Budapest Régiségei 28. (1991)

SZEMLE - Minárovics János: Miért volt az aquincumi tűzoltóság orgonája víziorgona? 261-282

nyeképpen éjfél felé napvilágra, illetve holdvilágra hoztuk az antik világ eddig egyetlen ismert orgonájának maradványait." Ezek után joggal gondolhatjuk azt, hogy kisebb alkatrészek a földben maradtak, de kételkednünk kell abban, hogy olyan nagyobb darab, mint a légfújtató, elkerülte volna az ásatásvezető figyelmét. Azt pedig, hogy a pincét teljes egészében feltárták-e, ma már senki sem tudja. Feltételezzük, hogy a teljes feltárás megtörtént és a légfújtatót mégsem találták meg. Ezesetben is vannak további magyarázatok arra, hogy miért nem került az orgonával együtt a pincébe. Vegyünk sorra néhány ilyen magyarázatot. A későbbi restaurálás során, mint ahogy arra már Szilágyi János is rámutatott, a regisztercsúszkákon ókori javítások, forrasztások nyomait találták^ , észrevették, hogy néhány rugót is kicseréltek a használat során. Mivel az orgonát a tűzoltótársulatnak 228-ban ajándékozták és ha feltételezzük, hogy a székházukat a 260-as évek során történt germán betörések alkalmával pusztították el, akkor az időközben eltelt kb. 35 év alatt nyilvánvalónak tűnik, hogy a gyakori használat miatt kellett annak megkopott, eltört illetve meghibásodott alkatrészeit többször is javítani. Eszerint Aquincumban akadtak olyan mesterek, akik járatosak voltak az ilyen szerkezetek javításában és lehet, hogy éppen a tűzoltótársulaton belül volt ilyen szakember. Ezt azért is joggal feltételezhetjük, mert, mint tudjuk, annak tagjai különböző iparosok voltak. Mindebből akár arra a feltevésre is juthatunk, hogy a fújtató javítás céljából le volt az orgonáról szerelve, amikor a tűzvész bekövetkezett és a hangszer a pincébe zuhant. Az is lehetséges, hogy a használatra alkalmatlanná vált hangszer már egy ideje félre volt állítva a torony alsó helyiségébe. Amikor ugyanis zenéltek rajta, minden bizonnyal a tűzoltószékház összejövetelek tartására alkalmas nagy termében tarthatták. Arra is gondolhatunk, az idők folyamán megkopott, kiérdemesült hangszert a toronyőrök áloműzőként még tovább használhatták. Utalnunk kell itt arra is, hogy az aquincumi orgonát alaposan tanulmányozó W. Walcker-Mayer könyvében kifejti azt a véleményét, hogy mivel az orgona felső része nehezebb volt az alsó részénél, ezért, amikor leesett a pincébe, a felső rész elválhatott az alsótól. A szélláda tehát a felső teremben maradhatott és a tűz 21 utáni takarítási munkák során elvihettek. Ennek a teóriának ellentmond az a két tárgy, amelyek feltételezésünk szerint az orgona levegőszabályozójának a részei és az antik leírások alapján az orgona alsó részében foglaltak helyet, ezek: a bronzból készült víztartóedény száj része és a félgömb alakú légsűrítő üst valószínű maradványa. Figyelemre méltó ugyanakkor WalckerMayernak az a megállapítása, mely szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a tűz idején az orgona nem volt összekötve a szélládával, a fújtatóval együtt külön állhatott. Ha feltesszük a kérdést: milyen lehetett a fújtató, a válaszunk: olyan, mint amilyenről Heron ír; amilyennek a bronz hengere simára van csiszolva és a dugattyúja gondosan van illesztve. Itt említjük meg, hogy Philon azt írta: „széltében elterjedt a hengerek és dugattyúk esztergapadon történő becsiszolása". Ezt az elj árast a legenda szerint a számoszi Theodorosz görög építész az i. e. 7. században találta fel. Az aquincumi orgona készítésekor már kiváló mesterei lehettek az esztergályozás művészetének. Philon munkáiban ránk maradt egy leírás a víziorgonáról, melyben a légsűrítő üst (pnigeus) működését is ismerteti. E leírás szerint a légsűrítő üst segítségével a dugattyús fúvóval egyenlőtlenül nyomott levegő egyenletes adagolását biztosították. Elvi rekonstrukciós rajzot (6. kép 1) közölt Philon leírása alapján a víziorgonáról Feldhaus. Említettük, hogy Vitruviusnál a dugattyúkat gyapjas bőrrel vonták be, Her ónnál becsiszolt fém dugattyú szerepel. A jól becsiszolt dugattyú a hengerrel azonos anyagból gyártva azzal együtt terjed ki, illetve húzódik össze a hőmérséklet változása hatására, míg az összes többi a kiszáradás következtében változtatja a méretét. A bőr, amikor vizet szívott magába, erősen megdagad, beszorul. A technika története egyértelműen a csiszolt fémdugattyút tartja a fejlettebbnek. Ezeket a súrlódás csökkentésére olajozták. A római időkből ismert és eddig feltárt kilenc szivattyú-leletből kettő volt ilyen megoldású. Az egyik a Castrum Novum-ban Civitá Vecchia közelében talált bronzból öntött szerkezet, melynek darabjait a londoni British Museum őrzi. Feltárási körülményei arra utalnak, hogy vele egy fürdő vízellátását biztosították. A másikat a nagy-britanniai Silchesterben (Hampshire közigazgatási terület) a rómaikori város: Calleva Atrebatum-ban 1889-1909 közötti ásatások során tárták 28 f fel. Mivel ez utóbbi van jobb állapotban és főbb méreteit is ismerjük, ezért ennek mintájára képzeltük el az aquincumi orgona hiányzó fújtatójának hengereit és dugattyúit. A silchesteri szivattyú hengerátmérője mindössze 38, lökethossza pedig 130 mm, ezért egy löketre csak 1,47 deciliter vizet nyomott. Nagy Lajos könyvében az addig ismert orgonaábrázolásokat összegyűjtötte. Ezek zöme két hengeres fújtatót mutat és arról tanúskodnak, hogy az említett szivattyúnál jóval nagyobb méretűek lehettek, pl.: 6. kép 2-3. Kísérletek az orgona fújtatójának rekonstrukciójához Először olyan hengereket készítettünk, amelyek egy löketre kb. 7 deciliter levegőt szívtak, illetve nyomtak ki darabonként. A levegőt a hengerekből olyan vastag rézcsövön vezettük be a 7 deciliteres félgömbalakú légsűrítő üstbe, melynek a külső átmérője 34 mm, vagyis megfelel az ellipszis alakú alátét kisebbik átmérőjének. A légsűrítő üstöt behelyeztük előbb egy kb. 20 litres üvegedénybe, melynek a felső száj mérete megegyezett a bronzedényszáj 24 cm-es átmérőjével. A félgömb alá 2 db 3 ujjnyi vastag fatuskót tettünk. A légszivattyúhengerek által szállított levegőt tehát bevezettük egy közös csövön át a légsűrítő üstbe, onnan pedig egy másik csövön át az Angster-féle orgona-rekonstrukció szélládájába (7. kép 1). Természetesen szívó- és nyomószelepeket építettünk be a megfelelő helyekre. Az üvegbe vizet töltöttünk. A két légszivattyút egymástól 264