Budapest Régiségei 28. (1991)

SZEMLE - Minárovics János: Miért volt az aquincumi tűzoltóság orgonája víziorgona? 261-282

függetlenül külön-külön lehetett működtetni. A fújtatás megkezdésekor előbb a levegőszállító cső és a légsűrítő üst telt meg levegővel, majd feltöltődött a szélláda is, miközben az üvegben jól láthatóan emelkedett a vízszint, s ha továbbra sem működtettük a sípokat, a többlet-levegő buborékok formájában eltávozott. A gyakorlat szerint 50-150 mm vízszintkülönbséggel sűrített levegő szólaltatja meg jól a sípokat. Ezt a sűrítési értéket a víztartó edénybe töltött víz szintjének emelésével illetve csökkentésével könnyen be lehet állítani. Már az első kísérleteink során beigazolódott, hogy a légsűrítő üst fő funkciója az egyenletes légnyomás biztosítása. A fújtatót gyorsabban vagy lassabban működtethettük ugyan, ám, mivel a rendszer nyitott (gyorsabb működtetés esetén a többlet levegő buborékok formájában eltávozott, ellenkező esetben, ha a légnyomás csökkent, a víz visszaáramlott a légsűrítő üst alá), biztosítva van a viszonylag egyenletes légnyomás. Megállapítottuk ugyanakkor azt is, hogy a kifogástalan működtetéshez nincs elegendő levegőtartalékunk; a fújtatás abbahagyása esetén az orgonán nem lehet tovább játszani. Úgy találtuk, hogy az Angster-féle orgona-rekonstrukció 2,8 literes szélládája kicsi az általunk készített légszivattyúhoz. Ezért egy kb. 10 literes szélládát iktattunk be a Heron által meghatározott helyre, azaz a légsűrítő üst nyakára és annak felső részéből vezettük a levegőt az orgona eredeti szélládájába. Az így kb. 13 literre növelt szélládákat a légszivattyúk 8-8, összesen 16 lökettel töltötték fel levegővel. A víztartó üvegedénybe 15 liter vizet töltve elértük, hogy a légszivattyúk percenkénti 30 nyomásával az orgona megfelelő hangerővel működött. Kísérleteink során gondoltunk arra is, hogy a légsűrítő üst eredetileg nagyobb lehetett, vagyis arra, hogy esetleg, egy tölcsérszerű hengeres részben folytatódhatott. A Heron-féle víziorgonánál, ahol csak 8 síp van ábrázolva, elegendő lehetett egy légsűrítő henger és a félgömb alakú pnigeus, kevés viszont a mi orgonánk esetében, ahol 52 síppal kell számolni. Trajtler Gábor is rámutatott arra, hogy a légsűrítő üstnek nem csak az a szerepe, hogy a feleslegesen termelt levegőt kibocsássa, hanem az is, hogy egyenletesebb légnyomást biztosítson, amihez viszont nagyobb befogadóképességű légsűrítő üstre van szükség. Feltételezte azt is, hogy mint ahogy a víztartó edénynek csak a felső része maradt ránk, ugyanúgy a légsűrítő üstnek is csak a teteje maradt meg. Sajnos, a légsűrítő üstmaradvány fényképéről nem lehet megállapítani azt, hogy vannake a peremén forrasztási nyomok. A sima, egyenes vonalú peremhez — elképzelésünk szerint — forrasztással erősíthettek volna egy hengeres tölcsérszerű részt. Azért feltételezhető a hengeres forma, mert a légsűrítő üstöt a 24 cm átmérőjű edényszáján át kellett a víztartó edénybe behelyezni. A nagyobb légsűrítő üst valószínűségét támasztja alá az utrechti zsoltároskönyv orgonát ábrázoló rajza is. A 9. században készült rajz minden bizonnyal egy olyan, két részből összetett víziorgonát ábrázol, amelynél négy légsűrítő henger van s azok mindegyikét egy-egy ember működteti (7. kép 2). Két-két henger dolgozik egy-egy víztartóedénybe helyezett légsűrítő üstbe, amiknek a felső része a víztartó edényekből kilátszik. Lehetséges, hogy hasonló megoldású volt az aquincumi orgona fújtatója. Mindezeket a tapasztalatokat leszűrve, következő lépésként egy kb. 30 Uteres réz víztartóedényt és egy kb. 10 liter űrtartalmú légsűrítő üstöt készítettünk (8. kép 1). A fújtatót egy 105 mm hengerátmérőjű tűzoltófecskendő hengereiből alakítottuk ki. Ezek egy löketre 1,8-1,8 liter levegőt nyomnak. A hajtókart ugyanolyan elrendezésűre készítettük, mint amilyen a tűzoltófecskendőké, miért is, amikor az egyik henger szív, a másik nyom, és fordítva. Ezt a fújtatót is összekapcsoltuk az Aquincumi Múzeum orgonájával (8. kép 2). Az orgona sípjai akár mind a négy regiszter egyidejű nyitvatartása mellett is kellő hangerővel szólnak a légszivattyúk nyugodt, egyenletes működése mellett. A fújtatás leállítása után még kb. tíz másodpercig egy síp teljes hangerővel szól. Az általunk kialakított fújtatóval tehát az aquincumi orgonasípok víziorgonaként működtethetők. összefoglalás Az előkerült leletek közül — véleményünk szerint — a következők egyértelműen bizonyítják azt, hogy az aquincumi orgona eredetileg hydraulis, azaz víziorgona volt: 1. a bronz edényszáj; 2. a légsűrítő üst-maradvány. Maga ez a két darab, tekintet nélkül arra, hogy milyen légfújtató csatlakozott a légsűrítő üsthöz, kétségtelenné teszi a szóbanforgó hangszer víziorgona voltát. Ezeket ugyanis nem áshatta volna ki Nagy Lajos, ha a hangszer eredetileg nem víziorgona lett volna. A további érveket már korábban összefoglalták: W. Walcker-Mayer utal pl. W. W. Hyde és Th. Schneider véleményére, akik szerint az aquincumi lelet egy Vitruvius leírása szerinti víziorgona volt. Walcker-Mayer ezt az alábbiakkal véli alátámasztani: 1. Az ajándékozási tábla kifejezetten „Hydra" (víziorgona) névvel illeti az orgonát. 2. A római idők összes orgonaleírásai és képszerű ábrázolásai víziorgonára vonatkoznak. 3. Az egyetlen olyan megoldás, aminél a szélládát olyan kicsinek készíthették, hogy az a hangszer alatti oszloptalapzatba vagy állványba beférhető legyen, az két pumpa és egy vízzel működő nyomásszabályozó alkalmazása lenne. 4. A fából készült szélláda kívül-belül fémmel volt borítva, ezeket összeforrasztották. Ezt a borítást minden bizonnyal azért tervezték ilyenre, hogy védelmet adjon a tartályból jövő vízpára ellen. 5. A víziorgona könnyen hordozható. Vízrendszerét szállításkor ki lehet üríteni és aztán fel lehet tölteni.

30 A későbbi fejlődés a víziorgonát háttérbe szorította, és a pneumatikus fújtatású és szabályozású orgonák terjedtek el. 265