Budapest Régiségei 31. (1997)

Zsidi Paula: A városkép változása az aquincumi polgárvárosban a 2-3. század fordulóján 281-287

ZSIDI PAULA A VÁROSKÉP VÁLTOZÁSA AZ AQUINCUMI POLGÁRVÁROSBAN A 2-3. SZÁZAD FORDULÓJÁN Az aquincumi polgárváros topográfiájával foglalkozó tanulmányok, összefoglalók szinte mindegyike egyhangúlag a 2-3. század fordulójára teszi azt az időszakot, amikor a legjelentősebb változások zajlottak le a város külső arculatában.' A változások jellegének, mértékének megítélése azonban eltérő. A háborús pusztításokat követő egyszerű „újjáépítéstől" kezdődően egészen az insularendszer- és utcahálózat kitűzésével járó általános „városrendezésig" terjednek a vélemények. Nagy Lajos a megújult városképet „későbbi városrendezési munkálatok eredményeként" értékeli,

2 míg Nagy Tibor szerint a 2. század végétől meginduló nagyobb köz- és magánépítkezések „összességükben csak lényegesen módosították a korábbi 2. századi városképet".

3 Ha a városkép változása mögött húzódó okokat tekintjük, akkor a markomann háborúk pusztításának eltüntetése, a város colonia rangra emelése (194-ben), az aquincumi császárlátogatások (202, 214, 216-os stb. években) szerepelnek mint a változások leggyakoribb mozgatói.

4 Altalános körülményként említik az összefoglalások a Severus kori gazdasági fellendülést és a viszonylag hosszabb, békésebb periódust a 3. század első felében.

5 Valójában milyen mélységben érintette és milyen hatásra történt ez a változás a polgárváros arculatában? Erre keressük a választ az aquincumi topográfia kutatásának új eredményét is felhasználva. Aquincum (1. kép) mint jellegzetes limesmenti település, s egyben provincia főváros fejlődését, gazdaságát már a római kor első két évszázadában is alapvetően a katonaság jelenlétének köszönhette. A katonasággal összefüggő, illetve a katonaságot kiszolgáló létesítmények, településrészek fejlődése mellett másodlagos szerep jutott a polgárvárosnak.

6 A katonaság dominanciája, társadalmi és főleg gazdasági súlya a Commodus meggyilkolását követő polgárháborús időszaktól kezdődően tovább növekedett. Septimius Severus nem habozott az őt a császári bíborhoz segítő katonaságot gazdasági előnyökhöz juttatni.

7 Ez többek között a zsold (stipendium) jelentős emelését jelentette, lehetővé tette a katonák számára az alkalmankénti nagyobb összegű pénzjutalmakat aranyban (donativa), valamint engedélyezte a tisztek (principales) számára az aranygyűrű viselését, stb. Az intézkedések nyomában a korábbinál lényegesen nagyobb mennyiségű pénz áramlott a jelentős katonasággal rendelkező városokba, így Aquincumba is.

8 A pénz egy része a kereskedőkhöz vándorolt, másik része azonban helyben maradt, ma úgy mondanánk beruházásokba fektették. Ez utóbbit segítették elő a Severusok meglehetősen gyakori látogatásai a provinciában és a helytartói székhelyen. Ennek következtében Aquincum, kiheverve a markomann háborúk pusztítását, gyors ütemű fejlődésnek indult. Az előbbiek alapján szinte magától értetődő, hogy a fejlődés kiindulópontja a legiótábor és az azt körülvevő katonaváros volt.

9 A legiótábor korábbi nyugatabbra helyezése

10 helyet adott a katonaváros keleti, a tábor előterében lévő részének kiépítésére. Az ide került díszes épületek, illetve a Dunaszigeten velük szemben fekvő helytartói palota látványa is arra utal, hogy a súlypont ekkor a Dunaparton északi irányba haladó útvonalra kerülhetett. Ez a korai kőtábor északi kapujából kiinduló és észak felé, a polgárváros déli kapujához tartó útvonal tehermentesítését jelentette. Ezt a feltételezést támasztják alá a katonaváros és a polgárváros közötti új régészeti kutatások eredményei is.

11 (2. kép) Ezek alapján egyértelművé vált, hogy a szóban forgó területen a római kor négy évszázada alatt több jelentős „funkcióváltás" történt, vagyis többször változott a terület hasznosítása, így arculata is. A bennünket most érdeklő időszak előtt a 2. század 30-as, 40-es éveitől kezdődően a vízvezetékpillérek és az észak felé vezető útvonaltól keletre egy temető foglalt helyet.'

2 A feltehetően gazdag családok sírkertjeivel, díszes festett síremlékeivel kelet felől szegélyezett és a vízvezetékpillérek árkádjaival nyugat felé lezárt útvonal Aquincum egyik legszebb útvonala lehetett.

13 Ennek a viszonylag rövid „Via Appia" időszaknak a markomann háborúk vetettek véget, amikor a 2. század végén teljesen megszűnt a temető használata. A területet azonban „rendezték", a síremlékeket és a sírkertek falát elbontották. A díszesebben faragott kőanyag egy része a vízvezetékpillérek másik, nyugati oldalán lévő, kedvezőtlenebb fekvésű, kevésbé előkelő temetőben került felhasználásra.

14 A kőanyag másik részét minden bizonnyal a háborút követő újjáépítéshez használták fel. A kövek előkészítése, osztályozása az új felhasználás számára a helyszínen történt, ahol erre a célra minden valószínűség szerint egy kis alkalmi kőfaragóműhelyt is létesítettek. A terület kitakarítása után azonban egészen a 4. századi szórványos betemetkezésekig nincs nyoma a használatnak. Jelenlegi ismereteink alapján tehát a terület a 2-3. század fordulójától, szemben a korábbi reprezentatív használattal, „üres". A fenti területtől keletre azonban, a Dunaparton jelentős építkezés nyomai maradtak ránk.

15 Itt a helytartói palotát magában foglaló Dunaszigetre vezető híd egyik hídfőállása épült ki ebben az időszakban. A cölöpökön álló trapéz alakú építmény-bár nincs kizárva, hogy korábbi előzményen alapuljelenleg ismert formájában a Severus korra datálható. Ezt bizonyítja többek között a Severus korban Britanniában épült, a Tyne-t Chesternél áthidaló építmény is, mely az aquincumi hídfő analógiájaként értélkelhető.

16 További bizonyítékát találjuk a településszerkezet kelet felé történő hangsúlyeltolódásnak, ha a katonaváros irányából 281