Budapest Régiségei 28. (1991)

TANULMÁNYOK - Póczy Klára: Egy aquincumi pénzverde nyomában 45-56

POCZY KLARA EGY AQUINCUMI PÉNZVERDE NYOMÁBAN „Roman die from the civilian city of Aquincum" címen jelent meg 1982-ben B. Sey Katalin egyik tanulmánya, ami nemcsak Budapest római kori története, hanem a Pannónia-kutatás szempontjából is különös figyelmet érdemelhet. A címben szereplő verőtő ugyanis egy 1941-ben feltárt aquincumi épület romjai közül kiemelt leletegyüteshez tartozik. (1. kép) Rossz fenntartású 3. századi bronz éremként szerepelt a múzeumi nyilvántartásban, s néhány éve olytatott raktárrevízió során ismerték fel a darab eredeti rendeltetését. B. Sey Katalint felkérték a lelet értékelésére, aki megállapította, hogy 209-ből való érem hátlapjának a verőtövéről volt szó, erősen elkoptatott példány, még az sincs kizárva, hogy Caracalla egyik hybrid dénárjához használták fel. A darab elemzése során B. Sey utalt Alföldi A. egy korábbi tanulmányára, amely a Hédervári kastélyban levő, Carnuntum körzetéből felvásárolt Wiczay gyűjtemény éremanyagának a vizsgálatát adja. Alföldi A. felfigyelt néhány Septimius Severus dénárra, melyeknek P. P. II. feliratát Pannónia provincia második verdéjének a rövidítéseként oldotta fel. Arra gondolt, hogy Septimius Severusnak, — akit a pannóniai légiók Carnuntumban kiáltottak ki imperátorrá — a helyben vert pénzre, mindjárt 192-ben, hatalmi pozíciójának a megerősítésére volt szüksége. Ilyen jellegű lokális verdék ugyanis rövid ideig, hasonló céllal, a birodalom több pontján működtek a 3. században. A sisciai és a sirmiumi állami pénzverdék jól körülhatárolható együttesétől eltekintve csupán néhány verőtő ismeretes Pannónia területéről. Délpannoniában a Kulpa folyóból emeltek ki verőtő másolatokat, segítségükkel pénzt hamisítottak a 3. század vége felé. S ami kutatásaink számára figyelmet érdemel, Aquincum térségében is találtak már verőtövet, ezt a Dunából kotorták ki, R. Alföldi M. a 3. sz. végére, esetleg a 4. sz. elejére keltezte. Az aquincumi polgárvárosban előkerült verőtőről B. Sey azt állapította meg, hogy eredeti példány, feltehetőleg hivatalos pénzveréshez használták az analógiák alapján. Megemlíti, hogy szerinte a verőtő lelőhelyétől többnyire nincs távol a verde. Minthogy a szóban forgó darab az aquincumi polgárváros egyik magántulajdonban levő mithreumából való, jogosan úgy vélte, ez esetben nincs helye az ilyen kombinációnak. Tanulmányunk ehhez a megjegyzéshez járul hozzá néhány adattal, ezt az utóbbi kérdést világítja meg több oldalról, többféle emlékanyag segítségével, nem a szorosan vett numizmatika, hanem a provinciális régészet módszereivel. Mindenekelőtt sorra veszi és megvizsgálja a verőtővel együtt talált leleteket, feltételezve, hogy utalniuk kell egy esetleges helyi pénzverés nyomára. A) A mithraeumból származó bronzés ólomtárgyak

9 Előre bocsátjuk, hogy feltűnő a nagy számuk, az aquincumi lelőhelyekről szokatlan a fémtárgyaknak ilyen mennyisége. Rendeltetésük szerint három csoportra válnak szét. Az elsőbe csupán törött tárgy tartozik, nagyobb részük jellegtelen alkatrész, funkciójukat is nehéz volna megállapítani. Vannak köztük kisebb-nagyobb karikák, pántok, drótok, akasztók, lemezdarabok, szegek, seprőnyél töredéke stb. Ezektől a szinte datálhatatlan daraboktól elkülöníthető néhány korhatározó viseleti tárgy: pl. egy patkó alakú bronzcsat — kengyele hiányzik — és egy pelta alakú csat, metszete háromnegyed kör formájú. Mindkét típus 3. századi sírokból ismert Pannoniából. A legdíszesebb darabok e csoporton belül a veretek. Az egyik mintája négy, küllősen kapcsolódó, áttört peltamotívumból áll, analógiája többek közt Camponából és Intercisából ismert a 2-3. század fordulójáról. (2. kép 1) Egyszerűbb, ugyanakkor szokatlanabb díszítményű a másik korong alakú veret, amely azonos méretű félgömb alakú öntött ólom elemekből áll össze. Nagyobb méretű díszítményhez tartozott egy áttört mintájú öntött bronz rács darabja: ívelt leveles ágból szembe néző puttó nő ki, lábai indaként kapaszkodnak az ághoz. (2. kép 2) A puttó a jobb karját feltartja, tenyerénél törött, az analógiák szerint gyümölcsös tálat tarthatott a kezében. A játékos alaknak talán a fejformája a legjellegzetesebb: a dús, borzas haj és a pufók arc főként a 3. század elején általános a Severuskori ábrázolásoknál. A szentélyből származó bronz leletek egy következő csoportjába ládikák veretei, zárak és kulcsok sorolhatók, valamint bútorveretek. A ládikavereteket vékony lemezből vágták ki, díszítésük dupla koncentrikus körökből áll, ezek mérete a különböző darabokon más és más. (2. kép 3) Az egyik veret körkörös mintája mellett kalapált gyöngysor látható. A zár részére hol téglalap alakú, hol T alakú nyílást vágtak ki. Mind a különböző méretű lemezeken, mind a sarokdarabokon megőrződtek a szegek, vagy legalább nyomuk. Az egyik téglalap alakú vereten még eredeti helyén van a stilizált delfinekkel díszített fogantyú, amelynek analógiáit a 2-3. század fordulójára keltezték. A leletegyütteshez tartozó fogantyúk között ennél egyszerűbb változat a mindkét végén visszahajló típus. A legdíszesebb töredék hal alakú, pikkelyei között berakott kék pasztagyöngyök maradtak meg. Ennek a lelet45