Budapest Régiségei 28. (1991)

SZEMLE - Minárovics János: Miért volt az aquincumi tűzoltóság orgonája víziorgona? 261-282

Ez utóbbi egy függőleges, erős villatartón i|;x mozog, mint egy emelő." A rajzon nem ábrázolták azt a szelepet, amelynek elvileg a sűrítő hengerből a légüstbe vezető csővezetéknek a légüstben levő csatlakozásánál kellene lennie, ugyanis nélküle a szerkezet nem működőképes. Vitruviusnak a víziorgona fújtatójáról szóló ismertetéséről Nagy Lajos a következőket írja: „...Fából összeállított alapra egy bronzból készült (oltáralakú) ládát (ara vagy arca) helyezünk. Az alapra (a ládától) jobbra és balra állványokat készítünk, melyek a létrához hasonlóan keresztlécekkel vannak megerősítve. Ezek fogják körül az esztergapadon gondosan megdolgozott szivattyúkat (modioli) a fel- és lemozgatható dugattyúkkal (fundi). Ezek közepébe vasból való rudat erősítünk, mely az emelőrudakkal (vectes) vannak öszszekötve. A dugattyúkat gyapjas bőrrel vonják be. A szivattyúknak fedőlapjára egy-egy, körülbelül három ujjnyi átmérőjű lyukat fúrunk, s közelükben csuklókra erősített bronz delphinek szájából láncon csüngő fedőtányérok (cymbala) lógnak le a szivattyúk lyukai alá. Az (oltáralakú) ládában, melyben víz áll, van ugyancsak egy fordított tölcsérhez hasonló légsűrítő-üst (pnigeus). Ez alá körülbelül három ujjnyi magas kis tuskókat teszünk, melyek a légsűrítő-üst szája és a víztartó láda feneke közt szabad teret hoznak létre. ...A légszivattyúkból összekötőcsövek (fistulae) vezetnek a légsűrítőüst nyakaihoz és a szélládában lévő nyílásokig vezetnek. Ezekben (az összekötő csövekben) esztergapadon előállított szelepek (asses) vannak elhelyezve ott (hol a csövek a szivattyúkkal vannak összekötve), melyek midőn a szélláda levegővel már megtelt, a levegőt nem engedik visszatérni, mert elzárják a nyílásokat (tulajdonképpen az összekötő csöveket). Ha most az emelőrudakat felemeljük, akkor a dugattyúkarok a szivattyúk dugattyúit lehúzzák, s a csuklókra erősített delphinek a fedőtányérokat (a szivattyúkba) leeresztik, s ezáltal a szivattyúk belseje levegővel telik meg. Ha tehát a karok a gyorsan egymást követő nyomások folytán a dugattyúkat felnyomják és a (szivattyúk felső lapjainak) nyílásait a fedőtányérral elzárják, az ide bezárt levegőt a nyomás következtében az összekötő csövekbe nyomják, melyeken keresztül (a levegő) a légsűrítőüstbe tódul, s ennek nyakán keresztül a szélládába érkezik. Az emelőkarok gyorsabb mozgatásával a szaporított és sűrített levegő a regisztercsúszka kakasain át kitódul és a levegő megtölti a szélcsatornákat. Ha tehát a billentyűk a kéz érintése következtében a pálcikákat (billlentyűcsúszkákat) szakadatlan előre és hátra tolják, melyek így a furatokat elzárják, majd szabaddá teszik, zeneileg műértő módon kezelve gazdag változatú hangnemnek megfelelő hangokat hoznak létre..." Vitruvius és Heron leírásaiból kiragadott részletek alapján szemügyre véve a Nagy Lajos által feltárt és kiállított orgonaalkatrészekről készült fényképfelvételt, a szemünkbe tűnik a tárló felénk eső részén a bronz ajándékozási táblától balra lefelé egy kerek (szerintünk félgömb) alakú tárgy, benne egy köralakú szelep és egy ellipszis alakú alátét (4. kép). Ez nem lehet más — véleményünk szerint —, mint az orgona légsűrítő üstjének (a szélharangnak), azaz a pnigeusnak a része. Ránézésre a Vitruvius-féle leírásnak felel meg, mert ezt is fatuskókra kellett tenni ahhoz, hogy ne feküdjön a víztartály fenekére. Erről az alkatrészről azonban Nagy Lajos könyvében nem esik szó. A fényképen a szélharangban látható köralakú szelep külön darabként szerepel (Nagy, 1933, 27.) és a következő leírás tartozik hozzá: „A 27. képünk egy kerek bronzlemez maradványát ábrázolja. A lemez széle gyengén vissza van hajlítva. A lemezből egy kis kerek lyukat vágtak ki, amely a kzépponttól oldalt fekszik. A lemez átmérője 4,9 cm, a kis lyuk átmérője 0,9-1,0 cm. A fújtatóhoz tartozhatott." Ennek a szelepnek minden bizonnyal az volt a feladata, hogy amikor a légszivattyú levegőt szívott be a szabad légtérből, a szívószelepen át zárjon, nehogy a légsűrítő üstből visszaszívja a már előzőleg benyomott levegőt. A szelepet a belső légnyomás zárta (fölnyomta) és a dugattyú túlnyomása nyitotta. Feladata volt még az is, hogy amikor az edényt vízzel feltöltötték és a víz a légsűrítő üst alatti teret is kitöltötte — a légszivattyú működtetése kezdetén a szívóütemnél zárjon —, s megakadályozza azt, hogy a hengerbe víz kerüljön. E szelep fölött csatlakoztatták a légsűrítő üstre azt a légbevezető csövet, ami a hengerből vezette ide a nyomott levegőt. A légbevezető cső vége képezhette magát a szelepülést. A 0,9-1,0 cm-es lyuk a szelep felerősítésére szolgált. Mivel felfogó része nem maradt meg, azt csak elképzelni tudjuk, hogy milyen lehetett. Például olyan, hogy a csőbe egy 9 mm átmérőjű hengeralakú tartót helyezhettek úgy, hogy a szelep a cső végére felüljön. Elegendő volt 3-4 mm-es játéka ahhoz, hogy a fújtátóból érkező levegőt beengedje a légsűrítő üstbe. Leesés ellen akár egy kis drótdarabbal elegendő volt biztosítani. Nyomáskor a lyuktól távolabbi része lebillent, a másik oldalán nem tudott elfordulni, mert a szélharang fala behatárolta a mozgási lehetőségét. Ezért is volt az átmérője nagyobb, mint a csőé. A légsűrítő üst maradványban látható és a fényképen az üvegezett tárló fa része által részben takart ellipszis alakú alátét is külön darabként szerepel Nagy Lajos könyvének 26. ábráján és bronzlemez elnevezést kapott, „...képünkön egy vékony kerek bronz lemezt láthatunk, melynek belső része ellipszis alakban ki van vágva. A bronzkereten négy apró lyuk van, melyek közül 2-2 távolsága egymással arányos. Külső átmérője 4,9 cm, a belső kivágás méretei 3,9 x 3,4 cm. A fújtató bőranyagának a megerősítésére szolgált." Ez viszont feltehetőleg az ellendarabja annak a csőnek, ami a szélharangból a szélládába vezette a levegőt. Az ellipszis alakú kivágás kisebbik mérete azonos a csatlakozó cső átmérőjével, ami eszerint 3,4 cm külső átmérőjű volt. Nagy Lajos könyvében a 7. számú kép a légbevezető nyakat elöl- és felülnézetben mutatja. Valószínűleg ehhez a 30 mm átmérőjű csőcsonkhoz csatlakoztatták a légbevezető cső felső végét. A csőcsonk szájrésze peremezett. Ilyen megoldást akkor választanak, ha ugyanilyen méretű csövet forrasztással akarnak hozzá 262