Budapest Régiségei 40. (2007)

TANULMÁNYOK - Holl Imre: Külföldi kerámia Magyarországon III. (14-17. század) = Ausländische Keramikfunde in Ungarn III. (14-17. Jh.) 253

KÜLFÖLDI KERÁMIA MAGYARORSZÁGON III. (14-17. SZÁZAD) ugyanúgy, mint más németországi kőcserép áruk szélesebb körben is elterjedtek, főleg északi irányban, a közvetítő Hanza-kereskedelem segítségével. A távolabbi felhasználók esetében a plasztikus díszűek elsősorban feudális körökben tartoztak az asztali terítékhez. Az étkezési-ivási szokásoknak megfelelően inkább a korsókat kedvelték (ezért itt a kis pohártípus ritkább). Ma még nincsen olyan jól keltezhető leletanyag, ami alapján e típusok továbbélése meghatározható lenne, bár a kőcserép edénykészlet formái más esetben (például a siegburgi készítményeknél) hosszabb ideig változatlanul készültek. Jelen esetben az irodalomban előforduló 1500 körüli/utáni keltezéseket tévesnek tarthatjuk, ezt ugyanis csak a késői raereni kőcserép korsók arcos díszű ritkább példányainak - és a régi irodalom meghatározásának - rokon volta befolyásolja. Ugyanakkor a waldenburgi magas, karcsú kancsók típusa, mint már említettük, siegburgi párhuzamai alapján e forma 14. század végétől a 15. század első feléig divatos (és átvétele ez időben nemcsak Waidenburg, de egy másik kőcserépégető központ, Langerwehe - Siegburgtól nyugatra - esetében is kimutatható).

24 Bár ma már akadnak régészek, akik Waldenburg kőcserép-készítő műhelyei esetében tagadják a siegburgi hatást (ami annak korábbi kezdetei és egész Közép-, és Észak-Európa piacait meghódító termelékenysége alapján tévedés), jól látható, hogy az 1388. évi céhalapítástól kezdve igyekeztek maguk is a piaci versenyben helyt állni. Ha mennyiségi szempontból ez nem sikerült, annak nyilván az lehetett az oka, hogy kevesebb műhelyük működött. Ugyanakkor nem csak a divatos asztali edénytípusokat vették át, de ezek egy részénél egy újféle figurális díszítést is bevezettek, ami a polgári és feudális használóknál a reprezentációs - a ritka, különlegességeket kedvelő - szokásokat is kielégítette. (A továbbiakban a budai leletek kapcsán ezt még egy újabb megoldással fogjuk bizonyítani.) A „sündisznó-edények" A waldenburgi kőcserép egyik jellegzetes csoportja a „sündisznó-edények" (ném. Igelgefäß). Horschik említett összefoglalásában e ritka edényekből 5 példány szerepel, zömmel régi múzeumi-, és SARFATIJ i. m. 503-507; hollandiai éremleletes példányai 1430 előtt és 1432-ből, a legkésőbbit 1460 körül rejtették el. Jellemzőjük a barna , vagy szürkés máz, kissé hasasabbak, mint példaképeik. - A lengyel és erfurti arcos korsók kapcsán nyitvahagyott kérdés: STEPHAN 1992.143: „.. .a még tisztázandó keltezés nagyjából 1400-tól a 16. századig tart." (E véleményt is a bizonytalan meghatározások befolyásolták, bár a waldenburgi eredetet elfogadja.) magángyűjteményből. Több példány Lipcse városközpontjában került elő, egy pedig Göltzsch

25 vízivárából (Szászország). Formájuk egymástól nagyon eltérő, de közös vonás a két kónikus részből álló magas talp (amit külön darabból ragasztottak a testhez), szabadkézzel háromszögű kivágásokkal áttörve. A hengeres vagy ovális test felületét sűrű felragasztott tüskedísz borítja, a váll magasságában helyezkedik el az arc, alatta félkörívben vagy lelógva a mély bevagdalásokkal jelzett széles szakáll. A test alsó részén három kis kerek fülük van, amelyekben kis gyűrűk lógnak. Színűk barnás-okkersárga, vagy vörösesbarna (6. kép).

26 E különleges edények, melyeknek eredeti funkciója kérdéses (talán különleges, orvosságként használt olaj tárolói?), kormeghatározásánál Horschik 1520/30, illetve 16. század első fele-közepe keltezést adott (ami a régi irodalom követése, amikor még a 16. századnál korábbi darabokról nem tudtak!). Ugyanakkor az egyik erfurti korsónál - amit még nem ismerhetett - már szerepelnek a kis gyűrűkkel díszített kerek fülek (4. kép). Az utóbbi leletegyüttest semrniképp sem tarthatjuk ilyen későinek, még ha feltételezzük is, hogy a 14. század végi- 15. sz. eleji szakállas-arcos korsók divatjának folytatói voltak. (Hisz az ott szereplő másik edénytípus, a szamóca díszes, széles szájú kancsó nem lehet száz évvel későbbi, mint a korai darabok.)

27 A kis gyűrűkkel ellátott kerek fülecskék divatjának eredete szempontjából egy másik készítő hely jöhet számításba. Újabban Coppengrave (Északnyugat-Németország Hildesheim körzet, Szászország) műhelyeihez - ahol a 14. században kőcserép és közönséges cserép ólommázzal is készült - sorolja a kutatás

28 azokat a kettős fejjel (elöl szakállas férfiarc, hátul női) ellátott talpas edényeket, melyek cserepét világoszöld ólommáz borítja. Ritka formájukat a fölső részen elhelyezett két-két fülbe helyezett kis gyűrűk gazdagítják. Korukat dániai és svédországi leletek alapján a 14. század második felére határozták meg. Bár az imént említett 25 Az 1937-ben előkerült darabra 1955-ben hívtam fel a figyelmet, képét is közölve., a „dreihauseni" csoporttal kapcsolatban említve. 26 HORSCHIK 1978. 65-66; 21-24. kép és Taf. 1. 27 Az említett erfurti kancsóhoz közel álló példányt Horschik is a 15. sz. közepe-második felére keltezte; HORSCHIK 1978. 430431, 5. kép. 28 STEPHAN, H-G.: Spätmittelalterliche Gesichtsgefäße aus Mitteleuropa. In: Everyday and Exotic Pottery from Europe. Ed. D. Gaimster and M. Redknap. Oxford, 1992. p., 127-156; különösen 136, PL 2; PI. 7. - Az augsburgi kettősarcú pohár (redukált égetésű cserép) rokon az előbbiekkel, de sokkal művészibb arcábrázolással, stílusa alapján 1400 körül keltezték. Ennek is négykaréjos szája van és két fülében gyűrűk, i. m. 138; Pl. 10. 257