Budapest Régiségei 38. (2004) – Tanulmányok dr. Gerő Győző tiszteletére
Tóth Anikó: Árpád-kori gödrök a Szent György tér délnyugati részén 187-199
ÁRPÁD-KORI GÖDRÖK A SZENT GYÖRGY TÉR DÉLNYUGATI RÉSZÉN mosódott be. A befolyt meszet a gödörfalra feltapadva, foltokban egészen mélyen, még a gödör középső részében is észlelni lehetett. Edényeket összeállítani ebből a rétegből sem lehetett. A fehér anyagból készült kerámia mennyisége csökkent: szögfej alakú fazékperemek, bordázott díszű oldaltöredékek, poharak, fedők darabjai, s egy vörös, sávos festéses palack néhány töredéke került elő mindösszesen. Sárga és vörös anyagból készült korsók, kihajtó peremű, vörös anyagú fazekak és fedők darabjai, valamint néhány osztrák fazék-, fedő- és korsótöredék alkotja még az edényanyag korábbi részét. Edényeken kívül vörös anyagú, pohár alakú kályhaszemek, és nagyméretű, szürke anyagú, tál alakú kályhaszemek töredékei is előkerültek. A későbbi időszakot vörös anyagú, belső mázas kis lábas edény, szalagperemes, mázas fazék, mázas korsó, folyatott díszű, bevagdosott peremű tál, megvastagodott peremű tányér, kályhacsempe széltöredéke képviseli. Ebben a rétegben állatcsont kevesebb volt, a kerámia mellett a gödör legfelső részén tégla és vas-salak került még elő. A gödör legtetején török kori leletanyag volt, ám ez mind a betöltés, mind a leletanyag alapján egy később ráásott gödörként teljesen elkülöníthető volt. 189