Budapest Régiségei 33. (1999)

A SZENT ZSIGMOND TEMPLOM ÉS A ZSIGMOND KOR BUDAI SZOBRÁSZATA : KONFERENCIA A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUMBAN, 1996 - Sallay Dóra: A budai Szent Zsigmond prépostság Fájdalmas Krisztus-szobrának ikonográfiája 123-139

JEGYZETEK 1. A szoborhoz tartozó bokatöredék nem szerepelt a kiállításon, a mellékelt fotón (l, kép) ezért nem látható. 2. Horváth Zoltán geológus véleménye alapján Jakab Magdolna restaurátor szóbeli közlése. A kőanyag-vizsgálati jelentés a tanulmány írásakor még nem készült el. 3. A szobor a templom mellett került elő egy gödörből, amelyet a XVI. század első felében töltöttek be a templom berendezésének és tetőzetének törmelékével. Lásd Feld István és Búzás Gergely tanulmányait a jelen kötetben. 4. Néhány tetszőleges példa: 1. Fájdalmas Krisztus-szobor, Salzburg, Vanecek Gyűjt. (1.51. jegyzet és 23. kép). Stabat Mater, Kiáll. Kat., Salzburg, 1970. 97. („Krone dunkelgrün, Schurz und Kelch golden"); 2. Fájdalmas Krisztus-szobor, 1400 körül (Veszprém, Egyházmegyei Gyűjt., lásd TÖRÖK. 209-224., 209. „die Standplatte und die Dornenkrone sind oxidgrün"): 3. aranyozott ágyékkendő látható a boroszlói Magdalenenkirchéből származó (később Boroszló, Iparművészeti Múzeum) 1395-1400 körüli Vir dolorunion (OSTEN. 80. kép). 5. L. 53. jegyzet. 6. L. 3. jegyzetel és Búzás Gergely írását a jelen kötetben. 7. KUMOROV1TZ, 109-110. 8. Az 1420-as évek második felétől Zsigmond király építkezéseinek súlypontja Pozsonyba tevődött át, ami a budai építkezések leállásához vezetett. (Lásd Bertrandon de la Brocquiere lovag beszámolóját: Magyarországi Művészet 1., 105.) Zsigmond halála (1437) után a prépostság elvesztette birtokait, és ezzel működése is lehetetlenné vált egészen 1457-ig, amikor a széki apátsággal egyesítették és anyagi ügyeit rendezték (BÚZÁS Gergely: A budai gótikus szoborleletről. Valóság 4., 1993, 89-97., 91.) Legközelebb tehát 1457 után készülhettek volna újabb szobrok a templomba, ám a lágy stílusú Vir dolorum szobor semmiképp sem datálható ilyen későre. 9. A 45. és 46. számú fej (ZOLNAY-MAROSI, 11-12. kép). A Fáj- . dalmas Krisztus-szobor stiláris kérdései elválaszthatatlanok az 1974-es szoborlelet értékelésétől, amellyel több kutató is foglalkozik. Emiatt ezzel a kérdéssel itt nem kívánok részletesebben foglalkozni. 10. PI. Bozen, városi plébániatemplom, „Leitachertörl"; Erfurt, Wigbertikirche és Lorenzkirche (29-30. kép); Ulm, székesegyház, nyugati kapu; München, Frauenkirche, déli oldal keleti kapu. 11. 1407 vagy az ezt követő évtized, kő, 80 cm (OSTEN, 154., 81. kép). 12. Hans von Burghausen epitáfiuma, Landshut, Szent Márton-templom, kőrelief, 1432 után, (OSTEN, 44. kép), Rosenzweig epitáfium, Erfurt. Predigerkirche, 1450. Homokkő, „fast vollplastisch" magasrelief (OSTEN, 105., 123. kép). 13. L. 59. jegyzet. 14. Pl. a magdeburgi Elizabethretabel (Dóm. XIV. század 3. negyede, OSTEN. 33., 29. kép.) A landshuti Szent Márton-templom 1424-es főoltárának szentségfülkéje mellett is valaha egy 60 cm magas, körplasztikában megformált kő Vir dolorum állt (később a helyi Historisches Museumba került, OSTEN, 85., 11. jegyzet). 15. A szentségház tetején szabadon áll a rothenburgi Spitalkirche kb. 80 cm-es szobra (kő. 1400 körül; OSTEN. 79., 153., 66. kép), a pasztofóriumfülkétől jobbra az oberleinachi Vir dolorum (homokkő. 1400 körül: OSTEN, 79., 3. jegyzet). A szentségház felső szintjén található a bachlingi kehelytartó Fájdalmas Krisztus is (1. 54. jegyzet és 26. kép). 16. Pl. Fájdalmas Krisztus-szobor a boroszlói Magdalenenkirchéből származó aranyművesek oltárába utólag beépítve, eredetileg önálló Andachtsbild (1. 4. jegyzet és OSTEN, 83-84., 154., 80. kép). 17. A téma áttekintő irodalmát 1. OSTEN, 144-151.; MERSMANN, 1952; MERSMANN cols., 87-95., további irodalommal. 18. A kehellyel ábrázolt Vir dolorum ikonográfiájáról mindeddig nem készüli feldolgozás, noha ennek igénye már többször felmerült (pl. STUHR, 248., 23. jegyzet). A téma eddigi említései: LÖFFLER, 40.; OSTEN, 81., 13. jegyzet; SCHILLER II., 218-220.; DRACHENBERG. 236-237.; SCHULTES, 1988, 1. 142., 147., 15. jegyzet. A téma részletes feldolgozását 1. Sallay Dóra: Az eucharisztia szimbólumaival ábrázolt Vir dolorum. Szakdolgozat, ELTE Művészettörténeti Tanszék, feldolgozás alatt. 19. LCI Bd. 4„ cols. 93-94. 20. Szent Thierry Vilmos már a XII. században Krisztus természetes testének tartotta nemcsak a kereszten, hanem az oltárnál feláldozott testet is. 1215-ben a IV. Lateráni Zsinat fogadta el hivatalosan a transsubstantiatio dogmáját, amely kijelenti: a miseáldozat azonos a keresztáldozattal, azaz minden alkalommal megismétlődik. A XII—XIII. században egész Európában sok Szent Vér-csodáról és számos Szent Vér-ereklyéről tudunk. Oltáriszentség imádására már a XII. század végéről van adat (Maurice de Sully párizsi püspök), de a liège-i Boldog Julianna látomásai voltak ezen a téren a legnagyobb hatással. 1246-ban Liège-ben, majd 1264-ben az egész római egyházban is bevezették a Corpus Christi ünnepét. Ehhez kapcsolódóan hamarosan a Corpus Christi-körmenetek is megjelentek. Az Arma Christi tiszteletét hivatalosan VI. Ince pápa (1352-1362) vezette be. (EISLER, Colin: The Golden Christ of Cortona and the Man of Sorrows in Italy. Art Bulletin. 1969, 236-237.) A középkori eucharisztia és Szent Vér-kultuszhoz általában I. még: BROWE, Peter: Die Verehrung der Eucharistie im Mittelalter. München, 1933; HEUSER, Johannes: „Heilig Blut" in Kult und Brauchtum des deutschen Kulturraumes. Disszertáció. Bonn, 1948: BRÜCKNER, cols. 309-12.;. TIMMERS, J. J. M: „Eucharistie" LCI Bd. 1. cols, 687-95.; KORB, Karl: Vom heiligen Blut. Würzburg, 1980; RUBIN, Miri: Corpus Christi. The Eucharist in Late Medieval Culture. Cambridge, 1991; RDK II. 947-58. „Heilig Blut", további irodalommal. Magyar vonatkozásban lásd: TÜSKÉS-KNAPP. 21. L. BELTING, VI. fejezet, 199. skk. 22. Az Arma Christi irodalmához lásd: BERLINER, Robert: Arma Christi. MJb Folge 3. Bd. 6. 1955, 35-152.; RED.: „Arma Christi". LCI Bd. 1. cols. 183-87.; SUCKALE, Robert: Arma Christi. StädelJb. NF Bd. 6. 1977, 177-208. 23. Kunigunda apátnő passionáléja, 1314-21. Prága. Národní Knihovna, XIV A 17., fol. lOr. Egy ezzel egykorú emléken, a Freiburg am Breisgau-i Münster üvegablakán {Bäckerfenster, 1320 k.) a hangsúlyos kehely még az Arma Christi egy elemeként, nem pedig az oldalsebből kiömlő vért felfogó edényként jelenik meg, de az egész alakos, élő, jobb karját felemelő Vir dolorum jobb lába mellett látható, ahol később is a leggyakrabban előfordul (HUG, Wolfgang: Das Freiburger Münster. 88., 32. kép). 24. BRÜCKNER, col. 311.; TÜSKÉS-KNAPP, 76. Longinus, aki Krisztus oldaisebét megnyitotta, Mantovába vitte az általa megőrzött szent vért (HORSTER, 162. skk., LCI Bd. 7. cols. 410—4

II.) Arimátiai Józsefről többféleképpen is megemlékezik a hagyomány: egyes beszámolók szerint a halott Krisztus mosásakor, mások szerint a kereszten függő Krisztustól, a levételkor vagy a Golgotáról utólag gyűjtött vért. A Szent Grál mondakör is Arimátiai József legendáján alapul. (LCI Bd. 7. cols. 203-205.) Mária Magdolnáról és Szűz Máriáról is feljegyezték, hogy összegyűjtötték a szent vért. (L. a XI. századi Luccai Szent Anselmus írását Szűz Máriáról. DERBES, A.: Byzantine Art and the Dugento. PhD. University of Virginia, 1980, 217.) Mára VIII. századból ismerünk olyan teológiai írást is, amely a megfeszített Krisztus sebeiből ömlő vért felfogó edénynek nevezi a kelyhet (ELBERN. 138.). Szintén a Karoling-kor óta népszerűek azok az ábrázolások, ahol a megfeszített Krisztus vagy az őt szimbolizáló Agnus Dei kiömlő vérét a mellé/alá helyezett kehely fogja fel, melyet néha Ecclesia, később a román korban pap, Ádám, majd a gótikus művészetben angyalok, szerzetes alakja tart. (A témához 1. ELBERN. 139. skk. képekkel; RDK II. 956. [pap|; F. BÜTTNER: Imitatio Pietatis. Berlin, 1983. 158. kép [pap] és 206. [püspök]; RDK I. 191. [Ádám]; SCHILLER II. 707. kép [Ecclesia vagy Caritas|: BOVERO, A.: L'opéra compléta di Carlo Crivelli. Milano, 1974. LXVIII. tábla [Szent Ferenc].) Kehelybe vért gyűjtő angyal(ok)ra Vir dolorum ábrázolásokon megszámlálhatatlan példa van, emiatt ezekre. /36