Budapest Régiségei 37. (2003)
Hanny Erzsébet - Reményi László: A budai Várhegy bronzkori településtörténete 237-276
HANNY ERZSÉBET - REMÉNYI LÁSZLÓ kenységet, bőséget, vagy valami más jutalmat vártak. 93 Ugyanakkor a jelenségnek átvittebb értelmű jelentése is lehet. Számos archaikus társadalomban megfigyelték, hogy a lakóhely (sátor, vagy ház egyaránt) magát a világot szimbolizálja, 94 azaz a ház építését megelőző áldozat, majd a házépítés akár a világteremtés valamilyen - számunkra ismeretlen - mítoszával is kapcsolatba hozható. Ugyancsak áldozati leltegyüttesként értékelhető a Sándor Palota 17. helyiségében feltárt gödör anyaga. 95 A kerek, padkás gödör, alján egy emberi koponya feküdt, feljebb pedig egy szarvasmarha szarvcsap került elő. A gödör betöltése réteges volt, megfigyelhető, hogy többször is tüzet raktak a gödörben, majd agyaggal tapasztották le azt. Az emberkoponyán és az állatcsontokon kívül kerámiatöredékek, köztük két szándékosan kettétört tál darabja került elő. A kisleletek között kisméretű kocsikereket és öntőmintát is találtak. Az előkerült leletek mellett a gödör padkás formája és réteges betöltése egyértelműen áldozati gödörre utal. 96 Feltehetően az áldozati gödör is a természetfeletti erők kegyeinek elnyerésére szolgált: engesztelésképpen, jóslatkérést megelőzően, az ősök tiszteletének megőrzésére, vagy a termékenység biztosítása érdekében történhetett az emberkoponyának, a megölt állatok csontjainak, illetve az egyéb értékes tárgyak (kerámia, öntőminta, kocsikerékmodell) gödörbe helyezése. A gödörben többször elvégzett szertartás (amelynek jele az égett rétegek és a letapasztott agyag váltakozása) feltehetően - a földművelő népek hitvilágára jellemző - a világ periodikus megújítását célzó szertartásokhoz köthető: bizonyos ciklusok (vegetációs ciklusok, pl. gabonaérés, vagy csillagászati ciklusok, pl. holdhónap) elteltével a telep lakói megismételték a szertartásokat. 97 Hasonló áldozati gödrök a neolitikum időszaka óta ismertek a Közel-Keletről, az Égeikumból, és a Balkánról egyaránt. A Kárpát medencéből hasonló áldozati gödröket a rézkor időszakától kezdve ismerünk. 98 A várhegyi gödörhöz időben közel álló 93 Az áldozatok elméleti hátterében Marcel Mauss szerint az a gondolat áll, hogy az áldozat lényegében egy olyan szimbolikus ajándék, ami - az emberi közösségek között lefolyt cserekapcsolatokban megismert kölcsönös ajándékozásokhoz hasonlóan - az emberek és az istenek közötti szerződések és cserekapcsolatok kialakítására szolgál. Mivel az emberek közötti cserekapcsolatoknál is kötelező az ajándékot viszonozni, ugyanezt várják az istenektől is. MAUSS 2000. 218. 94 EUADE 1998. 43-44. 95 HANNY 1997. 96 HORVÁTH 2001. 97 ELIADE 1998. 41-42. 98 PL: MAKKAY 1963; BÁNFFY 1985, 1986, 1991; ENDRŐDI 1992a, 2002; HORVÁTH 2001. (kora bronzkori), áldozati gödörként interpretálható gödrök Budapest térségéből is ismertek. A Harangedény-Csepel-csoport szigetszentmiklósi telepén egy szögletes alakú, többszörösen letapasztott gödör került elő 99 , Albertfalván egy kerek padkás, letapasztott gödörből emberi mandibula és többféle állat csontja került elő. 100 A kora bronzkor 3. fázisából Soroksár-Botanikuskert™ lelőhelyről, illetve Diósáról 102 ismerünk feltételezhetően áldozati gödörként interpretálható objektumokat. A különböző telepjelenségek (házak, gödrök) és a bemutatott áldozati gödör mellett a várhegyről kora bronzkori temetkezéseket is ismerünk. A „74/12 és 13-tól nyugatra" megjelölést kapott objektum egy tipikusan a nagyrévi kultúra kulcsi fázisának általános temetkezési rítusa szerint 103 eltemetett személy sírja: a nagy füles korsó alakú urnába helyezték a hamvakat, a korsót egy tállal fedték le. A sír különlegessége, hogy az általánostól eltérő módon a temetkezés a telepen történt. A másik sír (372. obj.) a legújabb várhegyi ásatások egyik legkiemelkedőbb jelentőségű leletegyüttese. Budapest környékéről a kora bronzkor 2. időszaka óta ismertek csontvázas rítusú sírok. Annak ellenére, hogy a kora bronzkor 3. fázisában egyre inkább általánossá válik a hamvasztásos temetkezési rítusú nagy sírszámú temetők létesítése, a főváros térségéből több, főleg magányos, vagy kisebb csoportban eltemetett csontvázas sírt ismerünk, 104 ugyanakkor a Tisza-vidékről is ismertek a korszakból az általános hamvasztásos rítustól eltérő csontvázas sírok. 105 A Tisza-vidéki csontvázas sírok leletanyaga a pitvarosi, korai-perjámosi kultúra leleteivel mutat rokonságot, 106 és ugyancsak a Maros-vidék kora bronzkori kultúráival mutatnak kapcsolatot a Budapest-vidéki csontvázas sírok. 107 A kora bronzkor 3 időszakában kimutatható a pitvarosi, korai-perjámosi kultúra és a nagyrévi kultúra Tisza-vidéki és Budapest környéki csoportjainak szoros kapcsolata. Budapest környéke, valamint a Tisza-vidék közötti intenzív kapcsolatok, amelyek mögött - a kisebb csoportokban, vagy magányosan megjelenő csontvázas sírok alapján - kisebb 99 ENDRŐDI 1992b. 87, 6. kép 100 Endrődi Anna - Reményi László ásatása (2002), feldolgozás alatt. ENDRŐDI-REMÉNYI 2003 101 SCHREIBER 1984b. 102 PATAY 1965. 103 KAUCZ-SCHREIBER 1995a. 31-37. 104 Budapest XI. ker. Pannonhalmi út: SCHREIBER 1984c; Szigethalom: SCHREIBER 1986; Dunakeszi-Székesdűlő: HORVÁTH-SZILAS-ENDRÖDI-HORVÁTH M. 2001 105 CSÁNYI 1982-83,1992. 106 CSÁNYI 1992. 84. 107 SCHREIBER 1986. 246