Budapest Régiségei 28. (1991)

TANULMÁNYOK - Póczy Klára: Egy aquincumi pénzverde nyomában 45-56

csoportnak az érdekessége, hogy a veretek öt vagy hat különböző ládikáról valók, s a kulcstöredékek is különfélék. Van köztük karikában végződő öntött tollú típus, de többféle változatban szerepel a lemezből kivágott ívelt, vagy szögletes végződésű és tollú. A bútorveretek között is sokféle típus fordul elő, az egyszerűbb, lemezből vágott levél alakútól a palmettamintás, vagy harang formájú súlyosabb öntött változatig. A leletegyüttes harmadik csoportjába munkaeszközöket és nyersanyagokat választottunk ki. Első helyre kívánkozik három kis függesztett mérleg: közülük az egyik egykarú, a súlyt rovátkolt beosztású számskálán jelölték, A kétkarú mérlegek egyikének akasztóját sűrű pontkörös poncolás borítja. (2. kép 4.) Érdekes darab még egz bronz körző, amelynek rögzítőszegét rozettaszerűen képezték ki. A szárakon X alakú be1Q karcolások láthatók. (2. kép 5) Mellette egy bronz csipeszt is hasonló jellel láttak el, talán tulajdonosa jelölte meg e darabokat. Bronz tű és kis kalapács mellett néhány vas eszköz is figyelmet érdemel: vas fejsze átfúrt nyéllyukkal, levél alakú vaskés, vaskapocs, továbbá egy ólom hüvely, valamint egy mészkő mozsár. Különböző méretű bronzlemezek, bronz olvadék, ólomrögök és egy nagyobb ólomgúla talán nyersanyagként sorolható ide. Áttekinthettük a verőtővel együtt előkerült leleteket abban bízva, hogy akad köztük egy-két darab, ami a helyszínen folytatott pénzverésre utalna. Azt tapasztaltuk, hogy a bronz tárgyak többsége hibás, törött, kis méretű példány, csupán arra alkalmasak, hogy beolvasztva nyersanyagként használják fel őket. Az ép példányok ezzel szemben mind munkaeszközök: csipesz, körző, árak, tűk, kalapács, vas szekerce tartoztak ebbe a csoportba. A kétfajta bronztárgy együttesen arra mutat, hogy az épületben fémöntéssel foglalkoztak. Kézenfekvő a következtetés, hogy a felsorolt leletegyüttes a szentély kis bronzöntő műhelyéhez tartozott. Votív tárgyak készülhettek itt, bár hiányzik az erre utaló forma vagy mintadarab. Egy bronzöntő műhely a szentély sekrestyéjében — önmagában — inkább gyengíti, semmint támogatja a pénzverde feltételezését. Hiszen a verőtő is felfogható véletlenül odakerült tárgyként, besorolható az újraolvalsztáshoz begyűjtött bronztöredékek csoportjába. Ugyanakkor az sem tagadható, hogy a kis bronzműhely (jelenlegi ismereteink szerint) egyetlen darabja a verőtő, amelynek a segítségével itt tárgyakat lehetett sokszorosítani. A fentiekben felsorolt leletek nyomán egyébként a pénzverés egész folyamata összeáll, rekonstruálható. Ebben az esetben ugyanis: 1. az apró tárgyakból olvasztották az együttesben szereplő lemezeket, adagolva hozzá ólmot és rezet. 2. A lemezekből vágták ki — esetleg körzővel előrajzolva — a lapokat. 3. Tönkre helyezve fejszével ütve verték ki magát az érmet, amit 4. csipesszel emeltek ki a lemezből. 5. A pénzek súlyát mérleggel ellenőrizték. 6. A kivert dénárokat pénzes ládákban tárolták. E vázolt folyamat azonban teória marad mindaddig, amíg a kérdésben egy hitelesítő ásatás bármit eldönthetne. Addig is foglaljuk össze, amit a szóban forgó épületről megtudtunk abból a szempontból, hogy alkalmas volt-e a helyszín pénzverés céljára. B) A verőtő lelőhelye Az épület az aquincumi polgárváros déli kapujától K-re — mintegy 790-80 m-re — emelkedett. A 30 x 30m alapterületű, kőfallal kerített tömb két épületet foglalt magába: a kocsiutat szegélyező négy helyiséges lakóházat és az udvar DK-i sarkában álló Mithras szentélyt, amely csak az udvarból volt megközelíthető. Az épületről feltárója feljegyezte, hogy két periódusú, az elsőhöz kevés lelet tartozott, valószínűleg kiürítették elbontása előtt. A második, a bővített alaprajzot mutató periódus gazdag volt tárgyi emlékekben. Magában a szentélyben a kultusz-invertár jellegzetes darabjait, mint pl. a bikaölő Mithras ábrázolásával díszített nagy oltárképet, feliratos oltárokat, kőgolyókat, oroszlánfejes terra sigillata patera töredékét, áldozati edényeket és mécseseket az ásató még az eredeti helyükön találta. Az általunk fentebb felsorolt apró bronztárgyak töredékei és egyéb leletek többsége az apparitorium és helyiségéből valók. Ha most a verőtő lelőhelyét egy esetlegesen itt működő pénzverde helyszíneként tekintjük, alkalmasabb hely erre a célra alig lehetett a sűrűn lakott polgárvárosban. Az épületkomplexumot kőfal határolta, s az elszigeteltséget a város délkeleti kerületében még fokozták az alábbi tényezők: dél felől a via sagularis, ill. annak túloldalán a városfal; keletről egy kövezett kocsiút, északon két párhuzamos hosszú raktár, nyugaton egy szabad térségen túl az önkéntes tűzoltó egyesület (collegium centonariorum) székháza határolta (1. kép). Köztudomású, hogy a pénzverde Rómában eredetileg a Capitoliumon álló Iuno Moneta templomban működött. Vespasianus idejében a Coeliuson álló Apolló templomba telepítették át az intézményt. A szent hely védelmet biztosított az épületben felhalmozott felbecsülhetetlen értékeknek. Az állami pénzverdéket birodalomszerte hasonló módon védték, így önmagában még nem meglepő, ha egy verőtő szentélytől származik. Kérdés azonban, hogy a Mithras kultusz kápolnája alkalmas lehetett-e egy állami ellenőrzés alatt működői officina befogadására? Ebben az öszszefüggésben szükségszerűen felmerül a keleti kultuszok megítélése az államvezetőség szempontjából, amire többszöri utalás történt már Aquincum vallási életének kutatása kapcsán. Ennek konklúziójaként megállapították, hogy „Commodustól, majd főleg Septimius Severustól az uralkodók is hívei voltak Mithrasnak... Aquincumban ez a kultusz a Severusok korában olyan jelentőségre emelkedett, hogy áthatotta a legfelsőbb provinciális arisztokrácia vallásos életét is." Ebbe a háttérbe jól illeszkedik az aquincumi legióstábor tribunus laticlaviusának épületéhez tartozó Mithras szentély a 3. század legelejéről. A szentélyt alapító szenátori rangú fiatal táborparancsnok neve a szentély alapítókő feliratán őrződött meg. Utódai közül még több törzstiszt neve szerepel a szentély oltárkövein. 46