Budapest Régiségei 38. (2004) – Tanulmányok dr. Gerő Győző tiszteletére

Nagy Margit: Két késő római kori fegyveres sír az aquincumi canabae nyugati szélén 231-315

KÉT KÉSŐ RÓMAI KORI FEGYVERES SÍR AZ AQUINCUMI CANABAE NYUGATI SZÉLÉN 380^120 közötti csoport vereteit és szíjvégeit már csaknem minden esetben ez a minta díszíti.

237 A csőszerű szél rovátkolt dísze a keleti típusú szíjvégeken éppúgy előfordul, mint a nyugati típusú szíjvégek 5. századi kőberakásos példányain,

238 valamint a 6-7. századi ún. „rojtos" lószerszámvéreteken és szíjvégeken.

239 A három Duna-vidéki késő római lelőhely alapján megállapíthatjuk, hogy a 4. század közepén és második felében készültek olyan keleti típusú, rovátkolt aljú szíjvégek, melyekből egy készlet számára több példányt kellett kiönteni. A 8 db (feltehetően eredetileg még több) Bécsi úti szíjvég sem az övekhez, sem a lábbelihez, sem a kardszíjkészlethez nem tartozhatott (a stílus alapján a kardszíjkészlet szíjvégének a csipesz alakú szíj véget lehet meghatározni). A rovátkolt díszű szíjvégeket tehát csak a lószerszámnál használhatták. A kérdést a hîrçovai Valerianus-sír ismeretében valószínűleg el lehet majd dönteni, de a megoldáshoz a berkasovói leletek is segítenek. Berkasovón a 4. századi sisakokkal együtt a Bécsi úti csöves szíjvégekhez igen hasonló ezüst szíjvég (35. kép 15) egy nagykarikás zabla társaságában került elő. A zabla ezüst lemezei rovátkolt szélűek, az előlapok vésést utánzó díszítésűek (29. kép 5); a díszítés a Bécsi úti balteus ezüst vereteinek és szíjvégének V-alakú vésett díszítésével rokon. Ezek után igen valószínű, hogy a Bécsi úti szíjvégek a balteus stílusában díszített zablával együtt egy lószerszám-készlet szíjazatához tartozhattak. Mint korábban láttuk, a kis csöves szíjvégeket a Rajna vidéki római táborokban is készítették (Bonn, Reisberg - 2. lista 9). Felvetődik a kérdés: volt-e a római lószerszámnak olyan része, melyhez több egyforma szíjvég szükséges? A késő kelta - kora római hátaslovaknál a nyeregtakarót keskeny szíjakkal láttak el. A Flavius kori köznapi lószerszámnak csak a nyereg két oldalánál volt egy-egy lecsüngő szíja, melyre szíjvéget erősítettek.

240 Az ünnepi lószerszámot a nyeregtakaró fölött kétoldalt három-három keskeny szíjból álló csüngő egészítette ki, melyeket fém szíjvégekkel láttak el. A szíjakat a nyereg alatt, de a takaró fölött 237 BÖHME 1974. 81-88, Texttaf. A-B, Abb. 32. 238 A Childerik-sír pikkelymintás szíjvége: CARNAP-BORNHEIM 1999. Abb. 3,7 és QUAST 2003. 598, Abb. 1,7, valamint a II. apahidai királysír 3 db rekeszes díszű csöves arany szíjvégei HOREDT-PROTASE 1972. Taf. 48, 6-9. Utóbbiaknak a lószerszámhoz tartozását nem vitatják. 239 Pl. Tolnanémedi, arany szíjvégek: GARAM 1993. 108, Nr. 140, Taf. 69, 12-13. A Kunszentmárton 1. sír - Hajdúdorog 1. sír típusú lószerszámveret a Kölked, Feketekapu A-22. sírban: Kiss 1996. 245, Abb. 38,147. Ezüst szíjvégek Regensburg-Bismarksplatzról: OSTERHAUS 1980. 186, Abb.2, 5-7, etc. 240 BISHOP 1988. Fig. 25, 30. egy vagy két kerek korong fogta össze

241 (37. kép 1). A több példányos Bécsi úti szíjvégkészlet arra enged következtetni, hogy a lószerszámhoz tartozó szíjvégek használata a késő római korig megmaradt. A kelet-jütlandi Illerup Adal mocsárleletéből előkerült ezüst lószerszámveretek felhasználásával egy 3. századi tiszti hátasló teljes szíjazatát sikerült rekonstruálni.

242 Az elkeskenyedő aljú, ívelt oldalú szíj végek 3 x5-ös csoportokban a farhám mellékszíjait díszítették (37. kép 2). A római kori keskenyszíjas lószerszámhoz hasonlót ábrázoltak a Stuttgarti Zsoltároskönyv egyik, a 9. század első harmadában készült rniniaturáján is

243 (37. kép 5). Anatolij Ambroz korábban idézett megállapításait a Bécsi úti síregyüttes alapján azzal egészíthetjük ki, hogy a rovátkolt, csöves aljú szíjvégeket már a késő római korban készítették és a Duna-vidéken a hunkort megelőzően lószerszámdíszként használták. Nem tudjuk, hogy a hunkori lovasok a római lószerszámnak ezt a részletét átvették-e, de a keresi 1904-es sírok azonos stílusú zahla-szíjvég készlete amellett szól, hogy ilyen jellegű lószerszám a hunkorban is létezett. Úgy látszik, hogy a korai avar és a bajuvár rojtos lószerszámveretek, valamint a csöves szíjvégek 7. századi keleti csoportjának formai előzményét a 4. századi rovátkolt díszű csoportban lehet keresni. Amennyiben a Bécsi úti sír ezüst szíjvégei valóban a nyeregtakaró szíjait díszítették (37. kép 3-4), előkerülésük azt is jelentheti, hogy a fa nyerget az alatta lévő takaróval együtt eltemették. Lehetséges, hogy a sír bontása közben megfigyelt „fehéres elszíneződés"

244 a nyereg és/vagy a takaró szerves maradványaitól számazott. Mivel azonban a viszonylag keskeny (belső szélessége: 57-60 cm) kőlapos sírban a nyerget csak a test fölé lehetett elhelyezni, valószínűnek tartjuk, hogy a lószerszámnak csak egy része került a sírba. A sírrajzon a kardmarkolat végétől 13 cm-re, a kardtok fölött két helyen, egymástól kb 70 cm-re olyan fémtárgy csoportok jelzése látható, melyek az egymás mellett fekvő ezüst szíjvégeket jelölhetik (12. kép, 10. sz.). Lehetséges az is, hogy a sír keleti oldalánál, a kőlap mellé helyezett kardra csak a (levágott?) szíjakat és/vagy a nyeregtakarót borították rá. A zalaszentgróti harcos kardjának fém koptatójára többrétegű textilnyom rozsdásodott, melyet Müller Róbert a halottat borító lepelként magyarázott, de 241 BISHOP 1988.109-110, Fig. 31. 242 PAULI JENSEN-J0RGENSEN-LUND HANSEN 2003, 323-324, Abb. 18. 243 PAULSEN 1967, 81, Abb. 49. 244 Ld. 41 j.! 257