Budapest Régiségei 41. (2007)
MEGEMLÉKEZÉSEK - MAGYAR Károly: Kubinyi András (1929-2007) emlékezete
monográfia II. kötetében Budapest története a későbbi középkorban Buda elestéig (1541-ig) címmel. Ez a hatalmas, szintetizáló munka, amely a főváros történetének jelzett időszakát egészen új szemlélet szerint dolgozta fel, ma is meghatározó alapmű a város középkori történetét kutatók számára. Mindeközben az itthon, később egyre sűrűbben külföldön megjelenő idegen nyelvű cikkeivel, és az európai szakmai fórumokon tartott előadásaival bekapcsolódott a tudomány nemzetközi vérkeringésébe. Számos külhoni publikációja közül az 1972-ben, Nyugat-Berlinben megjelent Die Anfänge Ofens c. könyve Budapest korai történetének máig legrészletesebb, idegen nyelven megjelent összefoglalása. (Ez az itthon kevéssé ismert alapmunka hamarosan megjelenő magyar fordításával remélhetőleg sokak számára hozzáférhetővé válik majd.) Mindez jól magyarázza, hogy külföldön, elsősorban német nyelvterületen a középkori magyar várostörténeti kutatást mindenekelőtt az Ő nevével azonosítják. Várostörténeti munkássága a fenti munkák megírása után természetesen nem szakadt félbe, hanem sok más szemponttal és témával bővülve kiteljesedett, és úgyszólván haláláig tartott. 2000-ben is jelent meg például önálló, összefoglaló könyve a középkori alföldi városhálózat kérdéséről. Kubinyi András, mint várostörténész szakmai életrajza nem lenne azonban teljes, ha említés nélkül maradna a középkori régészethez fűződő szoros kapcsolata. Már az egyetemi évei alatt is hallgatott régészeti tárgyakat a kor nagynevű professzorainál. Később, amikor a Budapesti Történeti Múzeumhoz került, még javában zajlott a budai középkori királyi palota feltárása, és az itt előkerült leletanyag feldolgozása. Folytak a Várnegyed helyreállításához kapcsolódó régészeti kutatások, és számos más ásatás. A régészeti tevékenységnek ez, a korábban sohasem tapasztalt hulláma nemcsak a főváros története szempontjából volt meghatározó, hanem a modern magyar középkoros várés városi régészet kialakulásában is. Az itt, ekkor munkatársaiként dolgozó, fiatal kutatógárda tagjai - köztük Bertalan Vilmosné, Feuerné Tóth Rózsa, Gerő Győző, Gyürky Katalin, Holl Imre, Lócsy Erzsébet, Nagy Emese vagy Zolnay László, akik közül sajnos többen nincsenek már közöttünk - ma a magyar közép- (és török-) kor régészeti kutatásának klasszikusai közé számítanak. Munkájukat, módszereiket, sikereiket és problémáikat előbb kollégaként, majd vezetőként, hivatalból naponta láthatta. Az intézmény által folytatott ásatásokat folyamatosan a helyszínen is figyelemmel kísérte, az Óbudán ekkor zajló nagyléptékű feltárásokat például fél évtizeden át heti rendszerességgel látogatta. Ez a közeg is magyarázza az egyébként alapvetően történészilevéltárosi képzettségű Kubinyi András régészeti affinitásának kibontakozását. A téma iránti érdeklődését jelzi, hogy már korai cikkei között is találunk a régészeti ásatások eredményeihez szorosan kapcsolódót (1. a Csonkatorony feltárásakor előkerült feliratokról szólót), de az olyan "apró lelet", mint egy tőrtípus (a bicellus) feltárt példánya később is felkeltette figyelmét. Mint az ország legtöbb középkoros régészt foglalkoztató osztályának vezetője, s mint a régészet iránt közismerten elkötelezett személyiség már 1971-ben a Régészeti Bizottság tagja és titkára lett. Utóbbiról történt lemondása után a Középkori Régészeti Albizottság elnökének választották. Kubinyi András 1978-ban a Budapesti Történeti Múzeumból az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Régészeti Tanszékére távozott, ahol 1988ban tanszékvezetői kinevezést kapott, s „Professor emeritus"-ként még később is adott órákat. Itteni iskolateremtő munkásságának méltatása kívül esik megemlékezésünk keretein, bár sokan - mint jelen sorok írója is - éppen az általa ekkor meghonosított rendkívül széles spektrumú, komplex szemléletű képzésnek köszönheti középkoros régészeti ismereteit. Kapcsolata az intézményünkkel, ahonnan 1999-ben vonult nyugdíjba ekkor sem szűnt meg, hiszen továbbra is részt vett múzeumunk említett kiadványainak szerkesztésében, közreműködött tudományos tanácsadó testületünkben. Ugyancsak tanácsadóként a legutóbbi időkig hozzájárult sikeres kiállításaink koncepciójának kialakításához, szerzőként pedig részt vett ezek katalógusainak megírásában. Legutolsó tanulmánya éppen a Múzeum 2008-as Hunyadi Mátyás, a király című kiállításának katalógusában jelent meg. Külön ki kell azonban emelnünk azt a segítséget, amelyet a Régészeti Bizottság tagjaként minden olyan esetben kifejtett, amikor a régészet ügyét veszély fenyegette. Ilyenkor fáradságot nem kímélve vett részt helyszíni szemléken, majd nevével és tekintélyével segítette a kulturális értékek védelmét. Informálisan pedig továbbra is tartotta a kapcsolatokat egykori munkatársaival, beosztottaival, akik bármikor fordulhattak hozzá mind szakmai, mind emberi tanácsért. Végül, de nem utolsó sor-