Budapest Régiségei 38. (2004) – Tanulmányok dr. Gerő Győző tiszteletére

Irásné Melis Katalin: A Budapest Margit-szigeti domonkos apácakolostor pusztulása a 16-17. században 107-120

A BUDAPEST MARGIT-SZIGETI DOMONKOS APÁCAKOLOSTOR PUSZTULÁSA A 16-17. SZÁZADBAN értékét nagy mértékben növeli, hogy az ásatások során a királyi kastély Duna-parti, keleti falában három olyan oszlopnak a helyét is megtaláltuk, mint amilyenek Vico rézmetszetén láthatók. A 13-16. századi kolostortemplom szentélyét közrefogó királyi udvarhely első épületei a 13. század eleje és az apácakolostor alapítása (1255) közötti évtizedekben épültek fel. Keleti oldala a jelenlegi árvízvédelmi gát és a 19. századi Duna szabályozással kapcsolatos, 3-4 m magas feltöltés alá került, ezért egyelőre feltárhatatlan. A rendelkezésre álló terület kutatását pedig nagy mértékben nehezíti, hogy a királyi kastély déli épületszárnyában, benne hagyták a 19. század végén épített, majd 1945-ben szétlőtt és lebontott, neogótikus László kápolna kriptáját (3. kép). 1998-ban a régészeti feltárással a megengedett határig megközelítettük a Duna-parti árvízi gátat, kihordtuk a 3-4 m vastag feltöltést, és előkerültek a Duna-parti, É-D-i tengelyű, királyi kastély épületszárnyai. A régészeti kutatás eredményei alapján megismertük az 1529-ben elhagyott kastély alaprajzát. Nyomon kísérhettük, amint a 13. századi, különálló udvarházat és a többi épületet fokozatosan bővítették, amelyek végül a 16. század elejére egyetlen nagy kiterjedésű épületté egyesültek. A déli, királyi épületszárny 150-210 cm magasan megmaradt falai teljesen közrefogták a kolostortemplom szentélyzáródását, amely a 16. század elején az emeletes kastély földszinti helyiségei közé került (1. kép). Az ásatások során feltártuk a déli épületszárny ÉK-i és ÉNy-i sarkát, a teljes É-i falát és a keleti homlokzat 13 m hosszú szakaszát. A keleti fal az ÉK-i saroktól 26 méterre kiásott kutatóárokban már nem jelent meg, ami azt jelenti, hogy az épület É-D-i irányban 26 méternél rövidebb volt. Kelet-nyugati irányban 17 m széles volt. Az É-i oldalon a déli épület ÉK-i sarkától Ny felé 12 méterre helyezkedett el a kastély másik, a Dunától kissé távolabbi, északi épületszárnya. A 16. század elejére teljesen összeépült a templom szentélyének az É-i oldalával, illetve a déli épületszárnnyal. A két épületszárny egy Dunával párhuzamosan elhelyezkedő, 12 m széles és 33 m hosszú, keskeny téglalap alakú udvar két oldalán állt. Egyelőre csak az udvar déli oldalát tárhattuk fel. A DNY-i sarokban emeletes kaputorony volt. A DK-i sarokból fedett folyosó vezetett le a dunai kikötőhöz. Az udvar K-i oldaláról egyelőre csak egy 3 m hosszú, az É-i oldalról pedig egy 8 m hosszú falszakasz udvar felőli oldalát ismerhettük meg.

12 A szentélyzáródást magában foglaló déli épület Duna-parti homlokzata előtt 120 cm széles folyosó 12 A 19. századi, árvíz szabályozási térképek alapján felmerül, hogy a királyi kastély keleti homlokzata előtt talán csak egy kettős várfal felépítésére volt hely. húzódott, amely a 13. század elejétől folyamatosan megvolt, de az utolsó átalakítás idején, a 15-16. század fordulója körül megszüntették. Az épület belsejében, az ÉK-i saroktól 5 méterre, a keleti falon, azzal egybeépítve, egy 1 m széles és 1 m hosszú, falpillér helyezkedett el, amely 40 cm magasan megmaradt a hozzáépített téglapadló felett (4. kép). A 19. századi neogótikus kápolna alapozása és a középkori fal között megmaradt téglapadló az utolsó, 1529-es járószintet mutatta. A falpillér É-i és Ny-i oldala vakolt és festett volt, a vakolat alsó szélét rásimították a téglapadló szélére. A farpillér déli oldala is sima volt, de már lehullott róla a vakolat, csak a téglapadló szélén maradt meg egy keskeny csíkban. A festés a feltárás idejére világos, kissé sárgás-szürke fehér színűre változott. A téglapadló felett 30 cm magasan 2 cm széles, kékes fekete csík futott végig a falon. A 120 cm széles, keleti homlokzati fal külső oldalán három köríves falkiszedést, utólag beépített, majd kibontott oszlopok nyomait figyeltük meg. A beépített oszlopok átmérője 80-85 cm volt (3-4. kép). Az ÉK-i sarkon álló oszlop helye 20 cm-re, a középső oszlop helye 35-40 cm-re, a déli, 3. oszlop helye pedig 60 cm-re mélyedt a korábbi falba. Az oszlop bevágások alja az alulról számított 2. építési periódusból (13. század közepe) származó, bontott fal tetejéig ért le. Mivel a két nagyobb oszlophelyben kevés építési törmelékkel kevert, fekete humuszt találtunk, először arra gondoltunk, hogy a 19. századi kertépítés nyomai. Később azonban, amikor a templomhajó DNy-i támpilléréhez épített, későközépkori kerítésfalban a faltetőből kiemelkedve, egy ugyan ilyen, utólag beépített oszloptörzset találtunk, biztosak lettünk abban hogy a Duna-parti épület falában talált oszlophelyek is középkori eredetűek. Az utolsó, nagy, a 16. század elején még folyamatban lévő építkezés több részlete az árvizek elleni védekezésre szolgált. A régészeti metszetekben az egész területen előkerültek a 40-60 cm vastag feltöltések, amelyekkel megemelték a járószinteket. A fedett helyiségek egy részében újabb téglapadlókat, más helyeken terrazzo padlókat építettek, a szabad területeken pedig nagy kőlapokkal vették körül az épületeket. Vico rajzán látszik, hogy a Duna-parti oszlopokat faágakkal fonták be, ezzel szintén az árvizek ellen védekeztek, elsősorban a téli áradások zajló jégtábláinak a romboló hatását szerették volna csökkenteni. Enea Vico rézmetszetén az É-D-i tengelyű, Duna-parti épület DNy-i sarka közelében egy emeletes torony látszik, amelynek már elpusztult a tetőszerkezete. Lehetséges, hogy ez a torony azonos azzal, amelynek a maradványai a 19. szá109