az alföldi egyeki kultúra fiatalabb horizontjával, a felsőszőcsi kultúra késői szakaszával, a csorvai csoport kezdetével, az észak-horvátországi Virovitica típusú temetők körével párhuzamosíthatjuk.

494 A következő II. fázis, amely egyben a dunántúli UK virágkora, nagyjából a középső Duna vidéki umamezős kultúra régibb szakaszával egyidős. Tulajdonképpen az első fázis leletcsoportjai fejlődtek át folyamatosan, különösebb zökkenők nélkül az új időszakba. Legfontosabb leletei a Bakony térségében, valamint a hozzá csatlakozó GyőrSopron megyei sávban találhatók, de nem kevésbé jelentős a dél-dunántúli és a régió északkeleti részében feltárt leletcsoport. Folyamatosnak látszik az átfejlődés a Keszthely környéki csoport esetében is. A Dél-Alföldön ekkor éli virágkorát a dunántúli UK korai leletcsoportjaival is szoros rokonságban álló csorvai tip. leletek köre. Délnyugat-Szlovákiában a korábbi „Vor-Őaka" horizontot ekkor váltja fel a fejlett íaka kultúra. Vezérleletét a névadó lelőhelyen halom alatti sírokból tárták fel s itt a BD periódus végét, ill. már a HA1 elejét képviseli.

495 A megfigyelt halomsírok túlnyomó többségére már a hamvasztásos rítus jellemző, általában szórthamvas formában. A halmok alatt továbbra is csoportos temetkezési formával találkozunk, s az ugyanazon halom alatti sírok nem feltétlenül ugyanabban az időben kerültek föld alá. Ez egyébként tökéletesen megfelel a családi temetkezőhelyek másutt is megfigyelt rendszerének. A halomsírok egy részében továbbra is harcosok nyugszanak, s ez a réteg ebben az időszakban talán még erőteljesebb, mint az első fázis idején. Mellékleteik között legfontosabb továbbra is a fegyver — Il/a tip. kardok, ívelt élű lándzsák, közép szárnyállású balták. Ekkor jelenik meg először a tőrök között a D típus, amely a Duna vidék sajátos formája a Peschiera tőrök sorozatában. Valószínűleg ez az az időszak, amikor az