Budapest Régiségei 30. (1993)

NÉPVÁNDORLÁSKOR = VÖLKERWANDERUNGSZEIT - Nagy Margit: Óbuda a népvándorlás korában 353-395

(Répcelak, Zsibót-Domolospuszta) az 5. század második felére keltezhető leletegyüttesekből ismertek, abból az időszakból, amikor a jellegzetes koraközépkori ékszerformák a Kárpát medence germán népeinél kialakultak, melyeknek díszítésénél a helyi ötvösmesterek a későrómai művészetből felelevenített motívumokat új, eredeti mintakincsükkel bővítették. Az amphitheatrum'i fibulapár a hangsúlyozottan növényi ornamentikával díszített ékszerek közé tartozik. A félkorong alakú fejlapot kétsoros, egymásba kapcsolódó indadísz borítja. Az indák megformálásából látható, hogy az öntőforma készítéséhez fából faragták ki a mintát, s a díszítés fontos szempontja'a tér teljes kitöltése volt. A fejlap központi részén még szabályos indák a lemez mindkét szélén aszimmetrikusakká válnak. Ugyanígy a kengyel két oldalán alkalmazott spirálsor szabálytalanságát is a felület kitöltésére való törekvés magyarázza. A rombikus láblemez díszítésénél a szimmetrikus elrendezést a felület geometrikus beosztásával oldották meg. A későrómai kettős spiráldísz (más néven: palmettainda) szabályos ismétlődése miatt fibuláink díszítése nem elsősorban a germán, hanem a kötöttebb kompozíciós elv szerint dolgozó későantik ötvösség díszítésmódjához áll közel. Az amphitheatrumx fibulapár a két korszak közti átmenet érdekes példája. A koraközépkori germán díszítőmotívumokat képviselik a kengyel tövében elhelyezett „függő" madárfejek és a láblemez végének niellóberakásos állatfeje. (4. kép, I a; 5. kép, 1 a) Az amphitheatrumx kincslelet nagy méretű, későantik formájú ezüstgyöngyein a fibulák díszítéséhez hasonló kettős mintakincs figyelhető meg. A középső szalagot a klasszikus meanderdísz borítja, melyet vésés után niellóberakással hangsúlyoztak. A gyöngyök kúp alakú palástját pedig az északi germán ötvösök gyakran alkalmazott poncolt mintája, az apró körökkel koronázott háromszög alakú poncolás díszíti. (5. kép, 25; VI. tábla, 2-4) A látszólag jelentéktelen poncolt minta későbbi, nagyobb méretű változata a koraközépkori építészet egyik kedvelt díszítőmotívumává, az ú. n. „fogófrízzé" vált. A 6. század első harmadában Óbuda a nyugati germán eredetű langobardok birtokába került. A 4. század második felétől az Elba partvidékéről dél felé húzódó langobardok az 5. század végén elfoglalják Pannónia északnyugati szomszédainak, a rúgiaknak és a heruloknak a területeit, majd a szvébeket kényszerítik uralmuk alá. Utóbbi hódításukkal benyomulnak a Dunántúl északi részeire is. A 6. század közepére a bizánci császár szövetségeseként meghódítják a Dunántúl déli felét, azoknak a területeknek a kivételével, ahol a provinciális lakosság nagyobb számban megmaradt. A korai langobard szállásterületként számba jövő Aquincumból ezideig csupán egyetlen családi temetőt ismerünk. A Szépvölgyi úti római villa közelében hat sírból álló langobard temetőt tártak fel. A hosszú kétélű karddal és keskeny pengéjű lándzsával (VII. tábla, 2) eltemetett langobard harcos és családja az első foglalók közé tartozhatott. A kis temető érdekes lelete az egyik női sírból előkerült kézzel formált, barnára égett, fényes felületű tál, melynek oldalát ferde benyomkodásokkal díszítették. (VII. tábla, 4) Az edény formája és díszítése a langobard kerámiamúvesség korábbi hagyományait őrzi. A sírban még egy csontlapokból összeállított, egyoldalas fésűt is találtak. (VII. tábla, I) A köznapi életben használt, ún. házikerámia leggyakoribb formáját mutatja egy szórványként a temető területéről begyűjtött, kavicsos anyagú agyagbögre. (VII. tábla, 3) A langobardok, újabb területfoglalásaik miatt, csakhamar ellentétbe kerültek a Kárpát medence keleti felét birtokló másik germán néppel, a gepidákkal. A hosszú évtizedekig folytatódó gepida-langobard háborúskodás, melynek oka a délpannoniai római városok birtoklása volt, eldöntetlenül maradt volna, ha a langobardok nem találnak a bizonytalan bizánci segítség helyett másik, félelmetes szövetségest: az avarokat. Az avarok beavatkozása egyrészt a gepida királyság megsemmisítését jelentette, másrészt azonban hozzájárult ahhoz, hogy a langobardok Pannónia elhagyása mellett döntöttek. 568 tavaszán a langobard királyság egész népe, csatlakozott gepidákkal, pannonokkal, szvébekkel és szarmatákkal Itáliába költözött. A langobardok kivonulását követőleg az avarok, a gepida királyság alföldi területei után, a Dunántúlt is megszállták. Baján avar kagán uralma alatt az avar birodalom egyesítette a Kárpát medence addig politikailag és népileg szétszabdalt területét. A belső- és középázsiai népelemeket egyesítő, nagyállattartó-nomadizáló avarok életmódjának a pesti síkság és Csepel sziget gazdag legelői bizonyára sokkal kedvezőbbnek bizonyultak, mint a köves-romos óbudai Duna-part. A közel két és fél évszázadig tartó avar uralom régészeti nyomai területünkön viszonylag szerények, azonban az avar megszállás tervszerűségét mutatja, hogy az Óbudára vezető legfontosabb közlekedési utakat, a Solymárvölgyet, a Szentendrei út vonalát és a békásmegyeri-pünkösdfürdői Duna-partot birtokukban tartották. A 6. század végén, a 7. század első felében létesült téli szállások helyét fegyveres harcossírok és az alacsonyabb rangú kíséret temetkezései mutatják a Szentendrei út északi szakaszánál, a Vörösvári út - Bécsi út között és a Szőlő utcában. A 7. század második felétől a 8. század elejéig néhány szórványlelet és egy nagyobb temető szélső sírjai (Solymárvölgyi út) jelzik a lakott területeket. Jelentősebb számú, letelepült lakosság az avar uralom utolsó évszázadában, a 8. században mutatható ki. (2. térkép és Lelőhelyjegyzék H/2) Ez a fazekasmesterséggel foglalkozó népesség egészen a magyar honfoglalásig helyben maradt a békásmegyeri-pünkösdfürdői Duna-parton; temetőiket azonban nem ismerjük. Egy, a 6. század végére keltezhető sírlelet nyomán arra következtethetünk, hogy az avar uralom kezdeti időszakában a Szőlő utcai temető germán lakosságának élete egy ideig folytatódott. A temető 4. sírcso357