Budapest Régiségei 38. (2004) – Tanulmányok dr. Gerő Győző tiszteletére

Nagy Margit: Két késő római kori fegyveres sír az aquincumi canabae nyugati szélén 231-315

NAGY MARGIT hosszuk nagyobb, mint a szélességük; csőszerűén kiszélesedő alsó szélükön rovátkolt díszítés van. A szíjvégek oldalról zártak, doboz formájúak, a csőszerű rész felfüggesztésre nem alkalmas. Az egyik példány, melynél az eredetileg egybeöntött oldalt ráforrasztott lemezzel helyettesítették, utólagos pótlás (15. kép 10). A római kori csöves aljú szíjvégek, amint azt Claus von Carnap-Bornheim megállapította, legkorábban 200 körül tűntek fel a thorsbergi, vimose-i és az illerupi mocsárleletekben. A korai darabok csőszerű kidomborodása mindig a szélesebbik oldalon található. Az illerupi leletek alapján rekonstruált kardszíjakat a vállon átvetve viselték; a csöves szíjvégek a kardtok két oldalán helyezhetők el; feltehetően a tok rögzítésénél lehetett szerepük. Carnap-Bornheim a csöves aljú szíjvégek két csoportját különböztette meg: a nyugati típushoz tartoznak azok a szíjvégek és veretek, melyeknél a domború szélt a szélesebbik oldalon alakították ki; a keleti típusúaknál a cső a rövidebb oldalon helyezkedik el. Carnap-Bornheim a nyugati típusú véreteket és a szíjvégek azon csoportját vizsgálta, mely a kardszíj rögzítésénél játszott szerepet.

206 A széles csöves veretek és szíjvégek a 4. századi övgarnitúrák állandó darabjai (Sommer D-forma, 36 lelőhellyel), melyeket főként Észak Galliában és az északi Rajna vidéken használtak.

207 A téglalap alakú, keleti típusú csöves szíjvégek Kelet-Európában már a 3. század közepétől kimutathatók és egészen Nyugat Szibériáig elterjedtek

208 (31. kép 2). Anatolij Ambroz a Kaukázus vidéki példányokkal kapcsolatban részletesen jellemezte a hunkorban gyakori keskeny szíjvégtípust, melyeknek közvetlen előzményeit a 3-4. századi szarmata kurgánok anyagában találta meg. Megállapította, hogy a sztyeppéi hun leletegyüttesek (NovogrigorCARNAP-BORNHEIM 1999, 54-55, Abb. 3,1-3. Az illerupi párhuzam alapján Carnap-Bornheim a tournay-i Childerik sír csöves oldalú, rekeszdíszes veretét a kardszíjhoz tartozónak határozta meg. Az illerupi kardszíj rekonstrukciók: PAULI JENSEN-J0RGENSEN-LUND HANSEN 2003. 319-321, Abb.13. SOMMER 1984. 55-56,141-152, Liste LVII, Taf. 23. Az övgarnitúrák nyugati típusú csöves szíjvégei és veretei, az I. Valentinianus érmével keltezett Mayen 21. sír szerint, a 350^00 közé keltezhető periódusban fordultak elő. Használatuk az oudenburgi 111. és a vieuxville-i sír érmei alapján 420-ig tartott: BÖHME, 1974, 82-83. Érdekes példány a Sommer gyűjtésében még nem szereplő nydami poncolt díszű csöves ezüst szíjvég, melyre rúnákkal „rawsijo" olvasató feliratot karcoltak. Marie Stoklund a feliratot névként értelmezte, úgy vélve, hogy az „o"-ra végződő nevű tulajdonos a kontinensről, nyugati vagy délgermán területről érkezett. A szó első fele a germán eredetű Rausimodus névhez kapcsolódik. A szíjvéget 400 k.-re keltezik: STOKLUND 2003.176-177. CARNAP-BORNHEIM 1999. 56. jevka IX. sír, Nyizsnyaja Dobrinka, Giljacs 4. sír, Beljausz 1967-es sír) szíjvégei a megfigyelt esetekben nem az övhöz, hanem vagy a lószerszámhoz vagy a lábbeli garnitúrákhoz tartoznak. A jellegzetes, kiszélesedő aljú, doboz formájú szíjvégek közül a rovátkolt díszű példányokat lószerszámdíszként határozta meg, megjegyezve, hogy a „rojtos" csoportnak csak a késői, 6-7. századi előfordulásait ismeri (Kugul 4, 5. sír, Lermontovszkaja szkala 2. temető, 10. katakomba leleteinek egy része, Szaharnaja Golovka, Borovoje). A csöves szíjvégek késői használata a hunkori hagyomány továbbélését mutatja, melynek fennmaradása a Duna vidéki vereség után keletre visszahúzódott és a Fekete tengertől északra és keletre letelepült hunokhoz köthető.

209 A késő római-hunkori, keleti típusú, csöves aljú szíjvégek elterjedési területét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy nyugat felé a legszélső példányok Északkelet-Galliából valók. A meghajlított bronzlemezből készült példányok nyitott oldalúak, poncolt és trébelt díszűek (Frénouville, Folklingen, 2. lista 1, 6) (31. kép 2; 35. kép 6-7). A vermandi temető késő 4.- kora 5. századi katonai övgarnitúrái közül háromnak a szíjvége keleti típusú volt, azaz a csöves szél a rövidebb oldalon található. A vermandi niellódíszes csat-szíjvég készletek a csoport legdíszesebb és legjobb minőségű példányai, melyeket antik hagyományú galliai műhelyekben az 5. század első feléig készítettek (29. kép 1. és 2. lista 2^4). A szíjvégek használatának keleti határát a hunkori leletegyüttesek jelentik: az Ural előterének 4-5. századi temetői, valamint a Kaszpi tenger nyugati partjánál az utamysi 2. kurgán leletei.

210 A közbeeső terület súlypontjai: a Rajna középső és felső szakasza, a Duna felső és középső szakasza, a Fekete tenger nyugati partvidéke, a Krím és Keres, a Dnyeper-vidék, a Don-Szál folyók köze, valamint a Kaukázus vidéke (32. kép 2). A díszítés nélküli, téglalap alakú csöves szíjvégek 3-4. századi példányai az Alsó-Volga, az Alsó-Don vidéki és az Észak-Kaukázus vidéki szarmata-alán kurgánokból kerültek elő (2. lista 35-36, 39-43) (35. kép 10-11, 14). A csoport legjobb minőségű példányai Pantikapaion-Bosporus gazdag temetkezéseiből valók. A keresi Meszakszudi-tanyánál előkerült arany szíjvégeket (35. kép 3) olyan fibulával és csattal együtt viselték, melyeket a 3. század AMBROZ 1989. 31-47. Véleményét a krími és a keresi szíjvégek analízise alapján A. Ajbabin megerősítette: AJBABIN 1990. 50-51. Ld. 2. lista 3743. lelőhelyek. A Volga-Káma vidéki temetők időrendjének és tárgytípusainak összefüggéseiről a birszki temető kronológiája kapcsán: AMBROZ 1980. 11-49. 254